2014. január 23., csütörtök

Kihagyhatatlan könyvek

Manapság elég kevesen olvasnak. A szűk baráti körömben is ritka, hogy valaki unalmas óráiban elővegyen egy jó könyvet. Ezen sajnos nem tudok segíteni, de az olvasós tábornak azért felsorolom mely könyvek tették rám a legnagyobb hatást.


Szüleim révén hatalmas könyvtárral rendelkezik a családunk, oly annyira, hogy pár éve antikváriumba próbáltam értékesíteni őket, hogy legyen egy kis helyünk a polcokon. Sokáig én se olvastam, kivéve, ha szobafogságban senyvedtem. (Nem voltam túl szorgalmas és ennek köszönhetően szobába zárva igyekeztek tanulásra bírni, mondanom se kell eredménytelenül.) 

1. J.K. Rowling-Harry Potter

A nagy áttörés a könyvek szeretetében a Harry Potter volt. Emlékszem anyukám már a mozifilm megjelenése előtt kínálgatott vele, de persze következetesen nemet mondtam. Aztán elvittek minket mozizni és annyira elbűvölt a varázsló világ, hogy hazaérve szégyellősen elkértem a könyvet. Nem aludtam semmit, de reggelre elolvastam az egészet, ami akkor hatalmas teljesítménynek számított nálam. Délután már kezdtem is a következő kötetet. A történetet nem írom le, hiszen mindenki ismeri a kis Harryt és barátait, akik életét hét részen át követhetjük nyomon. Amikor ez a sorozat felkapott lett nagy hisztériát váltott ki, viszont szerintem hatalmas csoda, mert rajtam kívül is millió gyerekkel szerettette meg az olvasást. 
Én kardoskodnék, hogy az iskolákban kötelező olvasmány legyen, sok gyerek várná így a levelét Roxfortból.



2. Margaret Michell-Elfújta a szél és Alexandra Ripley- Scarlett

Igazából mai napig ez a kedvenc könyvem, bár a Scarlett ennek a folytatása még inkább magával ragadott. Ha bánat, vagy öröm ér előveszem ezeket a fantasztikus regényeket és Scarlett O'Hara életén át vizsgálom a sajátomat. Ez a konföderáció korában játszódó regény egyfajta válasz volt a Tamás bátyja kunyhójára. Déli szemmel mutatja be az ottani életet, az Észak és Dél háborúját. A főszereplő Scarlett úrilány,aki viszontagságokon megy át egy letűnő korban. Remek jellemváltozásokat taglal a ez a könyv és zseniális karaktereket mutat be ebben a korszakváltásban. Természetesen a legszebb szerelmi szál is ebben a műben található. A különc, és igen sármos Rhett Buttler szerelme a feltűnő szépségű lány iránt, aki nem igazán a kor elvárása szerint gondolkozik és viselkedik.

Van egy mondás, ami sok bajon átsegített és ezen művet lehet elsősorban ilyen bölcsességek miatt forgatom előszeretettel. Akármekkora a baj nem szabad magunkba roskadni, hanem el kell látni a feladatunkat, és "majd holnap gondolok rá" hozzáállást kell felvennünk, hiszen néha ha minden problémával szembenéznénk beleőrülnénk. 
"Végül is, a holnap csak egy újabb nap."


Az elfújta a szél folytatását mindenképp fel kell venni az olvasmányok közé. Ezt a részt már egy másik írónő vetette papírra, akit nagy gonddal választottak ki a jelentkezők közül. Alexandra Ripley az amúgy elkényeztetett Scarlettből egy erős felnőtt nőt nevel a könyv végére. A történet Charstonban és Savannában veszi kezdetét, majd visszatér gyökereihez Írországba Scarlett, ahol szembesül az egyszerű emberek nehéz életével, az angol elnyomással. Eközben főhősnőnk küzd a szerelméért, amit elveszített. Anyává válik igazából, amit a másik regényben nem tapasztalhattunk meg nála. Egy várost épít, majd veszít el, de közben visszatalál hozzá Rhett élete szerelme. Ez a kacifántos történet bemutatja Írországot (nekem személy szerint nagy vágyam eljutni oda) és csodálatos jellem fejlődésekkel szolgál. Biztosan felkavaró lesz érzelmileg, mivel sok húrt megpendít a szívünkben.
A terjedelem ne ijesszen meg senkit, mert olvastatja magát mindkét regény, inkább rövidnek fogjuk érezni. 


Tapasztalatom szerint a többi Elfújta a szél folytatást/előzményt viszont nem érdemes elolvasni, az már szereplő nyúzás és a két klasszikus mű megcsúfolása. 
A film változat is lenyűgöző, bár nem összehasonlítható az élmény az olvasás örömével. 
Egy kis kedvcsináló, a filmhez is (Részlet a filmből)

3. Daniel Keyes- Az ötödik Sally

Pár hete újra megrendeltem a Vateráról, mivel a mi példányunknak (két darabnak) lába kelt. Ezért nem szeretek kölcsön adni könyvet, mert sose talál haza, pár alkalmat leszámítva. Nagy öröm volt amikor rábukkantam és azonnal klikkeltem is a kosárba tesz gombra (1200 Ft volt postaköltséggel). Régen olvastam, de most ugyanazt az izgalmat váltotta ki belőlem. A történet röviden a következő:
Sally Porter bármilyen kellemetlen helyzetbe kerül elveszti öntudatát. Mikor magához tér rá kell jönnie, hogy az idő haladt és neki fogalma nincs róla mi történt vele, hogy került oda, ahol éppen van. Mások beszámolói, idegen tárgyak és férje történetei a válóper tárgyalása közben hihetetlennek hangzanak Sallynek, mintha megbolondult volna a világ. Mikor már teljes a tanácstalansága felkeres egy pszichiátert, aki tudja azonnal mi a baj. Hasadt személyisége van ennek a fiatal nőnek, benne él öt önálló személyiségdarab, melyek mindig a megfelelő helyzetben veszik át felette az uralmat és intézik a dolgait. Egyszóval ez a regény egy komoly pszichológiai mű, amely bemutat egy pszichiátriai betegséget tökéletesen. Ezenfelül igazán érdekes és eseménydús olvasmány. Ajánlom mindenkinek!


4. Boltkóros sorozat Sophie Kinsella tollából

A boltkóros naplóját még filmben láttam (Előzetes a filmből) , aztán rátaláltam a könyv változatára is. Ezután jött a megdöbbenés, hogy komoly sorozat regény lett. Még nem olvastam el mindet, de kivégeztem a Boltkóros és a tesóját, Boltkóros férjhez megy és a Pöttöm boltkóros. Ezeket a könnyed olvasmányokat karácsony előtt szereztem be, mindet akciósan olyan 800 Ft körüli összegért. Érdemes nézni a könyvesboltokban a leárazott részeket, hiszen sok csodás kincsre tehetünk szert potom áron. 
Tetszik, hogy a stílusa az írónőnek könnyed és gördülékeny, a téma meg valamiért közel áll hozzám. Miért is? Talán... Igen. Boltkóros vagyok! :) Sok divatmárkát megismerhetünk,de ezen kívül a vicces és kellemetlen helyzetekbe került Jessicát, akinek a vásárlásmániája már teljesen rögeszmés. Engem a Bridget Jones naplójára emlékeztet, így ezen hűvös szürke estéken egy kakaó mellett remek csajos olvasmány lehet.


5. Helen Fielding-Bridget Jones naplója

Ha egy film tetszik természetesen könyvet is elolvasom, hiszen úgy sokkal nagyon élmény. Ha véletlenül ezen bejegyzésben idáig eljut valaki, aki nem szeret olvasni, annak üzenem a film a könyv egy tizedét tartalmazza körülbelül, szóval tízszer több információval, fordulattal és élménnyel szolgál egy regény.
Nem meglepő módon anyukám a kezembe nyomta, hogy "Ez is megvan kislányom!", így azonnal kezdhettem si az olvasást. Közel áll ez a történet minden nőhöz, hiszen bemutatja az igazi csajos gondokat és örömöket. A szerelmet és a fogyókúrát, valamint a zűrös és cikis helyzeteket se hagyja ki a repertoárból humoros és szórakoztató és van második része is!



6. Egy gésa emlékiratai 

Ezt a művet is hamarabb láttam, mint olvastam és erre is igaz, hogy könyvben jobb, mint a vásznon. Viszont alapvetően ez egy jó mű mindkét műfajban. Bemutatja a nekünk oly idegen és kicsit őrült japán világot, ahol egyes lányokat gésának neveltek. Persze a korrajzon kívül egy elbűvölő szerelmi szál is van a regényben és persze bonyodalmakkal tarkított. Nem ragozom túl, hiszen a legtöbben láttátok már a filmet, viszont olvassátok is el.
A teljes film, bár természetesen a könyvet népszerűsítem.


7. Müller Péter-Jóskönyv

Ez több mint könyv, inkább társ. A Ji Ching (Ji King) kínai bölcsesség és jóslás az alapja, a jelek ugyanazok, csak magyar főre adaptálva Müller Péter által. Három pénzérme szükséges a jósjelek megalkotásához, ezekkel hatszor kell dobni és a könyv elején olvasható módon megalkothatók ezek a vonások. A teljes működési elvét nem írom le, mindenesetre ha bármilyen problémám van előszeretettel használom. Sok jó tanácsot adott már nekem és óvott meg elhamarkodott, helytelen viselkedésektől. 


8. A szikra 

Legutóbbi olvasmányom, ami egy zseni, ám de  autista kisfiúról szól, ahogy a családja próbálja a legtöbbet kihozni belőle. Lenyűgöző lángelme a gyerek, de szerintem az anyja az igazi hős, aki a rendszerrel szembe menetelve próbálta a fiát szerinte legjobb elvek szerint nevelni. Emberfeletti a teljesítménye ennek az anyának, hiszen miközben nevel egy beteg gyermeket, egy autistát és egy egészségeset, közben családi napközit vezet és autistáknak foglalkoztató központot hoz létre. A legcsodálatosabb mégis, hogy ez nem egy kitalált mese, hanem igaz történet melyet az anyuka vetett paprirra. Akit érdekel a gyereknevelés az sokat meríthet ezen műből.

+1 Saját szakácskönyv

Nos ez nem regény, de mégis könyv, amibe mi írhatjuk össze kedvenc és jól bevált receptjeinket. Imádok főzni, ám néha egyszerűen nem ugrik be mit készítsek, viszont amikor előveszem az itt lejegyzett recepteket mindig ihletet kapok. Tematikusan fejezetekre bontva szerkesztették ezt a "jegyzetfüzetet", így könnyen kikereshetjük a leveseket, avagy a főzelékeket. 
Többfajta formában is árulják, nekem a bekötött jobban tetszett mint a lefűzhető, vagy a dobozba külön rakható kártyás verzió. (Alexandra kiadó)



Ígérem több ilyen rövid könyvismertetőt is fogok megosztani veletek, mivel ez csak a jéghegyem csúcsa volt!


6 megjegyzés :

  1. Nyíregyen a Müller és a dufart között van az a nagyon olcsó könyvesbolt... én ott tavaly nyáron vettem meg a Boltkóros férjhez megy c. részét :) na abba a boltba tényleg érdemes elmenni, mert 500 ft körüli árakon nagyon jó csajos regényeket lehet találni. az albumokról és szakácskönyvek hadáról már nem is beszélve. mindenki talál magának vmit ott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen.ott van egy jó kis antikvárium, én is találtam már pár klassz dolgot.

      Törlés
    2. Azaz! Imádom azt és a pasi tök úgy néz ki még mindig mint kislány koromban, semmit nem öregszik. Még anyukámék hordtak oda baba koromba lerámolni a polcokat, szerintem onnan a nagy könyvmánia. :)

      Törlés
  2. Imádtam ezt a posztot. Az első, második, ötödik és hetedik könyv nekem is rajta vannak a toplistámon. A Potter könyvekhez nekem is hasonéó élmény kapcsolódik =)
    De attól jó tippeket, már tudom mi lesz a kövi könyv. Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. Már készül egy hasonló poszt könyvekről. Na és melyik könyvet szemelted ki következőnek? :)

      Törlés