2014. január 21., kedd

Kívánságlista 2014

Ez egy összevont cikk lesz, amiben a  2014. évi vágyainkat szeretnénk felsorolni. A cikk megírása közben jött csak az ötlet, hogy társszerzőként tevékenykedjünk, amikor láttuk, hogy elég sok az átfedés ezen vágyakozásainkban. Remélhetőleg egy-kettő meg is valósul ezekből a kívságokból.


Angie kívánságai

Mindenképpen boldogságot, egészséget kívánnék erre az évre és végre egy jó munkát (a jó hoz se ragaszkodok, csak munka legyen). Viszont ez a bejegyzés most csupán a pénzért megvehető gyönyörűségekről fog szólni, amikre rég vágyom. Sajnos anyagi lehetőségeim jelenleg elég korlátozottak, így ezek valószínü nem valósulnak meg ebben az évben. Kivéve persze, ha jön a Hamupipőkéből ismert tündérkeresztanya. Na jöjjön már! :) Lássuk mire is szeretnék szert tenni, hátha ti is inspirálódtok ezáltal.


1. Urban Decay-Naked Flushed

Ez egy bronzosító-pirosító-highlighter paletta. Még nem nagyon olvastam utána, hiszen ez is kicsit elérhetetlen vágy az ára miatt, de gyanítom, hogy tökéletes társ lenne nekem a kontúrozásban. Ez a készlet rákényszerítene, hogy rászánjam az időt az árnyalásra. :)




 2. M.A.C igazi vörös rúzsa

Több árnyalatot is néztem már, de azt hiszem Rihanna kollekciójából a Woo Riri rúzst venném meg. Egy tökéletesen fedő vörös minden nő smink készletének alapja. Puszidobálós szépség.





3. Hermes karkötő replika

Mindig szerettem a bőr karkötőket, a szegecseket, ez a darab egyszerűen tetszik. Egy nude árnyalatban fogadnám el leginkább, viszont a jól megszokott fekete is lázban tart.



4. Hunter gumicsizma

Mivel télen is bevált lábbeliként a lovagló csizma, ami anyagát tekintve gumi, ezért nagy vágyam lett egy klasszikus darab. Még Dániában láttam először élőben egy boltban, természetesen az árcédula láttán visszaraktam hiper gyorsasággal. Itthon is lehet venni másolatokat, illetve kéz alól, úgynevezett "kamionról leesett" verziót.





5. Téli kabát

Öt éve vettem a klasszikus fekete télikabátomat és szegény már ebből kifolyólag igen megviselt. Ősszel muszáj leszek valami kompromisszumot kötni és beszerezni egy állandó darabot ilyen színből. Nekem a hosszú kabátok nem állnak jól mert rövidek sajnos a lábaim és még törpébbnek nézek ki, ahelyett hogy nyújtanának. A nőies szűkítéshez pedig ragaszkodom mivel az mindig tökéletesen mutat mindenkin. 


6. Fekete balerina

Már ki is néztem és nyáron tuti beszerzem a H&M basic darabját. Ez mindennel remekül párosítható a rohangálós mindennapokban. Erre kényszerítem majd magam ;), mert utálok költeni az gardrób klasszikusaira sajnos.





7. Öv

Nem is emlékszem mikor volt utóljára egy tisztességes övem, amit nadrágba fűzhettem volna. Nos erre idén mindenképpen szert kell tennem, ha törik, ha szakad. Elképzelés nincs, legpraktikusabb egy fekete vagy nude lenne. Mivel ennek beszerzése nem villanyoz fel ezért várok a megfelelő alkalomra, addig meg szorgosan húzgálom feljebb a nadrágjaimat. 





 +1 Pizsama

Ahogy gondolkoztam a kívánságlistán, ismét rádöbbentem, hogy nincs egyetlen vállalható pizsamám se. Alapvetően egy leggingst és egy pólót használok ezen funkció betöltésére, de ha utazok valahová azért nem ártana egy ünneplős pizsama, ami vállalható. Nagyon tetszenek a kislányos minták, de nem a dedósak és az alap szempont, hogy kényelmes és pamut legyen.



Gina kívánságai 2014-ben

Egészséget, boldogságot én is kívánok, meg egy jó munkát Angienek :) De persze vannak tárgyi vágyaim nekem is, mint minden nőnek, lássuk most ezeket:

1. Michael Kors táska

„Sziasztok,  xy vagyok és táskamániás.” Azt hiszem valahogy így kezdődne az anonim shopaholisták terápiája, ha ott lennék :)  Kb. 30 darab táska van jelenleg a birtokomban, így talán nem is annyira meglepő, hogy a kívánságlistám élén egy eredeti designer darab áll. Oldalakat tudnék róla írni, de maradjunk annyiban, hogy gyönyörű, letisztult, örök érvényű darab és kell! Szerintem sokan ismerik ezt az érzést, akik nem, azoknak hiába is magyaráznám :) (Még nem eldöntött, hogy a két fazon közül melyik tetszik jobban.)




2. Chanel Perfection Lumiére alapozó

Sokféle alapozót kipróbáltam már, jelenleg a Max Factor Colour Adaptját használom. Tulajdonképpen elégedett vagyok vele, viszont ha éppen problémás korszakát éli az arcom, akkor nem fed tökéletesen és a tartóssága is hagy némi kívánnivalót maga után. Rengeteg alapozónak utána olvastam, és az egyetlen, amiről egyértelműen csak pozitív véleményeket láttam, az a Perfection Lumiére. Na és persze az sem elhanyagolható tény, hogy 20 féle árnyalat van belőle, így biztosan találok a bőrszínemnek megfelelőt. (Ha meglesz, majd írok róla.)


3. Fekete tűsarkú cipő

A cipőkkel kissé furcsa a viszonyom. Van a szekrényemben mindenféle színű, de a klasszikus fekete állandó hiánycikk. Kicsit szégyellem is magam emiatt. Sokszor elterveztem, hogy beruházok egy ilyen darabra, de mindig sajnáltam rá a pénzt. Ennek egyébként egyetlen oka van: különleges tehetséggel tudom tönkretenni kb egy hét alatt bármilyen cipőnek a sarkát (a betonon lévő egyetlen apró lyukat is megtalálom és tuti belelépek). És egy ilyen klasszik darab bizony csak minőségi (lakk)bőrből mutat jól.



4. Sigma ecsetkészlet

Professzionális ecsetkészlet, ami rengeteg make-up blogger alapkészlete. Minőségi alapanyagból készül, nem hullajtja a szőrét. Sajnos személyes tapasztalatom nincs (még :) ), így a sminkvideókra hagyatkozom, de amit azokban látok, eléggé meggyőző. Mivel egy 7 darabos készlet ára is 20.000 Ft felett van, így első lépésként nagyon boldog lennék egy F80 Kabuki ecsettel (Kb5000 Ft) és egy E40 satírozóecsettel (Kb 3500 Ft).



5. Fehér blézer

Alapjáraton félek a fehér színtől. Lehet, hogy ez csak az én becsípődésem, de ha fehér ruhadarabot viselek, egész nap rettegek, hogy hozzáérek valamihez, beleülök valamibe, leeszem, leiszom magam. Nem mintha más színen nem látszana meg, de csak a fehérnél van ilyen érzésem. Ennek ellenére nagyon vágyom egy hófehér blézerre. Elegáns, kifinomult, különleges, ezek jutnak eszembe róla elsőre. (Na meg persze a zakógyűjtő énem is folyamatosan jelzi, hogy ilyenem bizony még nincs.)



6. MAC pirosító

Szintén nem tudok róla tapasztalatból nyilatkozni (hiszen ha tudnék, akkor már nem szerepelne a whislisten), viszont egyrészt a MAC név már önmagában is meggyőző, másrészt a kommentek szerint annyira pigmentált, hogy egy doboz egy életre elég. Így már talán nem is tűnik annyira vészesnek a 6000 Ft körüli ára.



7. Feliratos pamut pulóver

Ez a darab az utóbbi időben vált vágyaim tárgyává. Szuperül kihasználható, hiszen ugyanolyan jól kombinálható szoknyával és magassarkúval , mint farmerral és tornacipővel. Plusz még jókedvre is derít :)



+1 Na jó, ez most egy kicsit furcsa lesz. Gyanítom, a nagytöbbség nem is érti mi ez :) A helyzet az, hogy elég nagy sportrajongó vagyok, különösen imádom az amerikai focit és azon belül Peyton Manninget. Ő jelenleg a Denver Broncos nevű csapat irányítója és éppen a Super Bowlra készülnek, ami Amerika egyik legnagyobb sporteseménye. Talán az európai fociban a Bajnokok Ligája döntőjéhez tudnám hasonlítani, de itt kicsit nagyobb a csinadratta. Ez az az esemény, ahol Janet Jackson azt az emlékezetes villantást eszközölte Justin Timberlake társaságában :) (Idén egyébként Bruno Mars és a Red Hot Chilli Peppers lép fel a félidőben.) Na szóval, régi vágyam egy Peyton Manning mez, ez szerepel az alábbi képen,női verzióban :)




Amire mindketten vágyunk


Bakancs

Angie: -Két éve már, hogy vadászom rendületlenül az igazit, de sehol nem akadtam még megfelelőre. 17000 Forintért akartam rendelni egy szegecses csodát, ám természetesen már nem lehetett. Azóta is csak álmodozom, mert ebben nem akarok kompromisszumot kötni. Ráadásul most már olcsó árfekvésben gondolkozom. De Rock'N'Roll-nak nem állhatja útját semmi! :)

Gina: -Nem vagyok egy „bakancsos” lány, nem volt rocker korszakom sem, viszont a tavalyi Volt Fesztivállal eljött az a pillanat, hogy szükségem lett egy bakancsra. Persze Murphy törvénye, hogy akkor a világon nem lehetett kapni …



Szoknya

Angie: -Van egy kedvenc fazonom, aminek nem tudom a hivatalos nevét. Derékban húzott, vasul bővül lefelé és leginkább mini, bár hosszúban is élvezném. A tipikus pörgős szoknya, én harangszoknyának nevezem. És ha látom harangoznak nekem :) Mivel fenékre és combra hízom, de a derekam iszonyú vékony ez áll a legjobban. Bármilyen színben elfogadnám, így több verzión is gondolkodok, persze a turiban lelném meg legszívesebben potom pénzért.

Gina: -Volt, amikor rám sem lehetett imádkozni a szoknyát, de hát változnak az idők. Ugyanarra a harang alakú fazonra fáj a fogam, mint Angienek, mert egyszerre kislányos és elegáns, télen-nyáron hordható darab. (És milyen jól mutatna a nagy feliratos pulóverrel )




Urban Decay-Naked paletta

Angie: -Karácsonyra megkaptam anyukámtól a Naked 2. palettát (http://kialakito.blogspot.hu/2014/01/urban-dekay-naked-2-smink-paletta.html itt a beszámoló róla), ami nagy vágyam volt. Azóta minden sminkemnél használok egy-egy színt belőle. Nem hittem volna, hogy ezután szeretnék még föld árnyalatú sminket, de mégis csak vágyom rá. Annyira profi ez a készlet, hogy az első generációs darabját, amit minden blogger használ, szintén birtokomba szeretném tudni.

Gina: -Annyi mindent írtunk már erről a termékről, mit is mondhatnék még. Talán annyit, hogy a kedvenc beauty-bloggerem előszeretettel használja. (Ő Camila Coelho, makeupbycamila2 néven fut a Youtube-on (http://www.youtube.com/user/MakeUpByCamila2), a blogja pedig a supervaidosa.com (http://supervaidosa.com/). Ajánlom mindenkinek!)




 Hugo Boss- Femme

Angie: -Ritka, hogy egy parfüm ennyire levegyen a lábamról, ezt az üvegcsét még Gina mutatta nekem. Gimnáziumban hat éven át ugyanazt az illatot használtam végig és csak akkor váltottam, amikor eltűnt a boltokból. Soha nem voltam az a befújom magam mániákusan típus, sőt elég sokszor el is feledkezem az illatfelhőről. A Hugo Boss ezen letisztult és elegáns, ugyanakkor mindennap viselhető parfümje azt hiszem sok szagolgatás után, hogy nekem lett kitalálva. A borsos ára tart csak vissza, de hátha idén...

Gina: -A mi kapcsolatunk egészen egyetemista koromig nyúlik vissza. (Az se ma volt… ) Azóta ácsingózom utána minden egyes alkalommal, amikor beteszem a lábam egy parfümériába. Az egyetlen hátrányos tulajdonsága az ára, na de majd egyszer…