2014. március 28., péntek

Vitamin kalauz

Ebben a bejegyzésben bemutatom mely vitaminok segítenek a haj, bőr és köröm szépségének és egészségének megőrzésében és még varázslatosabbá tételében. A vitaminhiány sok betegséget okozhat, párat már sikerült átélnem, hiszen egy-egy drasztikusabb diéta során a szervezetből kiürülnek ezek a létfontosságú anyagok, így pótolni kell ezeket.




A vitamin: Gyakran nevezik hámvédő vitaminnak, mivel nagyon jót tesz a bőrnek, ez a zsírban oldódó vitamin. Hiányában a bőr pikkelyesedni és hámlani fog és egyéb bőrelváltozások jelentkezhetnek, a körmök pedig elvékonyodnak. Bevitelét inkább élelmiszerek által javaslom, hiszen túladagolható. Segít megőrizni bőrünk barnulását és véd az uv sugárzástól, tehát rágcsájunk répát napozás előtt, közben és után, ugyanis a béta karotin az A vitamin előanyaga.

Természetes forrásai: Megtalálható májban, tojássárgájában, belsőségekben, tengeri halakban és tejtermékekben. Ezenkívül jelen van sárgarépában, kelkáposztában, parajban, sárgadinnyében és sárgabarackban.

B vitamin:  A B-vitaminok erősítik a hajat, csökkentik a korpásodást és a faggyútermelést is mérséklik. Védik a hajat az őszüléstől és csökkentik a hajhullást. A hajhullást, amúgy okozhatja a B8-vitamin (biotin) hiánya.


 Természetes forrásai:  soványhúsok, halak, tojás sárgája, nyers zöldségek és teljes kiörlésű pékáru a hüvelyesek, olajos magvak és zöldségek gyümölcsök és az élesztő.

C-vitamin: A legismertebb vitamin, mondhatnám ő a sztár köztük. Szent-Györgyi Albert a paprikából nyerte ki először, így magyar vontakozás miatt kis kedves a szívünknek. Mivel vízben oldodó ezért nem lehet túladagolni, a fölösleg ugyanis kiürül a szervezetünkből. Foginny gyulladást okoz a hiánya, bőrünk megfakul és persze az immunrendszerünk legyengül és ez hajlamossá tesz a megbetegedésekre. Gátolja ezen kívül a ráncok kialakulását, mivel fontos szerepet tölt be a kollagén termelésben. Mivel a szervezet képtelen elraktározni, minden nap pótolnunk kell.

Természetes forrásai:  zöldségek, gyümölcsök, megtalálható és a mirelit zöldségek is tartalmazzák.

D-vitamin: Zsírban oldódó és felelős az elhízásért a hiánya. Fogyokúránál így fontos odafigyelni, hiszen ez gyorsíthatja a fogyási folyamatot. A D-vitaminhoz a szervezet a napozás során jut hozzá, a napfény a bőrrel való érintkezés során kezdi el termelni, így télen szinte mindenkinél hiányzik ez a fontos anyag így tabletta formában is pótolható, de vigyázzunk ne adagoljuk túl. Nyáron pedig minnél többet legyünk a szabadban, hogy a szervezetünk ingyen hozzájusson ehhez a csodás anyaghoz.


Természetes forrásai: máj, tojás, tejtermékek és margarinok.

K-vitamin: A sebgyógyulásban és a véralvadásban van nagy szerepe, a bőr regenerálásáért is felelős, így róla sem szabad elfeledkeznünk.

Természetes forrásai: A káposzta, brokkoli, zöldleveles zöldségek, főzelékek, tejtermékek és a máj.

E-vitamin: Nagyon erős antioxidáns hatású vegyület. Fényessé teszi a hajunkat, széppé a bőrünket és egészségessé a körmünket. Az E vitamint sokszor szépség vitaminként is emlegetik.

Természetes forrásai: búzacsíra, olajok, olajos magvak,( mandula, mogyoró, tökmag, napraforgó) ,de a patikákban 1000 forint körüli összegért be is szerezhetjük.
Tipp: az E-vitamin kapszulában található olajat kenjük a bőrünkre, majd 20 percig hagyjuk rajta, a legtöbb pakolásba is belekeverhetjük és ez fantasztikusan lassítja az bőrünk öregedését.

Bőrszépítő ásványi anyagok és nyomelemek

Kalcium: A kalcium felelős az izmok összehúzúdásáért, így aki edz, annak fontos a megfelelő mennyiségű bevitel, a hiánya izomgörcsök kialakulásához vezet. A gyógyszertárban, drogériákban is beszerezhető vitamin formában és pezsgőtablettaként is. Az allergiás reakcióknál, kiütéseknél ez az elsődleges segítség, így legyen a házi patika része.

Természetes forrásai: Tej és tejtermékek, valamint az olajos magvak tartalmazzák.

Magézium: Segíti a fogyást, a bevitt táplálékot izommá alakítja a zsírraktározás helyett, ezért a fogyókúrák szerves része kell, hogy legyen. Ha szervezetünk nem jut hozzá megfelelő mennyiségben felborul az anyagcsere működése és esetek nagytöbbségében hízáshoz vezet.  Hiánya továbbá izomgörcsöket és tikkelést okozhat, szintén fontosnak tartom, hogy mindig legyen otthon.  A szép egészséges köröm és haj egyik elengedhetetlen eleme.

Természetes előfordulása: hüvelyesekben, zöldségfélékben, gabonák héjában, gyümölcsökben halfélékben.

Cink:  Fontos elem a haj és a bőr szépségének megőrzésében. Hiánya esetén a haj elvékonyodik és hullani kezd, ha megfelelő mennyiségben jutatjuk a szervezetbe hajunk széppé, fényessé, vastagszálúvá válik.

Természetes előfordulása: hús, osztriga, búzacsíra, sörélesztő, tökmag, napraforgó, tojás.

Vas: A hemoglobin termelésben fontos szerepet játszik, a hiányában a vér nem képes elég oxigént szállítani, így az izmok munkavégzése csökken. A hajunk hullani kezd, ha kevés vashoz jut hozzá a szervezetünk, durvább eseteknél vérszegénység léphet fel. A nőknek különösen oda kell figyelni a vaspótlásra, hiszen a menstruáció során sok vért veszítenek és ezáltal a vas is kiürül a szervezetükből, valamint a vérképződés akadályozottabb lehet.

Természetes forrása: máj, húsok, tojás, spenót és a zöld növények.

Természetesen a többi vitamin és ásványi anyag is elengedhetetlen a szevezet egészségéhez, de ezek amik leginkább a szépségünk megőrzésében játszanak szerepet.


2 megjegyzés :