2014. május 1., csütörtök

Harangod egy csodás kirándulóhely


Nem titok, hogy Nyíregyházáról származunk mindhárman és én, valamint Gina jelenleg is itt élünk. A környéken van pár igazán csodálatos kirándulóhely és így tavasszal szeretünk is kimozdulni és élvezni a természet és a táj adta szépségeket. Úgy tervezzük, hogy ez egy sorozat kezdete lesz, amiben bemutatjuk a környék, az ország legkellemesebb kiránduló helyeit legszebb látnivalóit.







Harangodon (Nagykálló mellett fekszik) nemrégiben jártunk a barátommal Botonddal, újra felfedeztük ezt a helyet, amit még iskolai kirándulásokkor láttunk először. Én ha jól emlékszem általánosban jártam itt utójára, így sok számomra új épületben is gyönyörködhettem.



Ez a táj egy kicsit buckás, ami így alföldi lányként még a kellemes meredekség, ahol szeretek sétálni. Egy mesterséges tavacska is található itt, ami igazán hangulatossá varázsolja a hely atmoszféráját. Csónakázni és horgászni is lehet, persze engedély szükséges mindkét elfoglaltsághoz. Egy erdős, ligetes rész fekszik még itt a 75 hektáros területen, így nyáron nem kell félnünk a napszúrástól sem.



Szuper családi kirándulásokat, romantikus piknikeket lehet rendezni, magunk mögött hagyva a város zajait. Mi egy hétköznap délelőtt jöttünk ide, de még így is sok gyerek és család pihent és múlatta az idejét, ami számomra nagy öröm volt, hogy nem egy elfeledett helyről van szó. Aki félre eső helyet keres, annak is tökéletes, hiszen a domboldal és a játszótér magához vonza a gyermekeket és a családokat, így a tóparton nyugalmas eldugott helyek még vannak.




buckák


A tóparton békák kórusát hallgatva piknikeztünk (erről láthattok több képet ITT ) és iszogattuk a rozénkat. Állatvilág is gazdag errefelé, békákat és gyíkokat fogdostam egész délelőtt, tudom infantilis dolog, de ez van, élvezem :)  A gyerekeket tökéletesen lehet itt a természethez szoktatni, megismertetni velük a növényeket és állatokat, nem véletlenül van itt erdei iskola és több tábor is évről évre.






 Ezután felfedeztük az épületeket, engem mindig lenyűgözött az építészet, főleg ezek a csodás fából készült szépségek. Mindegyik furcsa, de mégis ismerős érzéseket vált ki az emberből, kicsit Makovecz stílusát juttatják az eszembe.










A kilátóba sajnos nem lehet felmenni (én örültem neki mert tériszonyos vagyok), de lentről nézve is csodálatos a szerkezete, olyan védőbástya jellegű barbár építmény hangulatot áraszt.



Ami a szárnyas épületet illeti, azonnal szerelmes lettem ebbe a számora ősmagyar stílusú építménybe, csodálatos, lenyűgöző, bárcsak sok más helyen is lehetne ilyesmit látni.





Lélek-pihentető nyugalom öleli körül a megfáradt embert és hatalmas energiákkal töltődik fel mindenki. Látogassatok el ide, ha erre jártok!

1 megjegyzés :

  1. Jaj, de szívesen elmennék most oda, szükségem lenne a képekből álló nyugalomra! A hétvégén remélhetőleg kiszakadhatok végre a természetbe, már nagyon várom, bár nálunk azért jelentősebb dombok vannak :-)

    VálaszTörlés