2014. június 3., kedd

Digital Divas Blogger Konferencia

A hétvégén volt szerencsénk részt venni az első blogger rendezvényünkön, a Cosmopolitan és az Avon által rendezett Digital Divas Konferencián.





A Cosmopolitannek is tetszett a szettünk, megosztott minket az Instagramján


Kezdő bloggerekként ez hatalmas lehetőség volt számunkra, de kezdjük az elején. 
Szombaton reggel a Budapest Music Centerbe érkezve már komoly kis tömeg fogadott bennünket. Mindenki csinos volt, mutatós (mégis csak bloggerekről van szó) és közvetlen. Részletes programot a Cosmopolitan oldalán találjátok, ide kattintva. Mi kissé megilletődötten nézelődtünk, de hála Enikő matróz outfitjének, ami megfelelő beszélgetés indítóként funkcionált, több emberrel is szóba elegyedtünk. 


Outfitünk

Maga a hely gyönyörű volt, enni-innivalóval, fotófallal fogadták a társaságot. Mindenki lelekesen posztolt, fotózott, taggelt. Aztán Lilu műsorvezetésével (aki az egyik legközvetlenebb ember, akivel találkoztunk) megkezdődött az előadás sorozat. 


Gina Liluval

Újoncként mondhatni szájtátva hallgattuk a profik tippjeit és lelkesen jegyzeteltünk. Az első dolog, amit igyekeztek tudatosítani bennünk, hogy adjuk önmagunkat. "Ha magadat adod, nincs konkurencia." Ez már nagy segítség a kétségekkel küzdő kezdőknek. Ízelítőt kaphattunk a legmenőbb blogokból és abból, hogyan változik a média kultúra, hogyan tolódik minden az online médiumok felé. 


Itt senki nem szólt ránk, hogy a tabletet és a telefont nyomkodtuk. A nők osztott figyelme. :)

Az első kerekaszal beszélgetésből megtudhattuk, hogyan kezeljük a trollokat. Gyerekcipőben járó blogként ez még nem jelentkezett nálunk problémaként, de ha eljutunk erre a szintre, már tudni fogjunk hogy álljunk a dologhoz. Ennek ellenére Sixx utánozhatatlan stílusa miatt az egyik legélvezetesebb programként maradt meg bennünk.



Ezután jött az egyik leghasznosabb kerekasztal beszélgetés. Lilu profi irányításával, lényegretörő kérdéseivel, hasznos tippekkel látott el minket a Makeup Blog és az I love Mom bloggere arról, hogyan érdemes felvenni a kapcsolatot a különböző cégekkel. Itt hallottunk először a kiajánló fogalmáról és  a prezentáció fontosságáról. 



Ebéd előtt újabb előadást hallgathattunk meg a keresőoptimalizálásról. Nem vagyunk nagy informatikai guruk, így örültünk, hogy valaki érthető nyelven fogalmazta meg azt, hogy mit tegyünk azért, hogy a célközönség könnyebben megtaláljon minket.


Látványos és ízletes ebéd várta a résztvevőket
Ebéd után a bloggerek közötti együtt működés hasznosságára hívták fel a figyelmünket. Ez nekünk sajnos okoz némi nehézséget, tekintve, hogy Nyíregyházán élünk, de ez a találkozó remek alkalmat biztosított arra, hogy ismeretségeket kössünk néhány bloggerrel és ha máshogy egyelőre nem is, de lájkok, kommentek, követések formájában tartsuk az online kapcsolatot.


Urban: Eve és Édesem bloggerinái

Ezután igazi sikertörténeteket hallhattunk. Kicsit távolinak tűnik még számunkra, hogy olyan magasságokba szárnyaljunk, mint a színpadon lévők, de nagy megnyugtatásul szolgált, hogy az első évben őket is kevesen olvasták, ennek ellenére kitartással, szorgalommal és hittel bármit el lehet érni.  


Festy, Maggie (Beauty Junkie) és Dóri (Pandarte)
Ördög Nóritól elleshettük, mit tegyünk, ha alkotói válság ütné fel a fejét. Ilyet még hálistennek nem tapasztaltunk, de ezt a "szörnyet" is felkészülten fogjuk legyőzni ezek után.


Ördög Nóra gyönyörű kismama

A videókészítés kulissztitkaiba is bepillantást nyerhettünk, ami szintén nagy hasznunkra lesz, hiszen ez a része a blogunknak még nagyon amatőr szinten áll. 

Bebita Bonita Youtube csatornája: https://www.facebook.com/MakeUpByBebitaBonita 
Természetesen a legjobb bloggerek díjazása sem maradhatott el, több kategóriában is kihirdették a legjobbakat.

Díjátadó. Tiszta szívből gratulálunk a nyerteseknek. :)

A Szervezők figyelmességének köszönhetően senki nem távozott üres kézzel, az élmények mellett egy csinos kis goodie baggel is gazdagodtunk.


A Cosmopolitan hivatalos élménybeszámoló cikkjében is szereplünk alul, sőt még képeket is találtok rólunk IDE kattintva. 


Összességében szeretnénk megköszönni a lehetőséget a Cosmopolitan-nek és az Avonnak, mert ez számunkra nagyon sokat jelentett, tudjuk merre menjünk tovább. Reméljük több ilyen kezdeményezés is lesz még a jövőben!

Gina és Enikő