2014. július 3., csütörtök

Kedvenc hajápolási szereim- Hajas rutin a göndöreknek

A hajápolás nekem elég termékre korlátozódik, amiket már évek óta használom, most ezeket fogom megmutatni. A hajam vékony szálú és göndör (bár, ha olyan kedve van egyenes), így azt elkerülni, hogy ne töredezzen művészet. A fodrászról már évek óta letettem, annyi rossz tapasztalatom volt, hogy inkább a saját kezem munkájában bízok, mind festés, mind hajvágásról legyen szó. Na de csapjunk bele.




Már az arcápolási rutinomról olvashattatok ITT, sőt otthon szépségápolási tippeimmel is találkozhattatok már ITT, most nézzük mit kenek a hajamra.



1. Sampon

Meglepő leszek, mosok hajat én is :) és a kedvencem a Syoss keratinos samponja. Egy dologra szeretném felhívni a figyelmet, időnként érdemes sampon fajtát, vagy márkát váltani, mert ha valamit túl sokáig alkalmazunk az is roncsolhatja a hajat, hiszen minden samponban más összetevők és plusz anyagok vannak.  Ha azt tapasztaljátok, hogy egyre rosszabb a hajatok állaga, töredezik, elvékonyul, akkor lehet ideje sampont, barzsamot és kondicionálókat cserélni (sőt előfordulhat, hogy fogamzásgátlót unta meg a szervezet és más fajtát kell iratni. ). Én ezt a sampont nagyjából fél éve használom, nagyon szeretem, mert kevés is elég, jól felhabzik és könnyű kiöblíteni. Remekül eltávolítja a lerakódásokat és ráadásul majdnem 5 hónapig elég. :) Egy fura dolgot tapasztaltam csak, hogy kiöblítésnél rózsaszínes víz jön ki a sampon színezése miatt (ejnye Syoss ezt kihagyhattátok volna).
Sampon
2. Hajpakolás

Az utóbbi időben a balzsamok helyett átálltam a pakolásokra, így nyáron a hajam eléggé megviselt a klóros medencék és a napsütés miatt (illetve a festés). Mivel elégedett voltam a Syossal így nem is eshetett volna másra a választásom, mint a keratinos család 10 napos csodakúrájára, amit nagyjából minden második hajmosásnál alkalmazok. Selymesebbé tette a hajam és könnyen kifésülhetővé, amit minden göndör hajú hálával fogad (nekünk ugyanis extra csomós, rasztás borzalom jelenik meg hajmosás után sok esetben). 



3. Regeneráló hajvégápoló szérum

Egy éve találtam és azóta is imádom a Balea Repair+ Anti Spliss Serumát, amit a DM-ben lehet beszerezni. A töredezett és száraz hajvégeimre szoktam kenni, hol szárazon, hol a még vizes hajvégekre. Csodákat művel, elég sűrűn használom, de sokáig elég és ha jól emlékszem 1000 Ft alatti összegbe kerül. A pumpás adagolók nekem mindig luxus érzetet adnak, így ez is dob nálam ennél a terméknél.



4. Hajhab

Hajformázáshoz minden hajmosás után használom a Schwarzkopf zöld Taftot. Régen volt külön göndör hajúaknak gyártott lila, de az eltűnt a polcokról, amiért még mindig mérges vagyok, mert az egy csoda volt. Jó alternatíva viszont ez lett, hiszen természetes göndörséget lehet vele varázsolni, nem ragasztja mereven össze a hajat, könnyed loknikba állítja és nem száll így szerteszét. Nagyon kevés elég belőle és, ha frissíteni akarom a hajam egy kis taft egy pici víz és csodásan áll ismét a frizurám.



5. Kúra

Igazi kedvencem viszont a RICINUS OLAJ, csupa nagy betűvel. Minden gyógyszertárba lehet kapni kimérősen, 300-400 Forintért. Nagyjából kéthetente rászánom az időt egy két órás rutinra, ugyanis érdemes ennyit hagyni hatni ezt a csodaszert. Bevizezem a hajam, majd a hajvégekre felviszem a sűrű olajat. Ezután befóliázom a hajam (én egy szatyrot szoktam ráhúzni és megkötni, tudom vicces, de bevált) és ezt egy törölközőbe csavarom. Két óra múlva alaposan lemosom samponnal a hajamról és kész is. Ennél jobb dolgot nem is tehetnénk a hajtöredezés ellen, ráadásul, ha a hajtövekre kenjük akkor gyorsabban fog nőni a sörényünk. 


Két hetente minimum
6. Hajfestés

Mint már említettem utálom a fodrászokat, mert mindig elbxxxták a hajamat. Magamnak festem, mert szerintem így gyors és egyszerű is. A házi hajfestés első legfontosabb szabálya, hogy jól válassz szint. A hátulján mutatja melyik legsötétebb árnyalatból tud festeni megfelelőt, ez egy jó mankó lehet a szőkítésnél. Hirtelen egy sötétbarna hajat inkább ne szőkíts ki drasztikusan, mert előfordulhat, hogy narancssárga leszel, mint én az első hajfestésemnél, amit anyukám csinált. Apránként világosítsd árnyalatokkal. Minden esetben tartsd be a hatóidőt, se korábban, se később ne mosd le, mert vagy rémes színt kapsz, vagy letöröd az egész hajad. 


3-4 hetente
Szerintem 1-1,5 cm lenövésnél érdemes festeni, ha már elérted a kívánt hajszínt, akkor érdemes csak a tövét festened, ezzel is óvva a haj végeidet. Mivel az én elképzelésemnek már ez az árnyalat túl világos, így keresek egy sötétebbet, de maradok a Syossnál. Volt egy pezsgő szőke hajfestéke, ami ilyen mix volt, csak Nyíregyházán már nem lehet kapni (lehet máshol se), így most ezt a jégszőkét használtam, de keresem a tuti hajszínt még.



Remélem tetszett ez a bejegyzés, ahogy nézem elég Syoss mániás vagyok (pedig nem is támogatnak :)). Nektek mi a kedvenc hajápolási szeretek? Miket használtok rendszeresen?

Puszi Enikő :)