2014. július 9., szerda

Kiéhezett uraknak ehető bugyi

Jártatok már szex shopban? Sipos Marianna, aki tollából első vendégposztunk származik, most körbevezet titeket ezen a mai napig tabunak számító helyen, így nem kell irulva-pirulva betérnetek, hiszen tudjátok mivel találjátok szemben ott magatokat. 


Csak akkor kattints tovább, ha elmúltál 18 éves!



 „Mufugyi” – gyakorolta az albán egyetemista szobatársai ösztönzésére a szót melyről azt gondolta, hogy egy köszönési forma. Próbálkozását minduntalan szűnni nem akaró röhögés kísérte.

Ő ezt annak tudta be, hogy a kiejtéssel lehet a probléma. Fel sem merült benne, hogy a csengő bongó szócska, mely akár a legszebb magyar szavak egyike is lehetne – hangzása alapján – egy szexuális segédeszközt jelent. A másnéven vibrátorként aposztrofált kellékről sokan csak sejtik, hogy milyen kütyü is valójában. Sokan látták már a neten, vagy pornófilmben, de nem merészkedtek még be egy olyan üzletbe, ahol ezekből nagy választékot találnak. Mi ezt megtettük.




Ahogy az illatszer-osztályokon zárt vitrinben sorokoznak a parfümkülönlegességek, úgy állnak – szó szerint – a változatos méretű, színű funkciójú és anyagú péniszimitátorok szép sorjában.

Kezdjük a méretnél, mely a normál férfimérettől egészen a fatörzsvastagságúig terjed, a hosszát a legnagyobbnak negyven centire saccolom.

A színek is eltérőek, ahogy az emberi bőré is, de a legextrémebb, semmire sem hasonlítható: az áttetsző rózsaszín – na ilyen testrésze biztos senkinek sincsen. Van viszont teljesen életszerű is ránézésre, sőt tapintásra is – nyomja a kezembe az egyik egész emberei méretű darabot az eladónő – aki gátlások nélkül ajánlja a bolt valamennyi termékét. Ibolya felvilágosít a szerkezetek működéséről, tisztántartásának fortélyairól.

Mutat egy-két különleges darabot, két ágút, meg G-pont masszírozót, mely inkább hasonlít egy bumerángra, mint a férfi nemiszervre. Még mindig a hölgyek kényeztetésének eszközeinél megismerkedünk a gésa-golyók kínálatával is. Azt is megtudjuk, hogy leginkább a férfiak vásárolnak hölgy partnerüknek, de nem ritka, hogy ők maguk választanak a termékek közül.

Egyelek meg!

A következő vitrinben már a pasiknak való „cuccok” sorakoznak. Legtöbbjük – meséli Ibolya – legénybúcsúra kerül ajándékként, de a kisebb „műpuncikat” otthoni használatra viszik az urak. A guminők bár nem tartoznak az esztétikus kategóriába, távol állnak a Barbie babától, mégis kelendőek. Szintén népszerű örömszerző eszköz a pénisz gyűrű, de a kézformájú elemes készülék is jól jön egyeseknek az egyedül töltött éjszakákon – tudtuk meg.

Szinte kifogyhatatlan az ajzó kellékek tárháza , igény szerint. Van itt boával fedett bilincs, korbács és cicás álarc, merevedést elősegítő készítmények kapszulában és krém formájában, sőt a sikosítók palettája is szerteágazó. A vágykeltő kategóriába tartoznak még azok a csipkecsoda fehérneműk is, melyek vállfán sorakoznak a boltban. Ezek kínálata is eltér a „bugyiboltokétól” hiszen némely kifejezetten intim együttlétre született. Nem hord gondolom senki hétköznap alul lyukas alsóneműt, az ehető bugyiról – mely több ízben kapható – nem is beszélve, ami talán a nyári kánikulában le is olvadna rólunk.

Késleltető a sláger

Ha óvszer vásárlásról van szó, mindenkinek az az ominózus kabaré jut eszébe, ahol Bodrogi Gyula kottont vásárol a gyógyszertárban. Nem kell az időben ennyire visszamenni, hiszen ma is sokan pironkodva dugják a kosár mélyére, míg mások addig nézelődnek a gyógyszertárban amíg a utolsó vevő is elmegy, csak aztán kérnek a patikustól.

A rutinosok már tudják, hogy pironkodás nélkül lehet vásárolni a szex shopokban óvszert. Itt széles a választék és még tanácsot is adnak anélkül, hogy a föld alá süllyednénk szégyenünkben. Ultravékony, színes, ízesített, figurás, késleltető stb. ezek mind annak az eszköznek a jelzői egy speciális üzletben, melyet máshol csak cottonként emlegetnek.

Na neeeee…..

Azért akad néhány dolog az intim szférában is, mely kicsapja a biztosítékot. A szellemes ajándékok tárháza kimeríthetetlen. Ötletesek a sörös dobozra húzható mellbimbó-cumi, és ugyanez pénisz formában, vagy a vetkőző pohár és a mesefigurás gumi még elmegy, de egy-két „ötletes” darabon magam is elcsodálkoztam. Még jó, hogy kis gyerek nem volt a velem, mert a felfújható bárányról és tehénkéről nem tudtam volna lebeszélni, olyan bájosak a dobozon.

Az viszont már kevésbé szimpatikus, hogy az állatkák az intim együttlét „nőnemű” tagjai. Kedvesen bégetnek „nyársra húzzák ” őket. Napimádó és egészséges heteroszexuális női mivoltomban figyelmes lettem egy gumimatracra, melyet egy adonisz fényképe díszített. Már azon gondolkodtam, hogy a hétvégén a víz tükrén ezen napozok majd, amikor felhívták a figyelmemet a fenekénél lévő mélyedésre.

Ez ugyanis homoszexuálisok játékszere mondta Ibolya mosolyogva. Na neeeeeeeee………



- Sipos Marianna -