2014. szeptember 28., vasárnap

Csodás pirosító a száz forintos boltból-Ingrid Cosmetics TESZT

Néha napján betérek egy-egy százforintos boltba, ahol olcsón juthat az ember mindenféle limlomhoz, de időnként kincsekre is bukkanhatunk. Pár hete a debreceni állomáson lévő üzletben vásároltam ezt a szuper cuki sminkterméket, amit azóta állandóan használok. 

Eddig nem hallottam erről a sminkmárkáról, valószínű azért, mert egy olcsó kategóriás termékről van szó. Sokan idegenkednek a százforintos boltokban fellelhető sminkektől, mert ki tudja mi van bennük. Meg kell őket nyugtatnom sok esetben teljesen ugyanolyan az összetételük, mint a nagy márkáknak, hiszen azok is tele vannak olyan adalékokkal, amik annyira nem tesznek jót a bőrnek. Ezért ajánlom, hogy jó minőségű primert és alapozót használjatok és az eléggé megvédi a bőrötöket a többi sminktől, hiszen direktbe nem érintkezik vele.

A csomagolása egy rózsa mintás papír dobozka, amiben lapul a termék. Felnyitható, átlátszó tetejű kis sminktermék, feketével szerepel rajta a márka neve, de szépen látni engedi a csodás rózsa mintájú pirosítót. Maga a műanyag tégely jól zár, de anyagát tekintve nem a legjobb minőségű.

A képek önmagukért beszélnek gyönyörű korallos szín és csodás rózsa minta fogad bennünket, szinte fájt a szívem amikor belenyúltam. Minden évszakban joker ez a szín, hiszen nem túl harsány, mégis szép természetes színt ad az orcáknak, almácskáknak.



Pigmentáltsága is jeles és szépen építhető az arcon, így alig kell belőle felvinni. Tartóssága is kitűnő, pedig nekem van az a rossz szokásom, hogy tapizom napközbe az arcom, így sokszor leszedek a sminkből is.




Pontokban kifejezve: 5/5 A csomagolása sérülékeny viszont, de kis mérete miatt nem vontam le pontot, hiszen nagyon praktikus és a neszesszerbe is könnyedén befér.

Belekerült a Neszesszerembe, ennek további tartalmáról ITT láthattok videót.
Ára: 390 Ft volt.

+TIPP: A pirosítót szemhéjpúderként is lehet használni, ez például tökéletes árnyalat hozzá. :)

Ti szoktatok százforintos, vagy eurós boltban vásárolni smink termékeket, vagy körömlakkokat?