2014. szeptember 18., csütörtök

NYC mozaik pirosító TESZT

Az NYC bronzosítója után, ami nagy kedvencem lett, gyakran elidőztem a NYC polc előtt a Rossmannban és végül egy akció alkalmával 600 Forint alatti összegért meg is vettem ezt a mozaik púdert.


A hátulján nagy betűvel az szerepel, hogy pirosító, ami őszintén meglepett, mert inkább kontúrozásra alkalmaznám, később be is igazolódott, hogy erre alkalmas a kis drága.


Nagyon szeretem, ha egy púder, bronzer, szemfesték, vagy higlighter önmagában is mutatós, mintára van bontva, vagy minta van belenyomva. Viszont sokszor csalódtam már a külsőben, hiszen sokszor előfordul, hogy a cuki kinézettel akarják eladni a terméket, ami viszont silány minőségű. Viszont itt nem annyira cuki a kinézet, de mégis mutatós, így nagyobb önbizalommal vettem meg.

A csomagolását már jó előre tudtam, hogy utálni fogom, hiszen ezek a levehető fedelek semeddig se tartanak, általában ráadásul olyan műanyagból készülnek, ami könnyen törik. Most sem volt ez másképp a csomagolása szörnyű, ha a táskánkba szeretnénk hurcolni, arra alkalmatlan.











A tesztelgetések során rájöttem, hogy nekem elég halovány ez a kontúr, leginkább egy kis nap csókolta alapot adott, talán télen, ha lekopik a barnaság jobban megmutatja mit is tud. Nem porzik, de nem sokszor kell belevinni, simogatni az ecsetet, míg felveszi a színeket. Ez se túl jó pont.

Építhetősége átlagosnak mondható, de a szín felvételi nehézségével tekintve együtt elég rossz ez is.



Újravásárolnám? Majd, ha fagy... Pontokban kifejezve: 5/1