2014. december 30., kedd

Az év színe a Marsala bordó

A Pantone Társaság minden évben kiválaszt egy színt a következő év trendszínéül. A 2014-es évben a visszafogott, nőies orchidea lila volt ez az árnyalat, így én kifejezetten vártam egy erősebb, karakánabb, férfiasabb színárnyalatot. Nem kellett csalódnom, a pasztell palettát mellőzve egy vörösborra emlékeztető, barnás bordó árnyalat lett a befutó uniszex szín, a Marsala bordó.




„A Marsala gazdagítja az elménket, a testünket és a lelkünket, bizalmat és stabilitást ad. Finoman csábító árnyalat, mely melegével átölel.”















Lentebb egy pár fotót választottam, amik jól illusztrálják, hogy ez a szín milyen gazdag és évszaktól független. Könnyedén el tudok képzelni ilyen árnyalatú bőrnadrágot, körömlakkot, de akár bikinit is. Mutatós a lakberendezésben, de mégsem nyomja el a környezetében lévő színeket, inkább kiemeli azt. Ahogy egyre inkább ízlelgette, az lett a benyomásom, hogy a marsala bordó az új fekete. Míg az orchidea lila távol esett a komfortzónámtól és az ízlésemtől, ez a színárnyalat teljesen én lehetek, így feltétlenül be fogok szerezni pár ilyen kiegészítőt, ruhát.















Hogy tetszik nektek a Marsala bordó? Ti milyen színt választottatok volna 2015-re?


7 megjegyzés :

  1. Gyönyörű szín! Az orchidea lilával nem tudtam azonosulni, ki is maradt teljesen az évemből (nem éreztem úgy, hogy nekem kell bármi is abban a színben), de a 2015-ös színből tuti kell egy körömlakk, egy magassarkú cipő, meg néhány ruha :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az orchidea nekem se jött be és egy körömlakkon kívül nem is lett társam abból az árnyalatból semmi. :D Egy szövet kabát és egy magassarkú bizony jól jönne a marsala árnyalatból. :)

      Törlés
  2. Nekem nagyon tetszik :) Simán el tudom magam képzelni pl. egy marsala pulcsiban vagy akár egy ilyen színű rúzs is jöhetne :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még mielőtt megtudtam, hogy ez az év színe, véletlenül beszereztem egy ilyen rúzst és szenzációs. :) Amúgy szerintem ez az árnyalat szinte mindenkinek jól áll ruhában. :)

      Törlés
  3. Hú, imádom!! Ez egy gyönyörű szín, és mindig szemeztem vele, de most, hogy legalább már nagyobb lesz belőle a választék, tutira be fogok tudni szerezni egy-két dolgot. Felsőket biztosan szeretnék, és egy rúzst is, no de ezt az utolsó képen látható topánkát is elfogadnám azért :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Felső nekem is kell, jó hogy mondod. Régen volt egy hasonló árnyalatum, de aztán egyik barátnőm elkunyerálta, így visszagondolva, lehettem volna kevésbé nagyvonalú. :D

      Törlés