2015. január 18., vasárnap

Kívánságlista 2015

Régebben sokkal több kívánságlistát állítottam össze. Mióta blogot írok, már ritkábban ülök neki ilyesminek, mert vég elláthatatlan álmom van. A télapó listája az enyémhez képest rövid cetli... Na, de mára könnyed bejegyzést szerettem volna, így nekiültem és összeszedtem azokat a darabokat amikre leginkább szükségem van. Persze néhány kevésbé fontos, de annál inkább szívdobogtató példány is felíródott ide.



Hunter gumicsizma



Jó bevallom nem létszükséglet, de három éve legalább nagy vágyam  ez a matt piros darab és egyszer az enyém lesz. Terveim szerint, ha újra munkába állok első fizumat (egy részét) erre verem el. :)

Szövetkabát

Ugyan van pár kabátom, de nagyon szeretnék végre egy világosabbat is. Amolyan ünneplő lenne, hiszen vonatozáshoz nyilván nem merném felvenni. Egy bézs, vagy vajszínű lenne az, amit mindennel kombinálhatnék, de bevallom bármilyen pasztell árnyalatú nagy boldogsággal töltene el.


Bunda

A szövetkabátnál is jobban vágyok egy bundára. Igazából réges-rég belezúgtam ezekbe a szőrös darabokba, a Majdnem híres című filmben láttam elég ilyet, hogy mindenképp akarjam. :) Világos színűre gondoltam, ami az elegáns ruhákhoz is passzol később, ha már kimegy a divatból a sok szőr. :)

Tüllszoknya

18 évesen volt nagy mániám, hogy legyen egy színes tüllszoknyám. Természetesen elvetemült öltözékeimmel  együtt viseltem volna és nagyon punk hatást keltve vonulhattam volna az utcán. Szerencsére ezen ambícióm nem valósult meg, de a tüllszoknya utáni vágyam azóta is megmaradt. Most egy letisztult fehér a szívem vágya, midi fazonban. :) Ebayen láttam már, de nem mertem megrendelni, van valaki aki már rendelt onnan pont ilyen szoknyát?

Nude magassarkú

Van ugyan egy kerek orrú, lakk nude magassarkúm, de egy hegyesorrú matt darabot is illene már beszereznem. Ugye, hogy igazam van lányok? Ebből sosem elég. :)

Érdekes fazonú szandál

A nyitott szandálokat imádom nyáron, annak ellenére, hogy véresre törnek. Egy ilyen angyalszárnyút, vagy esetleg szegecses sokpántút mindenképp szeretnék a melegebb évszakokra.


Farmering

Szégyen, gyalázat, de még nincs farmer ingem. Eddig nem találtam meg azt az árnyalatot, fazont, ami levett volna a lábamról. A turikban sokszor akadt már a kezembe ez a ruhadarab, de mindig túl nagy volt, hogy lecsapjak rá, a boltokban az ár pedig elrettentett. Viszont idén akkor is beszerzek egy ilyen basics darabot!



MAC matt rúzs

Nos a matt rúzsok mindenkinek jól állnak. Amikor beszereztem az első ilyen  példányomat, tudtam, hogy az újabb MAC termékem az ikonikus rúzsa lesz. Nem tudom mikor engedhetem meg magamnak, de remélem még ebben az évben egy szép vörös árnyalattal gazdagodom, vagy esetleg marsala bordóval. :)

Bomb és Lush

Mindkét márka nagyon birizgálja a fantáziámat, főleg a fürdő bomba vonal, mivel még nem próbáltam. Idén mindenképp beszerzek pár darabot ezekből és lehet új mániát hívok életre. :) Bombát ide, fürdőbombát!! :)

Sleek Vintage Romance

Két Sleek palettám van, mindkettő szuper minőségről biztosított, így nem kérdés, hogy a paletta gyűjteményemben lesz még nem egy ebből a márkából. A Vintage Romance-nak nem csak a neve áll közel hozzám, de ezek a színek egytől egyig jól állnának, szóval a listám  élén szerepel.

Makeup Revolution Iconic 3

Az Urban Decay Naked 2 palettám megvétele után azt hittem nem kell nekem több föld színű szemhéjfesték. Nos két hónapra rá mégis beneveztem egy hamis Naked palettára és mostanra eljutottam oda, hogy szeretném a hármas számút is. Ezek a rózsaszín árnyalatok ugyan nem teljesen a komfort zónámba esőek, de mivel idősödöm, lassan a rózsaszínes tónusok irányába is ideje lesz nézelődnöm. Meg persze lenyűgözőek ezek az árnyalatok bevallom férfiasan. :) A Revolution dupeja elég meggyőző, így erre fog esni a választásom, hogy megnézzem, hogy is mutatnak rajtam ezek a színek. 


Szép ágyneműhuzatok

Nem tudom miért, de nálam valahogy szakadnak szét az ágyneműhuzatok. Hihetetlen bosszantó dolog, így muszáj leszek pár új minőségi darabot beszerezni. Az IKEA pár darabja igencsak megtetszett. Emellett egy szép ágytakarót is szeretnék varratni majd magamnak/magunknak. :) Ja és pár díszpárna, mert abból sosem elég. :)

Egy elég reális lista állt össze a végére, persze biztos idén se szerzek be mindent erről, de legalább nem milliós tételek soroltam fel. Ugye, hogy egy hős vagyok? :) 

Mit szóltok a listámhoz? Ti mire vágytok idén?








23 megjegyzés :

  1. Akár az én kívánságlistám is lehetne:) Fantasztikus dolgokat gyűjtöttél össze.
    Ezen darabok közül én is imádnék egy nude magassarkút, mindenhez megy, elegáns, számomra amolyan "tiszta szépség, letisztult elegancia".
    Plusz pasztell színű szövetkabát...hhmm...
    Bomb és Lush termékek...ha az új lakásban lesz fürdőkádam, tuti beszerzek néhányat.
    Oh és ha már új lakás, akkor dekoráció, ágynemű, díszpárnák, ágytakaró, gyertyák, függöny...stb...már alig várom.

    Szóval igen, tetszett a bejegyzés. Köszönöm, hogy emlékeztettél ezekre a csodás dolgokra:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd elfelejtettem. Amennyiben olcsóbb matt rúzsokat szereznél be egy MAC helyett / mellett, akkor neked is hadd ajánljam a Wet'n'wilde rúzsokat:)

      Törlés
    2. Uh köszi, hogy ajánlottad :) Én is alig várom, hogy vége legyen a sulinak, legyen melóm és külön költözzünk, imádok lakást berendezni. A fészek rakós korszakba léptem, mert ahány lakásba belépek fejben berendezem magunknak, na és mitől otthon egy lakás? A lakástextilektől.
      Nude cipőt muszáj beszerezned, örök darab lesz! :) puszi Eszter :)

      Törlés
    3. Ezeket a rúzsokat én a beautyjoint.com-ról rendeltem. 1 rúzs 760 Ft körül van. 3db büszke tulajdonosa vagyok. Nem mondom, ezen a költségen dob még a postaköltség, de asszem még így is messzemenően olcsóbb megoldás:)

      Én is imádok lakást berendezni, otthonossá tenni. Sajnos mi az elmúlt kb. 3 évben túladtunk 2 albérleten, 1 londoni tömegszálláson és jelenleg szüleimnél lakom...úgyhogy győzöm kivárni, hogy ismét Londonban lehessek a "saját lakásban":) Remélem sikerül kicsit befészkelni magunkat már, mert úgy az igazi, hosszú távon, költözések nélkül.

      A cipőn rajta leszek :)

      Jó éjt!

      Törlés
    4. Nálunk is hasonló most a helyzet. Dániában nem igazán sikerült otthont teremteni a lyukban ahol laktunk. Most meg a sok cucctól mozdulni se tudnunk, de lassan csak alakul valami élhető hely és akkor rázendítek. :) Nektek is szurkolok. :) London nagyon inspiráló, decemberre tervben van, hogy elutazzunk oda, Botond pár évig lakott ott, így már én se maradhatok ki legalább abból, hogy körülnézzek. :)

      Törlés
    5. Uh, ha jöttök ki, és mi is ott kötünk ki, jó lenne talizni majd:) primark, boots, superdrug :P na meg úgy egyáltalán...
      Nektek is sok sikert kívánok!:)

      Törlés
    6. Ha lesz ilyen kilátogatás a blogon majd előtte úgyis kiírom és persze akkor összehozunk egy randit. :) A Primark-ot meg kifosztom az tuti :)

      Törlés
  2. A Hunter gumicsizma nekem is nagy vágyam, de riasztó, hogy 30000 Ft felett kapható :S :( A Mac rúzskínálatából kinéztem már néhány darabot, azonban ebben az a rossz, hogy mindig belegondolok, hogy egy mac árából akár 4-5 db másik rúzs is kihozható. Év eleje óta egy 'Mac rúzsra' feliratú kübliben gyűjtöm az aprókat, amit majd nyugodt szívvel költhetek egy ikonikus darabra, bár apropója is lesz a vásárlásnak, hiszen az esküvőnkön szeretném majd viselni a kiválasztott rúzst :) A vintage romance paletta nagyon szép, bár nem igazán az én színvilágom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na reggel az első dolgom lesz egy MAC rúzsra üveget nyitni :D Amúgy engem is az ára tart vissza mind a rúzsnak, mind a csizmának. Lehet egy Hunter másolattal is kiegyezem, de az is elég húzós 16 ezer forint körül van, viszont annyira praktikus, főleg mióta beállt nálunk a monszun és örökké esik :D Az esküvődön ne felejtsd el lefotóztatni a rúzst is a kiegészítőkkel, tök jól fog mutatni az esküvői albumba, ilyen hangulatképként :)

      Törlés
  3. Egy nude magassarkúra nekem is nagy vágyásom van :)
    Az Iconic 3 palettát nagyon szeretem :) Időnként elfelejtem szegénykét, de mikor olvasok róla mindig előveszem és használom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Hát akkor tényleg beszerzem azt a palettát, mindenki imádja. :)

      Törlés
    2. Érdemes beszerezni :) Esetleg Auchanban nézd meg ha arra jársz, mert ott szokott lenni jó áron :)

      Törlés
  4. A legtöbbel egyetértek! Álmamim tüllszoknyáját még én is kutatom! Még egy szőnyeggel egészíteném ki, innen a harmadik! http://lakberinfo.hu/dekoracio/szonyeg/2015-01-17-designers-guild-szonyegek-modern-stilusu-polgari-otthonokba/. Szerintem csodásan mutathat minden szobában, úgy ráfeküdnék! :)

    VálaszTörlés
  5. Látom, nem csak nekem vannak ilyen hosszú listáim! :) Egyébként van néhány (jónéhány), amiben megegyezik a vágyálmunk. Ilyen például a tüllszoknya, amire már több éve vágyom, de még nem találtam meg az igazit. Valószínűleg én is ebayen keresgélek majd először, mert amit kinéztem magamnak, nos, az eszméletlenül drága. :D A farmeringekkel pedig egyetértünk: annyira elszálltak az árak, hogy az hihetetlen. Ahogy látom, hasonló az alkatunk, így nem lehet akármilyet megvenni, de azért amikor meglátom az árakat, valahogy mindig meggondolom magam és arra jutok, hogy ennyire nincs szükségem erre. :D
    Viszont az a szárnyas kis cipellő valami eszméletlen szép. Egy ilyenre beneveznék, ha találnék valahol :)
    A másik, amire én még be kell idén nevezzek az bizony néhány új blézer, mert túl kevéssel rendelkezem per pill :) Szuper bejegyzés volt, akárcsak az összes többi, várom a következőket is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. :) Blézer nekem is elkelne egy klasszikusabb és egy vadabb színű is. :)

      Törlés
  6. Azta, a tüllszoknya, szerintem mindenkinek kell. :D Nagyon jó bejegyzés lett. A Lush cuccokat én is imádom, de az árak mellett az összetevők sem valami megnyugtatóak. Tele vannak szintetikus anyagokkal és töménytelen szintetikus illatanyaggal. Jó, ha nem lenne ilyen drága valószínűleg nem tudnék ellenállni, mert maga a cég, meg az egyik legetikusabb a piacon. :D Minden esetre a fürdőbombákat simán el tudjátok készíteni fillérekből, nekem mindig van itthon. :) http://tudatosmetropolita.blogspot.hu/2014/12/diy-furdogolyo.html
    Jah és tegyetek bele pattogós cukrot. Most voltam a Lushba és ez ott nagy sláger. :)
    Így több pénz marad a tüllszoknyákra. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uh köszi a tippet. :) Kipróbálom a fürdőbomba készítést, csak fel ne robbanjon a ház. :) És igen minden lány belül királylány, a tüllszoknya ágyra ez lehet a magyarázat és a balerinák. :)

      Törlés
    2. Ilyen fürdőbomba-készítős videója Herzceg Hajnalkának is van. Nagyon egyszerűen és nagyszerűnek tűnik. https://www.youtube.com/watch?v=g2c4kYpzsAE

      Törlés
    3. Igen nála láttam először. :) Szuper csajszi. :)

      Törlés
  7. Minden lánynak jár egy mac rúzs! Ezt annak ellenére mondom, hogy én annyira nem nyúlok sokat az enyémért, persze nyilván én is matt pirosat vettem, hétköznapokon meg mályvás tónusokat használok, szóval lehet azon a színskálán kellett volna keresgélnem. A wet'n wild rúzsairól én is csak áradozni tudok, a borzalmas csomagolás jó minőséget rejt potom pénzért. Ráadásul csomó mac, lime crime vagy nars dupja is van. Pl. Ruby Woo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, tényleg beszerzem ennek a márkának a darabjait. Szerencsére nem vagyok annyira márka sznob, de azért egy mac rúzs kell később. :)

      Törlés