2015. február 3., kedd

Hónapom a Cosmopolitan jegyében

Az mostani Cosmopolitant nagyon vártam, miután megtudtam, hogy Essence kifutó termékeket fog rejteni. (Igen, engem is elcsábítanak az ajándékok, nő vagyok nem vitás.) Nem titok, hogy egy pirosító palettára fájt a fogam, amit aztán nem sikerült égen-földön fellelnem, így egy rózsaszín körömlakk mellett döntöttem, abból úgy sincs egy sem készleten.

Miután a vonaton belelapoztam a Cosmoba, nevetve konstatáltam, hogy ez szinte nekem íródott most, annyi hasonló elképzeléssel találtam szembe magam. Másnapra megszületett az elhatározás, hogy a hónapomon végig fog kísérni a magazin és összeszedem belőle azokat az ötleteket, amiket magam is terveztem megvalósítani, valamint azokat az inspirációkat, amik nekem eszembe se jutottak volna.

Ilyen egy nő hónapja, ha kedvenc magazinja végigkíséri. :)






Bride-Just Married

Tudom, most van az esküvő kiállítások szezonja, így nem kellett volna különösebben meglepődnöm ezen az összecsengésen, de mégis ez indította el az ötletem, hogy a hónapom szorosan összefonódjon a Cosmopolitannel.  A magazin teljes esküvő rovattal jelentkezik, ahogy én is két bejegyzést szenteltem a borongós januárban az esküvőknek és még menyasszonyi ruhában is parádéztam egy kis csínnyel, de erről már írtam ITT, így most lapozzunk az újságban.

/Régebben egy sminkes rovatát valósítottam meg a Cosmopolitan magazinnal, ezt a posztot ITT nézhetitek meg./







Gyöngyösön Botondra várva jött az ötlet a poszthoz




A Cosmo-hónap elején még fogalmam sem volt róla, hogy mennyire hatja át ezt az időszakot az újság, csak napról napra lapozgattam és amihez kedvem volt kipróbáltam, illetve hagytam, hogy az újság is irányítson némiképp.













K&V 
(Kiss Szilárd kérdezd felelek)



A kérdez felelek rovatok, már a tini koromban is a kedvenceim voltak, hiszen olyan dolgokat mutatnak be, amik tényleg érdeklik az olvasókat, engem. Most a kalapon akadt meg a szemem, mivel hatalmas kalap mániában szenvedek, mi másra is fókuszálhattam volna. Ez az outfit, már rég tervbe volt véve, sőt nem új vásár a kalap sem. A Cosmopolitan szerkesztői szintén ajánlják ezeket a nagy karimájú darabokat méghozzá fekete, királykék és bordó színben.

Ha lecsupaszítanánk a fejem máris egyszerűbb, egyhangúbb lenne a szett, tehát merjük  fejünkbe húzni valamit. :) Egyik nap ebben az összeállításban mentem a barátnőmmel vásárolgatni, a kiegészítőknek köszönhetően kaptam pár elismerő szemvillanást és bókot. Egy idősebb hölgy, pedig odajött hozzám, hogy végre egy lány, aki viselni meri a régi korok divatját, meg kell mondjam régen esett ennyire jól egy megjegyzés. :)


Bundázd meg a hideget


A szőrme örök divat, ám óriási reneszánszát éli pár éve, mindent párosíthatunk egy ilyen mellénnyel, vagy kabáttal. A Cosmoban egy részletes bunda körképet találtam lelőhelyekkel és bizony az egyik darabra le is fogok terveim szerint csapni. :)
Mindenesetre belebújtam a szőrme mellénybe (több kép ITT) és nem, hogy megbundáztam a hideget, de szerintem meghívót adtam fel ezzel neki, mert pár napra már befagyott a fenekem. :)














A műszőrmét viselhetjük a fejünkön, de körsál formájában is, gyanítom a következő télen is nagyon menő lesz ez a klasszikus szőrme kucsma. Több fotó az outfitről ITT.


















Marsala mánia


Az év színéről, a Cosmo is beszámolt pár tippet adva, mivel nekem ez az árnyalatú rúzs annyira nem áll jól, ezért inkább a szemhéjamon a füstösítésnél alkalmaztam. A körmön nagyon nőies a marsala és egy kis vad, vagánysággal is megfűszerezi azt. 




A marsalánál itt nem álltam le, beszereztem egy szuper szoknyát is ebben az árnyalatban, ezzel máris aktualizáltam a gardróbomat.

Színes smokey

Smink bejegyzésnél is találtam hozzám szuperül passzoló trendet. A Színes Smokey cikkből, így ki is próbáltam egy makeupot, a barna szememhez a zöld sminket. Meg kell állapítanom, hogy a Cosmopolitan most sem a levegőbe beszélt, mivel tényleg gyönyörűen kiemelte az élénkzöld szemhéjpúder a szemem, csak úgy villogott azon az estén. :) Mivel szerettem volna, ha a zöld megfelelően érvényesül, így nem vittem túlzásba a füstösítést és persze a szemem vonalához igazítottam a sminket. Muszáj leszek beszerezni egy zöld árnyalatokban gazdag palettát. A frizurát is kipróbáltam (ha már lúd, legyen kövér), amit a modell viselt a képeken és nagyon tetszett, ami a tükörben nézett vissza rám, még az is lehet, hogy egyszer ilyen tépett, oldal frufrut vágatok. :)



Alapozó: Vichy Teint Ideal
Púder: Rival de Loop
Kontúr: Urban Dacay
Highlight: Catrice
Szemhéjpúder: Manhattan mono
Tus: Manhattan
Szempillaspirál: Lancome Grandiose
Száj: Rival de Loop Nude

Csábíts  copfoddal!

Miután rájöttem, hogy jól áll a fenti haj styling, meglestem hogy még milyen frizur tippek szerepelnek ebben a számban. Régen gimiben sokat hordtam felkötve a hajam, ahogy felénk mondják csuriban, vagy csurkában. Aztán, ezek a laza kontyok kiütötték ezt a hajviseletet a mindennapjaimból, így jó volt, hogy felelevenítette ezt a lap, jól kis változatosság ez a frizura. A fejre lapított verzióval mentem az egyik vizsgámra (amin át is mentem), mivel konzervatívabb megjelenést kölcsönzött számomra, ami a szóbeliken lássuk be nem árt.



Estére pedig a végét kicsit megtupíroztam, Botond szerint nagyon szexis vagyok ezzel a hajjal, mivel látni engedi a nyakam. Szóval bejött, dögös a copf! :)






















Cosmo-lányok borkalauza


Borban az igazság!, mondja a magyar. A borkalauz cikkből nagyon sok hasznos ismerettel gazdagodott csökevényes tudásom eme nemes nedűről. Botonddal néha napján veszünk egy-egy üveg bort, most már én is tudatosabban tudok hozzászólni a témához (és nem csak a színe alapján döntök). Mint kiderült a poharat is rosszul tartottam eddig, erre a barátom hívta fel a figyelmem. Még egy két ilyen cikk és borszakértővé lépek elő és nem csak a dugót fogom tudni kihúzni. :)











Ébresztő jóga


A január rettentően stresszes volt a vizsgaidőszak miatt. Van egy rossz szokásom is, tanulás közben a leghízlalóbb ételeket szoktam enni, ennek következménye 4 kiló plusz lett (de hamarosan leadom!). Mivel nem sportolok (nem találtam még meg a megfelelőt), de a mozgás hiányzott, így ez a pár perces jóga sorozat beindította a fantáziámat. Vizsgákra leginkább az ágyban tanulok, így nagyon bejött, hogy az ágyból nem kell kimozdulnom, hogy egy kicsit jógázzak. Jobban mennek azok a napok, amikor beiktatom ezt a pár mozdulatot, így már kerestem egy oktató videót is. Lehet meglesz a kedvenc mozgásfajtám. Ki tudja? :) 




Kanapéd az irodád

Ha már az ágynál járunk, nagyrészt a franciaágyban fekve írom a blog bejegyzéseket is és mivel a blogra már inkább munkaként tekintek, mint hobbiként, így rám is igaz, hogy a kanapém (ágyikóm) az irodám. Lelombozó, de ez is igaz, hogy ilyenkor néha elszalad a nap és semmit se csinál az ember, mert beszippantja a Facebook és egyéb médiumok. Persze van olyan is, amikor annyit dolgozok, vagy tanulok, hogy azért szalad el az idő és előfordul, hogy a házimunkában veszik el az ember lánya. Annak pedig, hogy otthon ül az ember több negatívuma is van, egyik, hogy ellustul, nem mozog és értelemszerűen hízik (legalábbis én). A másik pedig, hogy no makeup, kócos haj és köntös egész héten...nos ezen változtatni kell most már! Nem újévi, de Cosmo fogadalmat tettem, mostantól heti egy nap leszek csak egész nap pizsamában, ha itthon dolgozok/tanulok, amúgy veszem a fáradtságot, hogy felöltözzek és rendbe szedjem magam. 

Szép álmokat Csipkerózsika!


A csipkés cikk ihlette a majdani Valentin napi szettemet. Régebben kicsit soknak éreztem a csipke, bőr és szőrme találkozását, viszont most már imádom a textúrák ezen játékosságát és szívesen bújok is bele. Mikor máskor legyen a nő igazán nőies és szexi, mint a szerelmesek ünnepén. Ébresztő Csipkerózsika énünk!

Szoknya: No name
Felső: Tally Weijl
Öv: kis butikból való
Szőrme mellény: Háda
Cipő: F&F





A hátul gombos megoldása a a felsőnek hihetetlen izgalmasság és vadítóvá teszi az egész outfitet, a marsala árnyalatú, A vonalú bőrszoknya kicsit lágyít ezen, és kontrasztossá varázsolja a kislányosabb, klasszikusabb szabásvonallal. 



Plusz még a csipkés fülekkel lehet még farsangra is készülni, ez ám a nyuszis megoldás. :)









Az ajándék Essence körömlakkról már esett szó, nos igazi tavaszi hangulatot adott a körmeimnek, én már pasztell árnyalatokkal csalogatom a tavaszt. :)



Nagyon izgalmas volt ez a majdnem teljes hónap a Cosmopolitannel, meglepetésemre jó pár dologra nyitotta fel a szememet. Rájöttem, hogy ideje lesz találnom egy jó kis mozgás fajtát, itthon ülve se ártana, ha nem pizsamában fetrengenék egész nap. Az is kiderült, hogy van egy új frizura, ami jól áll és egy rég elfeledett hajviselet, amit néha simán bevethetek, akár többféle módon is. A zöld füstös szemfestés remekül kiemeli a szememet, szóval bűnbe fogok esni és veszek egy nagyobb zöld palettát. emellett a marsala jöhet minden mennyiségben, és ebből a színből most kell feltankolni, amikor minden boltban fellelhető. 

Ami a legmegdöbbentőbb volt számomra, hogy a női magazinnal még tudatosabban alkottam meg a hónapomban megjelenő sminkeket és a szetteket és ráadásul nagyobb örömömet leltem benne, mint általában (pedig tudjátok, hogy szeretem az ilyesmit). Zárásként elmondhatom, hogy a Cosmo ezzel a számával igazi Valentin-napi ajándék volt számomra. :)

Próbáljátok ki ti is is, milyen, amikor kézen fog a magazinotok és vele együtt vágtok neki a hónapnak!
Mit szóltok? Nektek melyik a kedvenc magazinotok? Volt már, hogy ötleteket nyertetek belőle?