2015. március 3., kedd

Szikrázó tavaszi lakk- Essence TESZT

A következőkben megmutatom azt a lakkot, ami megváltoztatta az eddigi sztereotípiáimat az Essence lakkokkal szemben. Nagyon régen nem használtam már Essence lakkot, valamiért az volt a meggyőződésem, hogy tartósságban messze alul marad az általam elvártnál. Nemrég viszont beszereztem egy két lakkot tőlük, ami elkezdett kibillenteni ebből a nézetből és végül a Hidden Stories trendkiadás csodás lila lakkja bebizonyította, hogy van körmös vonalon is mit keresnem az Essence állványokon. :)





Nem vagyok az a nagy lakk kinézős, inkább csak a boltokban, standokon válogatok az üvegek alapján, ez a körömlakk viszont már az interneten megjelent képek alapján is elkezdett érdekelni. Ezután beleszaladtam Instagrammon is egy pár fotóba, ami arrafelé taszigált, hogy bizony megvegyem. Aznap amikor megjelent a Müllerben el is mentem lecsapni rá, még szerencse, mert akkor már csak ez az egy volt ebből az árnyalatból, mily meglepő... :)

Tehát a titkos történetek szikrázó lakkjáról rántsuk le a leplet.

A csomagolása lekerekített ovális üvegcse, ami nagyon mutatóssá tesz az ezüst műanyag kupakkal együtt. Nagyon tetszik a trendkiadás betűtípusa és az elhelyezése, igazán csajossá teszi az egészet, de mégsem sok és hivalkodó.

Az ecsete egyenes, tömött, közepes vastagságú, pont amit szeretek. Kicsit sok lakkot vesz fel ez a fajta ecset, így érdemes lehúzni belőle.

A színe gyönyörű pasztell lila ragyogó mini csillámokkal, amik talán ezüstösek, de annyira picik, hogy nem vennék mérget rá.

Könnyen eloszlatható a körmön, egy rétegben kevés, de két rétegben már elegendő a fedése a lakknak. Én három rétegben vittem fel, viszont tényleg elegendő belőle kettő, csak én nem használok fedőlakkot, így biztosra szeretek menni.

Más alaplakkokon, akár ez a körömlakk fedőlakként is funkcionálhat egy rétegben ezzel pici lilás fényt adva és a szikrázást nyújtva.








Száradása is csodás a 10. körmöm bevégezve máris kezdhettem a következő körmöt, rohanós lányoknak is tökéletes.

Az árnyalatra visszatérve más benti és kinti fényben, de legszebb ha rásüt a nap, így tökéletes tavaszi választás lehet, h csak úgy szórni szeretnénk a szikrát. :)

És jöjjön az, amit már az elején említettem, hogy mumus nálam, a tartósság. Minden várakozásomat felülmúlta annyira jól bírta a strapát, 7 napig érintetlen volt és csodás. Semmi kopás, semmi lepattogás. Mivel néha hitetlen Tamás vagyok, így még egy tesztnek alávetettem, akkor is 6 napot bírt ki tökéletes állapotban. 


7 nap után ennyi a kopás a köröm végén
 Pontok: 5/5 
Minden szempontból tökéletes! 




Ti próbáltátok már? Szeretitek az Essence lakkokat?