2015. április 11., szombat

Tavaszra hangolva-OUTFIT

Csillel, a Chillearrings márka tulajdonosával fotóztunk  minap Debrecenben. Mivel nagyon  hideg volt és közeledett a vihar, így csak a Fórum mellé merészkedtünk ki. Remélem megérte a fagyoskodásom és elnyeri a tetszéseteket az összeállítás. :) Csalogassuk vissza a tavaszt és bújjunk pasztell színekbe!






A púder szín és a halvány pasztell rózsaszín már évek óta nagy sláger és az én nagy kedvencemmé nőtte ki magát. Egyre több ilyen pasztell színű ruhát szerzek be, amik azon felül, hogy vidámak, fiatalosabb hatást keltenek. Az elfújta a szélben olvashatjuk, hogy Scarlett nagymamája a házat rózsaszínre festett, hogy fiatalabbnak és szebbnek tűnjön, nos ez a kis csel a ruháknál is működik.














A csipke felsőt már láthattátok, örök klasszikus darab lesz, amit megannyi szettben el tudok képzelni, szinte minden stílushoz lehet passzítani. Eleganciát, nőiességet és ártatlanságot is sugall, de a népviseletek klasszikus lénye is felcsillan benne. Minden nőnek, lánynak ajánlom, hogy egy jó minőségű csipkéből készült világos felsőt szerezzen be, mint alapdarabot.
















Visszafogottabb lánccal





Statement hangsúlyos lánccal

Egy könnyű, puha blézer szintén jól jön mindenkinek, főleg tavaszias árnyalatban. Amit rajtam láttok az egy blézer fazonú kardigán, elöl hosszabb, így nagyon szép az esése.
Kiegészítőnek egy statement nyakláncot választottam, ami ugyan nagy, de finom színeinek köszönhetően mégsem túl hangsúlyos, szolid csillogással fűszerezi a szettet.








A szoknya barackos árnyalatú, műbőr és steppelt, imádom emellett a szabását. Tegnap szembesültem vele kétszer is, hogy a nők mennyit dilemmáznak azon, hogy két pasztell árnyalat illik e egymáshoz, nos mindenkit megnyugtatok, hogy minden pasztell szín megy egymáshoz. Ráadásul a bigott melyik szín melyikkel jó elvek már elavultak, a pirosat is felvehetjük a pinkkel! :)

A táska az új kedvencem, másodkézből vettem egy lánytól, így nem tudok boltot mondani. Ugyanez a fazon megvan sötét éj-kékben nagyobb méretben, de ez is tökéletes számomra a mindennapokban. A krokodilbőr minta, enyhe lakkos hatással nagyon modern és mutatós, a tavasz nyár egyik kedvelt darabja lesz, érzem. :) 





Ami nem látszik a fényképezőgép elállította magát (technika ördöge), az a nude magassarkú, amit láthattátok már a Toni&Guy Fashion Week outfitben.











Nem is gondoltam volna, hogy egész tavasszal a legjobb barátom a napszemüveg lesz, egyre inkább zavar az erős fény és az, hogy ilyenkor ráncolok ezerrel, így ez a kis kellék könnyít az életemen és ráadásul nagyon stílusos kiegészítő.







A klasszikusabb fazonú órák kezdik reneszánszukat élni, aminek én nagyon örülök, mert sokkal nőiesebbek, mint az utóbbi idők nagy fém órái. Az egyszerű rózsaszín számlap és arany foglalat nagyon finom eleganciát ad, a szíj egy élénkebb, de pasztell árnyalatú pink, műbőr steppelt szíjjal. 



OUTFIT:

Csipke felső: H&M
Szoknya: Forever 21
Blézer: New Look
Táska: Secondhand
Cipő: CCC
Nyaklánc: Chill-Earrings
Óra: Chill-Earrings


Körömlakk: Moyra

Fotó: Ember Csill
Helyszín: Debrecen

Hogy tetszett Nektek ez a szett?