2015. október 23., péntek

KÍVÁNSÁGLISTA- Enikő Vágyakozik

Ezer éve nem írtam ilyen vágyakkal teli listát, persze nem azért, mert nincsennek olyan termékek, amiket szeretnék, hanem mert annyi lényegesebbről szeretnék beszámolni, hogy ezek elsiklottak. Rengetegen írtátok, hogy imádjátok az ilyen jellegű bejegyzéseket, így végre leültem és összeszedtem az aktuálisan tetsző termékek listáját. Jelentős része az online világról való, hiszen a munka mellett leginkább neten rendelésekre korlátozódik a nézelődésem. 









Kristály arcroller 

Nagyon érdekes kis termék, így nem véletlenül került az első helyre a listámon. Már tisztában vagytok vele, hogy a keleti 10 lépéses arcápolási rutin híve vagyok (részletek ITT) és az arc, nyak dekoltázs bőrének masszírozása elengedhetetlen ebben. Nagyon sok jótékony hatása van a masszírozásnak, felpezsdíti a vérkeringést, a nyirokrendszer működését is fokozza, így a méreganyagok hamarabb távoznak a szervezetből. Remekül feszesíti az arcbőrt, jó a ráncok ellen és persze a hidratáltságot is fokozza azáltal, hogy mélyebb rétegekbe jutnak el a kenceficék. Én Ebayan találtam nem túl olcsón Jáde kristályos verziót 2500 Ft-ért (ITT), de lelhetünk hegyikristályból, ametisztből is. A kristályok gyógyító hatása pedig egyre inkább közkeletű, így ezeknek a tulajdonságaira is fókuszálhatunk. Én rózsakvarcot szeretnék, így még kutatok. 













Copf megemelő 


Mindig tetszett másokon, hogy olyan kis hetykén áll a copfjuk, csurijuk. Megtaláltam a megfelelő kis eszközt, amivel nekem is ilyen szép esése lehet a hajamnak. Nem nélkülözhetetlen dolog, viszont 1 dollárért miért ne lenne ilyenem? :) LINK ITT
















BOMB LITTLE HOTTIES
Már a Kialakító Facebookján járatosak találkoztak ezen vágyammal. Van egy mondás, hogy a férfiak azért mennek várásolni, hogy megvegyék, amire szükségük van. A nők azért mennek vásárolni, hogy rájöjjenek mire van szükségük. A Pixibox egy ilyen szolgáltatás nekem, hogy megmutatja, miből maradtam ki eddig. Amikor megláttam a dobozban, hogy lapul pár illat pasztilla a BOMBtól, ugyan örültem, de annyira nem hozott lázba. Azóta viszont az egyik kedvenc termékemmé lépett elő és a 3 pasztillám igencsak fogytán, így decemberben megveszem miindenképp. Ibolya, nyári fű illat, jázmin és a rózsa, amire első körben áhítozom, bár egy karácsonyiasabb, sütis illatfelhőben is elücsörögnék. Ilyenkor ősszel télen a sötét és hideg miatt illatokkal és forró italokkal kárpótolom magam. LINK ITT

Turbán

A kalapok mellett mindenféle fejfedő a mániám és még valahogy turbánra nem tettem szert, ezen az ebay mennyország rögtön tud segíteni, hiszen 400 Forint alatti összegért már vehetem is ezt a kiegészítőt. :) LINK ITT

















Leopárd mintás magassarkú

Sajnos ez a vágyam nem halványult, szeretnék majd egy leopárd mintás, no meg egy kígyó mintás magassarkút. Szerintem remekül feldobná a szettjeimet. A kép csak illusztráció, így érdemes a linkre kattintani milyet néztem ki. LINK ITT















Farönk párna


Botondnak néztem ki, szerintem nagyon tetszene neki ez a farönk párna. Tudni kell  róla, hogy a hengerpárnámmal alszik, így ideje lenne párat beszerezni, ez pedig kellőképp férfias. :) LINK ITT

















Süti táska


Hát ez tényleg süti! :) Imádom és szükségem is van rá, ugye érthető? :) Ára 2400 Ft LINK ITT


















Tea-tojás


Igen beleszerettem ezekbe a tea diókba, tojásokba, akármikbe. Mivel allergiás vagyok egy adalékanyagra, ami a sóban, instant kávéban, cukorban, de még a teákban is van, így a gyógynövény teákra álltam át és ezekhez sokszor kell ez a kis kütyü. LINK ITT

















Púder ecset

Nagyon tetszik ez az fura ecset, így előbb utóbb gazdagodik vele a készletem 700 Forint nem nagy ár érte. :) LINK ITT



















Tollas szoknya


Tudjátok megveszek az ilyen dolgokért. :) LINK ITT





















Pirosító paletta

A Pink Pandánál is nézelődtem és beleszerettem az új márka, a Freedom palettájába. Azt hiszem ezzel letudnám egy jó időre az ilyen jellegű vágyaimat. Bronzosító, highligt, pirosító és kontúr is található benne. :)
LINK ITT







Sleek Vintage Romance

Már két éve rajongok ezért a palettáért látatlanban is, előbb utóbb tovább kell jutnom azon, hogy a virtuális kosárban pihen és meg kell nyomnom a vásárlás gombot nincs mese. :) LINK ITT










Vörös agyagos konjak arctisztító szivacs

Már egy ideje szemezek ezekkel az arctisztító szivacsokkal állítólag csodát tesz a bőrrel, szóval kívánságlistás ez az érzékeny, száraz bőrre való termék. Az agyagmaszkok csodás hatást már volt szerencsém próbálni, így ez is remek lesz szerintem. :) LINK ITT
















Statement nyaklánc

óriási nyaklánc mániám csak nem szűnik, nyár óta szemezek ezzel a nyakékkel, ami megfelelően őrült és vagény hozzám. Kicsit engem barbár csonthalmaz ékszerre emlékeztet. A Chillearringsnél pedig meg is találtam. LINK ITT
















Folyékony latex

Tudom ez kb. nem sokatokat fog érdekelni, műsebek készítéséhez és maszkmesteri elemekhez használnám, mert bizony meg fogom tanulni, ha törik, ha szakad. A Makeup Plázánál találtam ilyet.

LINK ITT

















Lenovo Tablet

Ugyan most vettem egy Lenovo laptopot (VÉGRE!), de egy tablet is rajta vagy az egy éves álmaim listáján, persze nem létszükséglet, de szegény ember az aki még álmodni se mer. :) 40000 Ft a Media Marktban. :) LINK ITT







Nagyjából ennyi lenne a kívánságlistám, tudom kicsit káoszos a sorrend, nincs benne logika, de ilyen az agyam belül. :D 


Ti milyen termékekre vágytok? Mellyek a kedvenc webshopjaitok?