2015. október 4., vasárnap

Matt ajkak kiszáradás nélkül-PUPA I'm Matt Lip Fluid

Életem eddigi legimpozánsabb csomagjával lepett meg a PUPA Magyarország, hogy kipróbáljam és elmondjam a véleményemet. Legjobban a szájra való termékeknek örültem, mivel újabban egyre inkább vonz a rúzsok világa, természetesen a pirosító is megnövelte az adrenalin szintemet és még sorolhatnám.... Most viszont vegyük górcső alá azt a hat csodás I'm Matt Lip Fluidot, amivel a tesztelést kezdtem, de idő kellett a teljes rálátáshoz.







Kezdem a leglényegesebbel, hogy az utóbbi évem során a matt irányba tolódott az ajakkencék iránti érdeklődésem, így több márkát és verziót is teszteltem, koreaitól, kínain át, németig, de ez az olasz verzió egészen más volt. Míg a többi száradás után teljesen szilárdá vált, ez krémes marad az ajkamon, így nem éreztem a kiszáradást.











A teljes kollekció 20 árnyalatból áll, szolid nudetól az erős bordóig, mindent kimerít. :) A színek eszméletlen pigmentáltak, szinte alig húzom égig az ajkaimon, máris csodás fedést ad, így elég kevés is elegendő belőle. Minden árnyalatnak megvan a maga hangulata és egyedisége, így érdemes több színre is benevezni, a teszt végén elárulom melyek lettek a kedvenceim.

Csomagolásuk egy nagyon feltűnő, hívogató piros papír doboz a Pupa ezüst betűivel. Benne pedig a szájfényekre emlékeztető csomagolás, ami ezüst fémből készült. Nagyon letisztult és felső árkategóriás termékeket megszégyenítően szép. Rajta fekete felirat hirdeti a mára nevét és a kiadást, I'm PUPA. Az ezüst csomagolásnak egy baja van csak, hogy ujjlenyomat mágnesként működik. 










Kedvenc részem a kis kukucskáló ablak, ami száj formájú, ezen át tökéletesen láthatjuk a színt, bár száradás után mind egy picit sötétebb árnyalatot kap (mint úgy általában a festékek esetében). 

Illata a rúzsokra, illetve inkább ezekre a matt lip fluitokra emlékeztető.




Az aplikátora nem rossz, kicsit szivacsosabb érzetű, mint az általam eddig használt, érdekes kidolgozásának köszönhetően remekül lehet vele dolgozni, de azért ajánlom, hogy egy jó rúzsecsetet szerezzetek be, azzal könnyebb ez a művelet. 





033 Orange Juice



Egy igazi narancsos árnyalattal kezdem a tesztet, amire már régóta vágytam, bár tartottam is tőle, hogy nem fog jól állni. Kicsit neonos beütése van, nagyon élénk szín, szuper matt hatást ad az ajkaknak. Ha feltűnőek, kitűnőek szeretnénk lenni, akkor ajánlom ennek az árnyalatnak a beszerzését, mindenki felkapja rá a fejét és millió bókot zsebelhetünk be. Engem a tűzliliomra emlékeztet kicsit a színe, ami nagymamám kertjében virít. 




Szerintem igazán jó ősszel is ez a szín, hiszen a falevelek, az őszi fények hangulatát is idézi. Tartóssága kitűnő, bár tény, hogy evés, ivás után egy kis frissítés ráfér. 

052 Red Passion


Csodás bordó, burgundi árnyalat, ami mégis megállja a helyét a mindennapokban és nem az az ordító, hivalkodó szín, hanem a nemességet sugallja. 
A határozatlan napjaimon, amikor semmi sem áll úgy, ahogy szeretném és konstatálom, hogy egy rongyom sincs, amit felvehetnék, akkor ehhez az önbizalom tunig árnyalathoz nyúlok. 




A matt folyékony rúzsokkal ellentétben, mint már fent említettem ezek krémesek maradnak, ebből kifolyólag viszont végig fognak, tehát óvatosan az ingnyakak csókolgatásával. :)




072 Fancy Fuchsia


Igazi Barbie szín, ordító pink, ami az egyik legelképesztőbb árnyalat az összes közül. Hideg árnyalatról van szó, de a meleg tónusú bőrűeknek is jól áll szerintem ez a fukszia. Az utóbbi időben ellenállhatatlan vágyat éreztem egy ilyen hivalkodó, csajos szín után, így hatalmas öröm volt és szerencsére még jól is áll. :)




Annyira ez az árnyalat nem volt tartós, többször kért igazítást átszínezést, mint a társai. Ez talán az egyik hátránya ezeknek az ajakkrémeknek, hogy elég könnyen lejönnek, kopnak, hiszen krémesek maradnak végig. Cserébe viszont nem száritnak, tehát mérlegelni kell az elvárásainkat és így dönteni. 

012 Rose Nude


Csodás nude árnyalat, ami a szezon slágere kétség kívül állíthatom, hogy minden nő sminkasztalán a helye egy ilyen terméknek. Ez volt a legstrapabíróbb az összes szín közül. Elég közel esik az árnyalata a szám színéhez, kicsit rózsásabb, így elmondhatom, hogy megtaláltam a nekem teremtett nude-ot, ami olyan nagy csoda, mint amikor megvan a tökéletes kis fekete, egy perc néma csenddel kell jutalmazni. :)



071 Pink Martini



Csodás meleg rózsaszín, talán fuksziás, ami szintén nem a visszafogottságáról híres, viszont ezek az árnyalatok mindig a nőiesség megidézései. Kicsit korallosabb, mint a testvérkéje, de az enyhe neon hatást én ennél is felfedezni vélem. 





Ezt a színt kombináltam a tűzpiros 050-es árnyalattal, de mivel elég krémesek, így hamar homogén egységgé olvadtak össze, egy új árnyalatot létrehozva, mindenesetre érdekes volt kipróbálni az ajkak különböző árnyalatra festését. 




050 Fire Red


 Égő tűz vörös, találó a neve. :) Sajnos akárhogy akartam a fényképező korlátozottan adta vissza a színét, egy rozsdás tűzpirosról van szó. Száradás után enyhül a vad hideg piros árnyalat és egy enyhe rozsda felhangot kap, amitől különleges és egyedi a hatás. Talán ez áll a legkevésbé jól, szerintem azért mert nekem a melegebb árnyalatok illenek az arcomhoz. 


Nagyon megszerettem ezeket a termékeket, hiszen jó áron kapunk olyan ajakkrémeket, amik nem szárítják az ajkunkat, de maximálás fedéssel látják el, anélkül, hogy foltos lenne az eredmény. Csodálatos, különleges árnyalatokat vonultat fel a PUPA és elég széles a színskála. Pigmentáltsága tökéletes, egy húzással maximálisan szép eredményt érhetünk el és napközben a javítgatás során se lesz csíkos, vagy egyenetlen.
Kifogást a tartósság ellen tudok emelni, illetve azért fáj a szívem, hogy nem csókálló, ha ebben lehelek egy apró puszit Botondra, akkor biztos lehetek benne, hogy megjelöltem (ezt ő kevésbé élvezi). Erre mondják valamit valamiért! 

Ára: 2590 Ft

Kedvencem kétségtelenül a nude (012) és a bogyó színű bordó (052), igazi őszi életérzés mindkettő. Nyáron viszont gyanítom a pinkek lesznek a szerelmeim. :) Apró hibáik ellenére mindenkinek ajánlom, akik remek pigmentáltságú és igazán bársonyos matt ajkakra vágynak, a finishük ugyanis semmihez sem hasonlíthatóan különleges. 

Pontok: 5/4

Nektek hogy tetszenek? Melyiket fogadnátok el? Próbáltatok már PUPA termékeket?





8 megjegyzés :

  1. Jaj, de csodásak! Ez a Pupa tud valamit, de tényleg... :) Várom, hogy sikerüljön beszereznem tőlük néhány terméket :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépségesek és Neked nagyon jól is állnak :)

    VálaszTörlés
  3. nagyon tetszenek nekem is ezek a matt rúzsok, viszont sokszor alapból is kiszárad a számm, és azt vettem észre, amikor felvittem, hogy így "beleül" a szám redőibe. Erre nincs valami jó tipped, hogy hogy kerülhetném el? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fogmosás után este szaladj át a szádon a nedves fogkeféddel, ez eltávolítja a száraz bőrréteget. Ezután pedig ajakápoló, valami szuper ajakír, én szeretem nagyon a Labelló ajak vajait. Minden rúzsozás előtt negyed órával szintén kend be a szád eg ilyen ajakbalzsammal és csak úgy vidd fel a terméket. :)

      Törlés
  4. Hol lehet őket kapni? Van egy olyan érzésem h miskolcon biztos nem :(

    VálaszTörlés