2016. május 15., vasárnap

Fuss Enikő, fuss!-My Protein OUTFIT

 Pár hónappal ezelőtt rémes formában voltam, télen hagytam elkényelmesedni magam és az egész évszakot az evés, az ételek élvezete hatotta át. Nincs ezzel baj, viszont a tavaszi ruhatár előszedésénél konstatálnom kellett, hogy nem férek bele a nadrágjaimba és nem igazán akaródzott egy mérettel nagyobbakat beszereznem, így jött a mozgás és a diéta. Fogyókúrákban nagy vagyok, mondhatnám profi szintre fejlesztettem a diétámat, amit magamnak találtam ki évekkel ezelőtt és amitől 60 kilóról 45-re le is fogytam. 

Úgy gondoltam a mostani rendhagyó outfithez olyan képeket készítek, amiben még messze nem vagyok csúcsformába, ezzel megmutatva, hogy igenis el kell tudnunk fogadni azt, hogy néha nem vagyunk tökéletesek. Amennyiben pedig ez zavar minket tenni kell ellene. 




A testmozgás nálam eléggé kimarad, még mindig nem találtam meg azt a sportot, ami beszippant és ami boldoggá tenne. Próbáltam edzőterembe járni, de valahogy a közeg, az emberek nem nyűgöztek le, lehet rossz terembe mentem. A futással pár éve kísérleteztem, egy nyarat sikerült is lelkesen végig szaladgálni Viki barátnőmmel a Bújtoson, de annyira nem motivált, hogy ez legyen az egyik hobbim. Gimiben imádtam úszni és szerencsére uszodával rendelkező suliban tanultam, viszont ez ellen a sport ellen a macera szólt, a hajszárítás idegölő és rettenetesen töri a hajam, így csak strandoláskor élvezem a régi szenvedélyem. A lovaglás volt még, amit imádtam, de most keresnem kéne egy lovardát, nem túl drágán, ahová kijárhatnék, ráadásul igen erős amúgy is a combom, ez a sport pedig még vastagít ezen, tehát ezt már lefogyott állapotomba kezdeném el lelkesen. A bakancslistámon a jóga, a pilates és a rúdtánc szerepel.


Visszatérve a szomorú délutánhoz, amikor megvilágosodtam, hogy nem csak a mérleg számai gonoszkodnak velem, hanem bizony centiben is erősen megmutatkozik a sok kevésbé egészséges étel.  Joghurt és édesség, amit részben az allergiám miatt ettem (ezektől nem lettem kiütéses), részben meg azért, mert évekig megfosztottam magam ezektől és jól estek, így apránként felkúszott 5 kiló. Ekkor elhatároztam, hogy bizony futni és lépcsőzni fogok. Időnként a Bújtosi tó körül, volt, hogy az erdőbe mentem ki és még sorolhatnám. Ekkor jött az ötlet, hogy jól jönne egy kényelmes edzőruha és egy kis protein, amivel szintén lehet diétázni, és persze az edzések alap kelléke. A MyProtein oldalán pedig mindent megtaláltam, amire szükségem lehetett, azonnal belezúgtam ebbe az edzős szettbe. 


A ruhadarabok nagyon kényelmesek és remekül szellőznek, féltem kicsit, hogy viszketni fogok tőlük (az anyaguk műszálasnak tűnt), de tényleg csodálatosak, kényelmesek és nem dörzsölnek sehol, picit se viszketett a bőröm. A melltartó-topp, amit melegebb napokon viselek, vagy amikor már kimelegedtem a mozgástól. Jól tart, kényelmes igazán mutatós. A szett mintája pedig engem az ólomüveg ablakokra emlékeztet, jókedvem lesz, amikor csak belebújok. Szép ruhában motiváltabb az ember. Ráadásul ehhez bármilyen színű cipő, felső jól mutat. 


Eleinte csak a természet hangjait figyeltem, nézelődtem futás közben és nem volt unalmas, mert alig pár kilométert tudtam megtenni. Aztán ahogy fejlődtem összeraktam egy pörgős zeneválogatást és arra róttam a köröket.

Mindig figyeltem rá, hogy legyen nálam folyadék, ehhez pedig szuper társam volt a MyProtein kulacsa, ami shakerként is szuper a termékeikhez. Rendeltem előtte ebayről ilyesmi kulacsot, ami eláztatta a táskámat, ennél viszont nem kell picit sem izgulni, egy csepp sem folyik ki belőle. 


 Lassan ideje lesz beszereznem egy még kényelmesebb, kifejezetten futásra kiképzett cipőt, a Puma sportcipőm helyett, ebben szívesen veszem a tanácsaitokat, mivel ehhez analfabéta vagyok. :) Kommentbe írjatok tippeket plííízzz! :) 

Vannak területek, ahonnan nehezebben megy le a fölösleg, nálam ez a comb, így a zsírfagyasztást is kipróbáltam, szerintem már látjátok, hogy nem volt indokolatlan. Viszont a táplálkozással és a mozgással együtt ér ez is a legtöbbet. Hamarosan írok a My Protein termékekről is, hogyan illesztettem be a diétámba és az edzéseimbe, ugyanis azóta nem csak a futással edzem a testem. A következő ilyen posztban pedig azt is megmutatom, hogy állok a formásodásban, remélem drasztikus lesz a különbség. :)









OUTFIT

Melegítő felső: Nike
Sportmelltartó/topp: My Protein
Nadrág: My Protein
Cipő: Puma
Shaker: My Protein 


 Ti milyen sporttal tartjátok formában magatokat? Mit próbáljak ki? 




6 megjegyzés :

  1. Szia!:) En nem igazán szeretek futni, számomra túl monoton.:( Ezért en mikor a bikini formamat próbálom visszaszerezni, kardiozni szoktam, youtubeon HIIT nevű 20perces edzéseket végzek heti3-4szer, és egy-két hét alatt visszanyerem vele az alakom :3 (nekem is kb 5kg felesleg szokott lenni amitől megszabadulnek) :)

    VálaszTörlés
  2. Ha nem jó az idő , vagy nincs kedved futni, ajánlom Youtube-on a Fitness Blender-t. A HIIT edzések nagyon jól égetik a zsírt , növelik az állóképességet. Rengeteg videójuk van fenn , szóval tuti nem unod meg . A Fitnessblender.com-on pedig mindenféle szűrőket beállítva tudsz keresni a videó között. :) Sok sikert! :)

    VálaszTörlés
  3. Eniko, a Decathlon sajat markas futocipoi nem dragak. Vagy ha Db-ben jarsz, a Stop shop Hervis uzleteben kiarusitas van, akar felaron is lehet venni futocipot. Btw, mikor jarsz erre? Osszefuthatnank ;)
    Ja es nem szabad elfelejteni,hogy minimum 1 szammal nagyobb cipot kell venni futocipobol, mert megdagad a lab futas kozben es ha kicsi a cipo, az nagy gaz...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez így igaz, én kezdőként beleestem abba, hogy passzentos cipőt vettem. Lett tőle egy kellemes tyúkszem a lábamon :D

      Törlés
    2. Nem èrtem mièrt fogyózol? Sztem tök jó alakod van. Jól àll neked a szèles csípő,sőt kifejezetten nőies alakod van.
      A làbaid meg különösen jók!
      (Marika)

      Törlés