2016. június 16., csütörtök

Divatillusztrácók egy tehetésges és ambiciózus lánytól-Interjú Győző Évával


Régóta dédelgetett álmom volt a blogon, hogy az outfit posztokat divatillusztrációk színesítsék. Elérhetetlennek tűnt ez a vágy, aztán egy véletlen beszélgetés alkalmával kiderült, hogy régi ismerősöm Győző Éva, akinek az ékszereit már bemutattam itt zseniális ezen vonalon is. Nemrég interjút is készítettem volt, ezt olvashatjátok most, illetve a poszt végén találtok egy csodálatos lehetőséget, ketten közületek divatillusztrációt nyerhetnek a saját szettükről. 





 1. Mióta foglalkozol rajzolással? Mindig is szerettél alkotni ilyen formán?
Igen, egész kiskorom óta szeretek rajzolni, viszont a rajz mellett mindenféle kreatív elfoglaltság is érdekel. Szeretek saját készítésű dolgokat kreálni, nagy „Do it yourself” fan vagyok!

















2. Hogyan jöttek a divatrajzok? Tudsz mutatni pár régebbi alkotást?
Divatrajzokat főleg a Divat – és stílustervező képzésen kezdtem el rajzolni. A rajzzal kapcsolatos alapokat is főként itt tanultam meg.                    



















3. A blogomra is alkotsz gyönyörűségeket az outfitjeimet feldobva, ilyenkor nem éreznél késztetést, hogy kicsit másképp mutasd be, átöltöztess?
Nem szokott lenni ilyen késztetésem! :D Tetszenek az szettjeid, bár tény, hogy nekem más a stílusom, pl. nem vagyok egy magas sarkú cipős lány. De ez egyáltalán nem befolyásol az illusztrálásba.



4. Melyik volt az eddigi legkedvesebb rajzod, amit a szettemről készítettél?
Mindegyik szettben van valami, ami miatt kedvelem. Például az Adidas superstar-os szettet szerettem rajzolni, mert nekem is van egy pont ugyanolyan és nagyon szeretem.  Kedvenceim között van a piros blézeres, táskás outfit, és a leopárd mintás cipős illusztráció is.   








5. Sok stílusban tudsz alkotni, még keresed az igazit, vagy te is úgy vagy ezzel, mint én, hogy a változatosság gyönyörködtet?
Próbálok változatosan rajzolni, de törekszem arra, hogy legyen egy saját stílusom, még nem érzem teljesen kiforrottnak, de remélem, hogy azért kialakulóban van.














Esküvői meghívó

6. Elárulsz pár kulisszatitkot? Olyan nagy kulisszatitkot nem tudok mondani. :D Ha rajzolok, akkor jobban szeretem, ha nincs körülöttem senki, és egyedül vagyok (na, jó nem teljesen a cicám Gizmó velem lehet J ).





7. Milyen eszközöket használsz egy rajz elkészítéséhez? (ceruza, tus, bármi, technikai photoshop)
Az akvarellt szeretem a legjobban, mostanában ismerkedem a filctollal, ami teljesem más, mint az akvarell, de nagyon bejön. Alkalmanként szoktam még akvarell ceruzát is használni. Mivel gyakran használok a munkám során grafikai programokat, megesik, hogy a rajzokba is beleviszek egy kis pluszt digitálisan.














8. Mennyi idő, míg egy rajzot késznek nyilvánítasz?
Ez változó, rajztól függ. A divatrajzoknál általában már az elején látom magam előtt, hogy mit is szeretnék körülbelül a végén látni. A vászon képeimmel vagyok úgy, hogy nehéz abba hagynom, mert mindig finomítanám, mindig meglátok benne valamit, ami nem oké.  Ezért nem csináltam még itthonra egy vászonképet sem… bár tervben van.


9. Milyen egyéb felkéréseket kapsz? Mutass ezekből képeket.
Kell a púder! rajz
Készítettem illusztrációt a Kell a púder (KAP) –nek, Magister Products-nak, illetve a 160 gramm blognak. Nem olyan régen pedig egy könyv borítójára festettem egy akvarell képet.
Ezek mellett volt alkalmam esküvői meghívóra is készíteni illusztrációt, továbbá készítettem egy közelgő diplomakiosztóra is egy rajzot.




Magister Products

10. Mi az álmod illusztráció tekintetében? Milyen projektet szeretnél leginkább?
Nagyon örülnék, ha egyszer egy újságban megjelennének az illusztrációim, bár ehhez úgy gondolom, sokat kell még fejlődnöm.





11. Könyvillusztrációt elvállalnál, milyen műfajút?
Bármilyen műfajú könyvet szívesen illusztrálnék igazából. Régebben volt egy próbálkozásom egy pályázat keretein belül, ahol egy meséhez kellett illusztrálni.
Ha már könyvillusztrálás, akkor meg kell említeni Lakatos Istvánt, nagyon szeretem az ő írásai és rajzait.

12. Mutass még rajzokat!
A divatillusztrációk mellett kedvenceim a sziluettes képek, folyamatban van egy horoszkópos sorozat is. Van egy pár vászonképem is, ilyeneket főleg megrendelésre szoktam készíteni. 



NYERJ DIVATILLUSZTRÁCIÓT A SZETTEDRŐL!
Feladatok:

-Légy a Kialakító és Győző Éva Facebook oldalának követője.

-Oszd meg a felhívást nyilvánosan
(https://www.facebook.com/kialakito/photos/a.465776870209533.1073741827.465765286877358/995072007280014/?type=3&theater 
)

-Küldj egy képet kedvenc nyári outfittedről (egész alakost) Június 16. Július 8-ig a Kialakító Facebookjára privát üzenetként. 
Az üzenetben szerepeljen a neved és a mail címed. 

További infók:

  A képek Július 9-én felkerülnek egy mappába a Kialakító Facebook oldalára.  Ekkor (július 9.) indul a szavazás, ami július 24
-e éjfélig tart. A legtöbb szavazatot kapott fotó nyeri az egyik divatillusztrációt, a másikat pedig zsűri választja, tehát két nyertes is lesz.

Eredményhirdetés: Július 28.


Zsűri: -Győző Éva-Illusztrátor
          
-Kovács Dorottya- Chloe From the Woods bloggere         
          -Hegedüs Enikő Mónika-Kialakító bloggere

Nyeremény: Egy-egy csodás divatillusztráció a nyertes outfitjéről Győző Évától.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése