2016. szeptember 1., csütörtök

Így készül egy kampány fotó sorozat-Stylistkodás

Mióta készülök megmutatni Nektek több képet a legutóbbi projektből, amiben stylistkodtam és kipróbáltam a fotózás másik oldalát is. Még mindig nem teljes a képanyag, az utómunka mindig több időt igényel, de egy részét már megoszthatom.

A történet ott kezdődik, hogy az Anda Design felkért, hogy a szetteket én állítsa össze az új ékszer kollekcióihoz. Nagyon örültem ennek a feladatnak, mivel magamat öltöztetni már nem akkora kihívás, így az utóbbi időben egyre több gardróbrendezést, illetve vásárlási tanácsadást vezényeltem le. Rájöttem, hogy ezek is mennek és sokkal nagyobb élmény másokat átalakítani, mosolyt varázsolni az arcukra és megtalálni a stílusukat. A fotózást gondosan megszervezte Andrea a márka anyukája, fodrász, manikűrös, sminkes, fotós és modellek is bekapcsolódtak a munkába.



Fabók Petra és Tamás Eszter

Eszter
Az egyik modellt egy fotópályázat alapján választottuk, ami megint egy izgalmas lehetőség volt, hiszen Eszterről még sosem készültek profi képek.

Haladjunk sorba, a felkérés után sokszor egyeztettünk a kollekciók elképzeléshez kellett igazítanom a szetteket. Ez nem okoz gondot, hiszen sokszor egy-egy kiegészítőhöz, gyakran ékszerhez öltözök, hogy azon legyen a hangsúly, a ruha keretként hívja fel a figyelmet rá. Igen ám, de olyan outfiteket szerettem volna összeállítani, amit bárki szívesen visel, nem érzi, hogy túl sok lenne. Tudom jól, hogy az átlagos öltözködésem az átlag embernek tetszik, de nem tudná viselni, maximum megkurtítva az összképet. Én pedig azt szerettem volna, hogy ne csak a szettek legyenek jók, de a modellek élvezzék az egész fotózást, imádjanak új bőrbe bújni és meglegyen a választási lehetőségük is.
Petra


Petra
Nehézséget tovább fokozta, hogy sokáig nem is tudtam milyen modellben gondolkozzak, illetve előbb összeállítottam egy nagyobb méretű szett sort. Aztán, amikor lezárult a szavazás Esztire esett a választásunk, aki igazán fiatal lányka. Ekkor ismét jött a variálás, hogy visszafogott és fiatal lányhoz méltó ruhák legyenek, viszont részemről nagy volt az öröm, mert ráadhattam azokat a ruhákat, amiket én ennyi idősen szerettem volna viselni. Sokáig ifjúsági klubbot vezettem, így ezt a korosztályt elég jól ismerem, a tinikkel mindig jól kijövök. Ettől függetlenül izgultam, hogy mindenki tetszését elnyerik e a darabok, összeáll-e ami a fejemben van. Illetve az ékszerek harmonizáljanak és keretbe kerüljenek, hiszen ez volt a feladat és a lényeg.



Eszter

Mindenre készülni kell egy fotózás alkalmával, mert ami beüthet, nos az beüt. Így esett, hogy a fotósunk Niki csak délutánra tudott jönni, mert lerobbant az autójuk. Nem estünk pánikba beálltam fotózni, bár nyilván látszik, hogy nem vagyok fotós, de igyekeztem kihozni a legtöbbet az egészből. Mivel régóta szeretnék fotózni, így legalább kipróbálhattam a kamera másik oldalát is és sokkal jobban tetszik a kattingatás, mint a pózolás.




Hajnalok hajnalán a csajokkal mentünk a fodrászhoz Király Ibolyához, aki gyönyörű frizurákat varázsolt, nem győztem ámulni. A sminkes Fehér Kitti is messze felülmúlta a várakozásaimat, az amúgy is gyönyörű lányokat még szebbé tette. Remekül tudtunk csapatként dolgozni és figyelembe vettük a lányok kéréseit is, hiszen akkor sikerülnek a legjobban a képek, ha elégedettek.



A helyszíneket már felmértük, így ezzel nem volt gond és az időjárás is tökéletes volt, így fél nyolc körül el is kezdtük a fotózást a Kossuth téren. Első pár képnél szerintem jobban izgultam, mint a csajok. Abszolút jókedvű fotózásunk volt, rengeteget nevettünk és a lányok igazán profin állták a sarat. Irigykedtem én sokkal nyűgösebb vagyok az outfit fotók elkészítésénél. 



Egész nap fotóztunk a délik kánikulát és rémes fényeket leszámítva, délután pedig Niki is megérkezett a fotós és a profi munkájának köszönhetően csodás képek születtek még estefelé is. Anda citrin kollekciója volt a kedvencem, amihez Esztivel közösen válogattuk össze a ruhadarabokat, a csipkés felsőben érezte a legjobban magát és bizony ez látszik a fotókon is. A képekből folyamatában mutattam a lányoknak és ezeknél felkiáltott, hogy "Ez nem is én vagyok!". A fotózásnál szerintem ez a legjobb dolog, amikor rájössz, hogy van egy másik arcod, sokkal több minden lakozik benned, mint képzelted. És bizony ezért is jó kipróbálni más-más stílust, mert ki tudja melyik lesz az, aminél ugyanígy felkiáltasz, hogy bizony ilyen szeretnék lenni, ezt szeretném látni a tükörben. 



A fotózást oly annyira élveztem, hogy tervezem, hogy komolyabban is belemélyedek ebbe a tudományba, mert izgalmas "megfesteni" egy ember portréját, új szemszögből bemutatni magának. Van egy olyan érzésem, hogy ezeket a lánykákat fogom én még fényképezni. 

Az egész napos fotózás nyilván kicsit megviselte a sminket és a frizurákat is, így délután 5 körül kicsit javítottam ezeken, így a Pin up girl sorozatban már belekontárkodtam és a koncepcióhoz igazítottam a sörényeket. 



Eredetileg werk képeket csináltam volna, így délután élveztem ezt a kevésbé melós szerepet, illetve a ruhák igazítását, hogy sehol ne lógjon ki címke, tökéletesen álljon a lányokon mindenhol a ruha. 


A legjobb az egész munkában az volt, hogy az elejétől a végéig aktív részese lehettem mindennek. Az ékszerkollekció tervezését is végig asszisztálhattam, ami igazán különleges élmény, hála érte Andának. A szetteket ehhez igazítottuk, illetve a matróz szettekhez készültek ékszerek, így az én kívánságom is teljesült. A stylist feladatok nem voltak idegenek számomra, viszont mégis nagy kihívásnak éltem meg, hogy ennyi különböző stílusban alkothatok. Még nem is láthattok mindent, ugyanis fesztivál szett is készült és még tervezünk több ilyen együttműködést.

Az ékszerekről nem áradozok, imádom az ásvány karkötőimet és ezek a szettek csodálatosak lettek. Ráadásul súgok egy kicsit a jövőhéten már Anda Design Webshopja is elindul.




Ne feledjétek, hogy legjobb barátnőtökkel együtt nyerhettek egy Anda Design páros karkötőt ITT.


Fotó: Apagyi Nikolett