2016. szeptember 25., vasárnap

Lakástextil kánaán-Troya Textil (LAKBERENDEZÉS)

Nem titok és sokszor szóba került már, hogy lakást szeretnénk és ennek örömére elkapott a gépszíj és elkezdtem dekorációs, lakberendezős oldalakt bújni. Nyáron pedig az egyik barátnőmmel találtunk Nyíregyházán egy szuper üzletet a Troyát, ahol sok dolgot kinéztem magamnak, közbe meg fotózgattunk, hogy mire oda kerülök legyen pár kép, ami alapján tudom majd mit hol találtam. A cégnek van webshopja is, így országosan elérhetőek a termékeik és egyedi méretre is gyártanak mindenféle textilneműt. 




Ez a poszt nagyon nehezen jött létre, ugyanis szeptember elejére terveztem kitenni, de tudjátok az a vasvillás fickó, aki babrál a technikával és egy áramszünetet beiktatott. Nemrég vettem észre, hogy a beidőzített posztom nem került ki sehová, így fogadjátok szeretettel most, hiszen a lakberendezés örökké aktuális téma. 




Azt hiszem új mánia van születőben, méghozzá a lakberendezés és persze a nekem tetsző darabok felhalmozása. Ebben nagymamám is igazi partner, ugyanis egy szobát felkínált a "kelengyém" tárolására, ezzel a szobám is fellélegzett. Sőt  is lelkesen szerzi be, amik még hiányoznak. Én pedig barátnőm Szilvi tanácsára Excel táblázatot készítettem azokról a dolgokról, amik megvannak és amik még hiányoznak.


De nézzük milyen helyre is bukkantunk, miket vásárolhatunk meg igazán kedvező áron.

Az üzletnek két külön bejárattal rendelkező helyisége van, egyikben inkább szőnyegek a dominánsak, másikban pedig függönyök, ágyneműhuzatok, párnák, karnisok és mindenféle apróság, ami a lakást otthonná varázsolja.




Belépve az utóbb említett részlegbe megpillantottuk a a spanyol terítőket, amik csodálatosak és nem mellesleg vízlepergetőek. Nem azok a klasszikus viaszos vászon fajták, amiket régen minden asztalon láttunk, ezek minőségi darabok, abszolút abrosz hatásúak és könnyen tisztíthatóak. Simán mosógépbe bedobhatók, imádom az ilyen praktikus darabokat.

Ezek méretre vághatóak, így biztosan minden asztalon kitűnően fognak mutatni.

Másik csodás felfedezésem a laminált padló, mármint az, hogy itt van pár igazán különleges is, a szürkébe beleszerettem, hófehér bolyhos szőnyeggel és púderszínű kiegészítőkkel gyönyörű lenne.






Amikor kis költségből akarok változtatni a lakás helyiségein, akkor biztos, hogy a lakástextilekhez nyúlok. Az egyik jó módszer, ha új díszpárnákat teszünk a kanapéra. Itt van aztán választék, sőt egyedi, masnis megoldást is láttam, szóval akár igényünknek megfelelően kérhetünk kiegészítőket.

A függönyünk egyező mintában pompázhat a párnáinkkal. Az ágynemű huzatot egyedi igény szerint varrathatjuk meg, igazán minőségi anyagból.

Apropó függöny, akkora itt a választék és ezt is méretre szabják. Függönykarnis vásárlást is el tudjuk intézni egy levegővel, így biztos minden tökéletes lesz és nem is kell rohangálni, hiszen mindezt webshopban pár kattintással is megoldhatjuk. 

Ősszel mindenki szeret bekuckózni egy jó forró teával, én sem vagyok más ebben, ilyenkor viszont még inkább igénylem a puha, meleg ágyneműt, a színeket. Mostanában a virágmintás a mániám, de itt találhatsz mindent, mi szem szájnak ingere. A lepedőket pedig ezekhez tudod nézni, így tényleg harmonikus kuckót alakíthatsz ki télre. 



Másik kedvencem a hidegebb évszakokban a plédek, folyamatosan halmozom őket, mint aki fészket épít. Rengeteg igazán meleg és puha darabot kinéztem magamnak, illetve kisbabáknak is több fajta ajándékot vásárolhatunk.









Troya virágmintás ágyneműm kitűnő minőségű, nem fakult, nem fogott. 
Ágynemű mennyország után jöjjön a másik kedvenc részlegem, a szőnyeg kánaán. Itt aztán Aladin repkedne örömében. Én is választottam magamnak pár pihe, puha süppedős szőnyeget. 

Rengeteg féle talpalávalót lehet itt találni, de azt hiszem nekem ezek a bolyhos, puhák a kedvenceim. Még nem döntöttem el, hogy fehérben, vagy bézsben, esetleg lila-rózsaszín árnyalatban veszem meg, de az biztos, hogy a lakásunkban lesz pár ilyen szépség.


Földszinten lakunk így tudom, hogy mennyire fontos jól megválasztani a burkolatot és a szőnyeget. Komoly pénzeket lehet megspórolni ezekkel a fűtésen, ráadásul otthonossá varázsolják a szobákat és öröm rajtuk mezítláb sétálni.

Persze futószőnyegekből sincs hiány, szerintem a város legnagyobb választékát találhatjátok itt és webshop szinten is óriási a kínálat. 






A legnagyobb meglepetés viszont a falra felnézve ért,szivárvány összes színében lehet venni reluxát. Nálunk a redőny nem igazán vált be, a szél nagyon mozgatja, így nem folyamatosan zajos. Nyáron pedig nem lehet feltenni szúnyoghálót és mivel én vagyok a kedvenc csemegéje ezeknek a vérszívóknak mindig viszketek és sosem alszok a zümmögéstől. Szerintem a reluxa lesz a megoldás, akár szobánként eltérő színű.



Miután kinézelődtük magunkat, sokat bolondoztunk és fotóztunk, még egy hátsó részben felfedeztem, amire ezer éve vágyok, méghozzá a hotelekben található köntöst és törölközőket. Nagyon szeretnék pár szett hófehér törülközőt, így mindenképp itt fogom beszerezni ezeket. Mellesleg ajándékba is nagyon jó, anyukám nászajándékba kapott törölközőit még a mai napig használjuk, jó nem olyan szépek már, de az egyik legtartósabb, legpraktikusabb ajándék volt szerinte is.

A raklap bútorokról már nem is áradozok, ha kertes házunk lesz, akkor itt készíttetek egyedit, méretre és hozzá persze puha párnákat.

Webshop: http://www.troyatextil.hu/troyatextil/






2 megjegyzés :

  1. Ahh Enikő, ez aljas poszt volt! :D Fáj a szívem! :D A nyáron megörököltem nagypapám lakását, és azóta folyton azon pörgök, hogy mit és hogyan kéne. DE NEM KÉNE! :D Annyira előreszaladtam, holott az egyetlen dolog, amit már megvettünk az a szobákba a lamináltpadló. Alig várom, hogy hazaérjek és elkezdjem a felújítást. <3 Imádom az ilyen boltokat, szóval én szívesen fogadok még több posztot! :)

    VálaszTörlés
  2. De jó! Remèlem èn is lakást felújítok már jövőre. :) Lesz mèg akkor ilyen poszt erről a boltból ès mèg sok másról is. :) Remèlem nálad is olvasok majd hasonlót. :)

    VálaszTörlés