2016. szeptember 17., szombat

Turizni jó és környezettudatos

 Néhány éve még nagy titokban osontunk be a turkálókba és reménykedtünk, hogy senkiben nem merül fel a gyanú, hogy használt ruhában járunk. Mára szerencsére változott a helyzet és büszkén számolunk be a vadászatainkról, én legalábbis teljes mellszélességgel kiállok emellett. Legtöbb ruhám és outfit posztjaim főszereplői is innen vannak, sokkal egyedibbek és nem jönnek lépten-nyomon szemben velem.

Nemrég egy nagyon jómódú üzletasszony barátnőm dicsekedett el vele, hogy vett egy nagy levegőt és betért az egyik legnagyobb turi hálózat egyik üzletébe és egy zsák ruhát vásárolt magának. Én hónapokig rágtam a fülét, végül a környezettudatosság volt az az érv, ami rávette, hogy másodkézből vásároljon ruhákat. 


Ruha és a táska second handből való


Ruha és a táska hazánk legnagyobb turi hálózatából való
Rengeteg érv szól a turizás mellett, viszont most egy olyan húrt szeretnék pengetni, amit ritkán szólaltatunk meg, ez pedig a fent említett tudatos vásárlás, a fölös előállítás mérséklése. Tudom ellentmondásos ez a téma, főleg ha bloggerek szájából halljuk, hiszen a divat vonalon mozgók igen sok ruhát vásárolnak. Köztük én is. Viszont amiben szerintem eltér az én blogom a nagy átlagtól, hogy a legtöbb szettem használt ruhákból áll, gyakran idősebb rokonaim gardróbjából örökölt darabokat, még gyakrabban pedig kedvenc turijaim kínálatát mutatom meg. Mindig is úgy véltem, hogy egy divatblognak nem az a dolga, hogy katalógusként bemutassa az aktuális fast fashion kínálatot, hanem a szettekkel inspiráljon, méghozzá úgy, hogy az egyéniségét is tükrözi. 


Ruha és a táska second handből való

Ruha és a kalap turis
Nagyon jó még a turkálókban, hogy viszonylag olcsón, sőt néha fillérekért jutunk csodálatos kincsekhez, márkás darabokhoz. Fontos viszont mindig mérlegelni, hogy szükségünk van e az adott darabra, be tudjuk e illeszteni a ruhatárunkban. Nyilván egy ruhadarabról utólag derül ki, hogy kedvencük lett-e, de azért van trükk arra nézve, hogy tudjuk hogy esélyes-e arra, hogy egyik gyakran viselt holminkká avanzsálódjon. Nem más ez a trükk, mint hogy legalább három összeállításban tudjuk elképzelni az otthon meglévő ruhákkal. Ehhez persze ismernünk kell a szekrényünk tartalmát és tudnunk kell, mik azok a darabok, amik hiánycikket jelentenek. Hamarosan írok alap darabokról egy posztot, ezeknek a basic dolgoknak érdemes a szekrényben lapulnia, így egy-egy extrább turis szépséget könnyen kombinálhatunk. 


Blúz és nadrág second handes

Felső second hand, Szoknya: Vintage
A turiknál nyilván van különböző árkategória, vannak továbbá bálás és darabáras üzletek. Mindkét helyen lehet találni számunkra megfelelő dolgokat, de tény, hogy gyakorlás kérdése, míg kialakul az érzék, amivel könnyen elboldogulunk a second handekben.

A darabárasban érdemes kezdeni a turikkal való ismerkedést, itt vállfán láthatjuk a ruhákat, sok helyen akár méret szerint rendezve. A bálás turkálás számomra az igazi élmény, illetve a kilós árak nyilván kedvezőbbek, mint az egyenként felcímkézettek. Tudni kell, hogy sokszor előválogatják a nagy cégek a bálákat és nagyobb városok, illetve menőbb helyen lévő darabáras turkálók a jobb, márkásabb bálákat kapják.


Ruha turis



Szoknya turkálós
Tervezek a közeljövőben még egy posztot, amiben a turizás aranyszabályairól írok, viszont egyet mindenképp megemlítek, hiszen ez is lényeges a környezettudatosság szempontjából. Mindig nézzétek meg, hogy hibátlan e a kinézett holmi, nincs-e rajta szakadás, folt, jó a cipzárja és bármi... Emellett próbálni kötelező mindent, mert sokszor rossz helyen nyúlt meg és előző tulaja ezért selejtezte le, vagy bénán szabott. Fölöslegesen pedig ne vásároljunk, főleg ne vegyünk meg olyasmit, ami aztán a szemetesbe landol. 




Ing, mellény és kalap turis.
Ruha turkálós
Másik remek ötletem, hogy kicsit mérsékeljük a vásárlást, hogy a megunt darabjainkat cserélgessük a barátnőinkkel. Tök jó csajos nap lehet, ha összehordjátok a nektek nem kellő darabokat és egymástól turiztok. Pénzt spórolhattok, környezet tudatosan viselkedtek, inspiráljátok egymás öltözködését és még jól is szórakoztok. 

A barátnőimmel sokszor körbe járnak darabok. Amit megunok azt mindig elajándékozom, fiatalabb rokonoknak, vagy a barátnőknek. Emellett az interneten el is adhatjátok a megunt ruhákat, így kis zsebpénzhez juthattok, de azért nézzetek utána az törvényi szabályozásnak.

Nem nagy dolog, mégis apróságokkal érhetjük el, hogy a környezetünket kevésbé terheljük létünkkel. Ha mindenki odafigyelne az ilyen dolgokra sokkal egészségesebb környezetben élhetnénk és unokáink is élvezhetnék a zöld környezetet. Sok mindet tehetünk persze emelett is, először is kapcsold le a lámpát, amikor kimész a szobából, ne nyomasd nyáron a légkondit, ne menjen háttérzajnak a TV, sétálj el a szelektív kukáig és vedd lentebb egy-két fokkal a fűtést. Nem a levegőbe beszélek, nálunk nincs tévé, az a szabály, hogy 20 fok felé nem vesszük a fűtést télen, nem szereltettünk be légkondit és szelektíven gyűjtünk szinte minden szemetet. No meg elsősorban másodkézből szerzem be a ruháimat.

Akit a környezettudatos életmód érdekel bővebben az 
ingyenesen regisztrálhat a III. Közös jövőnk konferenciára ezen a linken: https://app.allianz.hu/kozosjovonk/FB 


Egy Turi TAG videót is készítettem Nektek. Szoktatom turkálókba járni? Melyik a kedvencetek? Mi volt a legjobb fogásotok?



Szoknya turis