2016. november 29., kedd

Masni, velúr és szőrme-OUTFIT

 A fodros ruha engem is elcsábított, pedig sokáig küzdöttem ellene, hogy ez a divat magával ragadjon. Szinte törvényszerű, hogy amit sokat lát az ember, főleg olyanokon, akiknek jól áll, akkor mi is magunkra szeretnénk ölteni. A kedvenc butikomban persze nem egy ilyen ejtett vállú darabba belefutottam, de ez a nude abszolút elcsavarta a fejem. Alapból vágytam már egy ilyen árnyalatú ruhára és ennek még öve is volt, amivel nőiesebbé tehettem az egészet. Én még mindig ragaszkodok ahhoz, hogy kiemeljem a derekamat, hiszen a homokóra alak adja vissza a nőies jegeket, ráadásul a körte alakhoz ez a legelőnyösebb. 




A ruha stílusa összetett, mivel a megkötős deréknak köszönhetően kicsit laza, sportos, hétköznapi, a fodor pedig számomra elegánssá és játékossá is teszi egyaránt.


A nude árnyalatok sokakat sápasztanak, én viszont még barnábbnak tűnök bennük, ezt a képek láttán konstatáltam. Ez a ruha abszolút kitűnő a hétköznapjainkhoz, de akár egy megbeszélésre, munkába, vagy bevásárláshoz is. Rengeteg fiatal anyukán látom, mivel tényleg kényelmes, praktikus, sőt ápol-eltakar effektusra is kiváló.



Ékszerek tekintetében nem tudom mi történt velem, de egyre minimalistább vagyok. Változnak az idők azt hiszem. Az ásvány karkötők és a kedvenc gyűrűm az állandó darabok, no meg persze az eljegyzési gyűrűvel bővült a kínálat. Azt hiszem kicsit sok csillogó darabot láttam és viseltem, amikor egy bizsuboltot vezettem, így most azt diétázom, böjtölöm.


A ruha ujjatlan volta nem akadályoz meg, hogy viseljem ősszel és télen is, egy fekete hosszú ujjút alávéve (váll nélkülit persze) tökéletesen megfelelő ilyenkor is.

Kalapokat az utóbbi pár év divatja után ismét ritkábban látunk az utcán, pedig minden szettbe életet lehelnek és stílusossá varázsolják a viselőjét. Én előszeretettel hordom őket a nem szeles napokon, ráadásul a fényvédelemre ezek is rásegítenek ám.





















Ez a nude darab a szívem csücske, szinte bármivel kombinálható, sőt három évszakban is főszerepet kaphat.

Jövőre még több és izgalmasabb outfitet szeretnék alkotni Nektek, mivel látom, hogy nagyon tetszik ez a vonala a blognak. Szeretnék hétköznapi és kicsit komfortzónán kívüli húrokat is pengetni, remélem nem lesz ellenetekre. 





Újabban sokszor fotóztunk stúdiókban, amivel kicsit rontom az esélyeimet, hogy a magazinok átemeljenek képeket, pedig a legtöbb blogger bizony ezért töri magát. Bevallom nekem is jól esik, amikor egy-egy kis kockában látom magam egy magazinban, vagy a heti válogatásokban feltűnik egy-egy kép. Viszont úgy döntöttem, hogy nem ez lesz a mérce számomra, hanem Ti. Nektek írok, tőletek kapok csak pozitív energiákat és szeretetet. Így hagyom, hogy úgy alakítsam a Kialakítót, ahogy nekem és Nektek tetszik. Természetesen önmagam szövöm bele minden megmozdulásomba, de jövőre szeretnélek Titeket jobban bevonni és többször kikérni a véleményeteket mindenféléről.


 A MI blogunk eltér sok hazaitól, hiszen lehet nem vagyunk több tízezren, mégis hatalmas tábor vagytok, hiszen rengetegszer olvasok itt ott kommentet, hogy viszitek a Kialakító hírét, ajánlotok másoknak. Sosem hirdettem és nem is fogok, hiszek a jó öreg szájhagyományban és abban, ha valaki jól csinál valamit, annak híre megy. 

Sokat ábrándoztam már szakmai elismerésen, részben kaptam is már párat, de semmiképp nem fogok kifordulni önmagamból, hogy elérjek ilyesmit. A Kialakító marad olyan bohém, kicsit összevissza, komplex és káoszos mint eddig, pont mint én. 




Nyilván felüti a szettjeimben és a blogon is a fejét a divat, a trendek, de marad a szőrmés megosztó cipő is, amivel igazán önmagam képére formálom a blogot. Maradnak a kommentben beszélgetések, az üzenetváltások, a családias hangulat és szerintem a dinamikus játék tematika is. Sajnos a Facebook egyre inkább szeretne minket rávenni, hogy hirdetésekkel népszerűsítsünk, de én bízom bennetek, hogy segítettek és támogattok az utamon, az utunkon. Egy egy megosztással nem is tudjátok mennyire feldobjátok a napomat és mennyire segítitek, hogy még többet tudjak ezzel a hobbi-hivatással foglalkozni. 


 Smink


Alapozó: Catrice
Korrektor: Catrice
Púder: Pupa Like a doll
Szemhéjpúder: Sleek Vintage Garden
Szempillaspirál: Essence Lash Princess
Szemhéjtus: She
Ajakceruza: Pupa
Rúzs: NYX

 OUTFIT

Ruha: Gardrobe in the city
Kalap: Gardrobe
Cipő: Háda
Karkötő: Anda Design

Virágdoboz és helyszín: Flower Factory

Fotó: Parfé Photo by Katona Brigi

Hogy tetszik Nektek ez a szett? Van ötletetek a fent leírtakhoz, hogy még nagyobb közösséget alkossunk, kialakítsunk? :)