2017. november 13., hétfő

Vicces karácsonyfadíszek-Butlers

 Indokolatlan poszt következi, de ideje felvezetni valahogy a karácsonyt és engem is kezd elkapni a láz. Nem is csoda, hiszen már október végén elkezdtek kikerülni a dekorációk az üzletekbe, ráadásul idén is fotó stúdiót rendeztünk a Flower Factoryben. Most pedig ahogy szörföztem a neten szembe jött velem a Butlers egy csomó igazán vicces és giccses karácsonyfadísszel, amit muszáj Nektek is megmutatnom. A webshop szemle sorozatba pedig tökéletesen belefér egy ilyen is, nem is beszélve arról, hogy unikornis trófea is kapható plüssből itt, teljesen őrült fanatikusoknak ajánlom a nézelődést. 


2017. november 12., vasárnap

Csipkerózsika termékei-Narüko rózsás termékei

A Narüko márka hazánkban viszonylag újnak számít, hiszem a Szépségcenter nemrég kezdte forgalmazni nálunk. Nyáron kaptam tőlük pár terméket és most ezekről fogom elmesélni a tapasztalataimat. Nemrég kikerült egy fátyolmaszkokról szóló videó a csatornámra, amiben szintén mesélek ennek a márkának a maszkjairól. 



2017. november 6., hétfő

7 nap Blair Waldorf stílusában-OUTFIT

Kicsit untam a sima szokványos outfit posztokat, így csökkent is a mennyiségük. Régóta dédelgetett vágyam volt viszont, hogy témakörök, hangulatok, stílusok köré csoportosítva több szettet mutassak be egy poszton belül. Mivel abszolút kaméleon típus vagyok, így ez gyerekjátéknak tűnt, ám ami nehézség volt, hogy én naponta más és más lábbal, hangulattal kelek, így kihívást jelentett hogy egy hétig valaki bőrébe bújjak. A posztban el is mesélem, hogy éltem meg ezt, mit tanultam és a környezetem hogyan reagált rá. Mondhatni egyszerű utat választottam magamnak, hiszen Blair Waldorf a Gossip Girl egyik legkiemelkedőbb alakja, ami a divat vonalat illeti. Ami nehezítette a helyzetem, hogy ugyan szeretek nőiesen öltözni, de elegáns ruhákból nincsen sok nekem, sosem kellett ilyenekbe öltöznöm szinte. 

2017. november 5., vasárnap

Kívánságlista-STREETLIFE WEBSHOP

Szokásomhoz híven újabb webshop kívánságlistát állítottam össze, aminek célja, hogy több internetes oldalt ismerjetek meg és persze örömet okoz Nekem is a nézelődés, az álmodozás. Az utóbbi időben tetszenek a sportosabb, lazább cuccok és ezen apropóból szeretném felturbózni ezekkel a ruhatáramat. A StreetLife oldalon rengeteg edzős ruhadarabot is találhatunk, ami szintén aktuális a számomra, mivel úgy határoztam, hogy ideje komolyan vennem a testedzést, már nem teljesen elég csak a diéta a testem karbantartásához. 


2017. november 1., szerda

Arany rózsa krém, ami többfunkciós a számomra-HerbaDoctor

A Herba Doctor termékeit tavasszal ismertem meg és azóta szerves része az arcápolási rutinomnak az Arany Alma kréme. Ősszel a cég ismét egy Magyar Termék Nagydíjat szerzett, az átadásra pedig engem is meghívtak és több kozmetikumokkal és vitamin készítményeikkel megleptek. Eljött az idő, hogy beszámoljak az Arany Rózsáról, amit független szakmai zsűri díjazott.




2017. október 28., szombat

Megigéző őszi kollekció-IsaDora

IsaDora az egyik nagyon szeretett márkám, aminek a minősége iszonyú jó szokott lenni. Az őszi darabok ismét szuperül festenek, sőt egy nagyon izgalmas szabályozható mérető spirállal is előrukkoltak. 


2017. október 12., csütörtök

Bioderma Sensibio termékcsalád tesztje

Kicsit megtévesztő a cím, mivel nem az egész termékcsaládot teszteltem, de azért szép bepillantást nyerhettem  a termékkínálatukba. A Bioderma nemrég megkeresett, hogy tesztelnék e pár terméküket én pedig lelkeden mondtam igent, mivel nagy kedvencem a micellás vizük, emellett pár termékmintán keresztül már ismerkedtem a márkával, ám azok nem elegek egy termékteszthez. 
Lássuk mi is a véleményem a Sensibio érzékeny bőrre való termékekről.





2017. október 9., hétfő

Stabil C vitamin egy szérumban-NATICS

A Natics C22 szérum a legizgalmasabb termék, amit az utóbbi időben felfedeztem a piacon, így nagyon örültem, hogy tesztelhettem. A C-vitaminos termékek számomra már bizonyítottak, szerintem az egyik legjobb anti ageing összetevő, ami az arcápolási termékbe kerülhet. Egy baj van a C-vitaminos cuccokkal, hogy nagyon instabil a molekula, így folyamatosan védenünk kell a hőtől és a fénytől, vagyis hűtőben tárolandó, sötét üvegben és ráadásul maximum 3 hónapig jók ezek a szérumok. Ezzel szemben a Natics stabil C-vitamint ígér, aminél nem kell semmilyen cécó. Lássuk miket tapasztaltam és hogyan is vált be számomra ez a szérum. 





2017. október 2., hétfő

Ballonkabátos ősz-OUTFIT

 Őszintén szólva ez az outfit még tavalyról maradt meg, de úgy gondoltam megmutatom Nektek, mivel egy olyan alap darabot tartalmaz, amiről amúgy is érdemes beszélni. Ráadásul a kockás idén ráerősített és a divat központjába került. Sokszor történik az nálam, hogy valami megtetszik, ami sokáig perifériára volt szorítva, majd a trendekért felelős szakemberek szintén előhúzzák a zsák aljáról. Ezért is tanácsolom sokszor, hogy kísérletezzetek és előzzétek meg a divatot, diktáljatok Ti. 


2017. október 1., vasárnap

Treacle Moon-Testápoló és kézkrémek

A Treacle Moon máekától eddig egy testápolót próbáltam, de a cuki csomagolásai mindig megállítanak a drogériák polcai előtt. Érkezett egy PR csomag, ami által két kézkrémet és egy testápolót tesztelhettem ezekről lesz most bővebben szó. 



2017. szeptember 28., csütörtök

Hajkatasztrófából menekülés, avagy megtaláltam a tökéletes fodrászt

Szinte minden nő sír életében párszor a haja miatt, engem eddig ez elkerült, most viszont úgy zokogtam mint egy kislány. Egy együttműködésre kértek fel, aminél egy fodrásszal kellett készíttetnem egy frizurát, ami pasztell türkizes lett volna, ami hamar kikopik, így rábólintottam erre.Sokszor színeztem már magamnak a hajam, így nem gondoltam, hogy tragédiába torkollik az egész, de a bad hair nem is elég jó kifejezés arra, amilyen mocsári szörnnyé változtattak. Öröm az  ürömben, hogy menteni lehetett a menthetőt és azt hiszem megtaláltam Nyíregyháza legjobb fodrászát, akire a legnagyobb bajban is számítani lehet, Ő Lukovics Imre

Lukovics Imre hárította el a katasztrófát és gyönyörű ezüst szürkévé varázsolta a hajam

2017. szeptember 17., vasárnap

KIALAKÍTÓ NAP-Blogger olvasó találkozó

Alakuljunk együtt!
Tölts velünk egy szuper csajos délutánt, ahol mi garantáljuk a feltöltődést!
Megismerkedhettek végre személyesen is Kialakító Enikővel, Hegedűs Enikő Mónikával, és számos tanácsot kérhettek tőle.
Vár továbbá egy csipet divat, egy lehelet pszichológia, egy kis önbizalom tuning, magyar tervezők és még sok-sok meglepetés Titeket Szeptember 23-án szombaton, 14 órától 20 óráig a Hattyúházban, a The Silver Lining-ban!
http://www.thesilverlining.hu/
A program elég színesnek ígérkezik, lesznek előadások, kerekasztal beszélgetés és pop up shop is.


Legmenőbb trendek ősszel, avagy idén nagyon színes a divat

Az utóbbi  években a divat bloggereknek köszönhetően nehéz megmondani a nőknek mi a divat, valahogy mindenkinél előtérbe került az önkifejezés, ami szerintem nagyon jó vonal. Végre azok lehetünk, akik szeretnénk, a ruhaüzletek kínálata pedig sokkal színesebbé vált, a kontrasztos öltözködés játékossága mellett a minimalizmus is folyamatosan jelen van. Idén ősszel pár stílus és izgalmas trend került előtérbe, amikkel régen találkoztunk. Persze vannak nagy túlélők is az előző szezonokból, így nem kell mindent kiszanálni, csak másképp kell prezentálnunk, bár én arra szavazok, hogy kísérletezzetek és alkossatok meglepő párosításokat. 


2017. szeptember 3., vasárnap

Ki mondta, hogy nem sportolhatsz sminkben?-PUPA Sport Addicted

Őszi fogadalmam, hogy sportolni fogok aktívan, így nem is jöhetett jobbkor a Pupa Sport Addicted kollekciója. Ráadásul a legnagyobb kánikulában, 35 fokban tudtam tesztelgetni ezeket a termékeket, így abszolút kemény megpróbáltatásoknak voltak kitéve. ezek a kozmetikumok. Egyik darab az öcsém kedvence lett és nyugi nem a szempillaspirál. :) 



2017. augusztus 29., kedd

Magyar kacsóra Tibolina krémet

Most egy olyan magyar márkát mutatok be Nektek, ami simán meghódíthatná az egész világot. Nem vagyok egy nagy kézkrémező, valahogy ez ugyanúgy kimarad az életemből, mint a testápoló. Viszont végre találtam egy terméket, amihez örömmel nyúlok, akár napjában többször is. A kapcsolatunk a Krémmánia Magyar dobozával kezdődött és azóta is töretlen, sőt megfertőztem anyukámat és már a kolléganői közt is vannak Tibolina fanok. 




2017. augusztus 16., szerda

Kirándulás az elvarázsolt erdőben OUTFIT

Hétvégén úgy döntöttünk Botonddal, hogy ellátogatunk Aggtelekre, hiszen általános iskolában voltunk ott mind a ketten kiránduláson utoljára. Mivel egy kifejezetten hűvös napra virradt, így felavathattam egy régóta a szekrényben várakozó nadrágot és az új kockás felsőmet. 

2017. augusztus 15., kedd

Szőrmentén-Panasonic Epilátor

Nagyjából 13 évesen kezdtem el szőrteleníteni, bár így visszagondolva, még nem nagyon volt mit, de lelkesen vágtam bele ebbe a nagylányos tevékenységbe. Először persze a borotvával szereztem élményeket, majd hamar rájöttem, hogy ha szeretnék tartósabban sima lábakat, akkor el kell csennem anyukám epillátorát. Annyira bejött ez a szerkentyű, hogy a gyantázás sosem keltette fel a kíváncsiságomat, maradtam ennél az elektromos szerkezetnél, amit otthon is kényelmesen tudtam használni. Pár hete pedig érkezett a Panasonic Magyarországtól egy új kütyü tesztelésre. 


2017. augusztus 9., szerda

Detox a bőrnek-Bielenda Carbo Detox

 A bőröm meghülyült, amiért részben az időjárás a hibás, részben a fogamzásgátló abbahagyása, hormonális káosz a szervezetemben. Így nagyon örültem ennek a krémnek, ami a Kedvenc Krémem weshoptól érkezett és kifejezettem mattító hatású, zsíros bőrre való és azt ígéri, hogy méregteleníti a bőrt, ezáltal nyilván a pattanások képződését is megakadályozza. 


2017. augusztus 8., kedd

Szezon végén vásárolj be lábbelikből-Cipő KÍVÁNSÁGLISTA

Minden szezon végére kéne összegyűjteni a pénzünket és ilyenkor frissíteni a ruhatárunkat. Sajnos nekem ez ritkán jön így össze pedig, a szezonvégi kiárusítások már július végétől dübörögnek. Most viszont én is körülnéztem méghozzá cipő fronton és konstatáltam, hogy van pár darab, amiből egyet-kettőt haza is fogok hozatni, ugyanis online vásárlás az újabb dilim. 

2017. augusztus 5., szombat

Otto KernNever Hide For Her parfüm

 Nyár elején érkezett az Otto Kern Never Hide For Her parfüm, amit azóta is lelkesen használok, így nem volt kérdés, hogy írnom kell róla. Egyre inkább elvarázsol engem is az illatok világa, pedig pár éve még szinte sosem parfümöztem magam. Ahogy idősödök igaznak érzem azt a mondást, hogy egy sikeres nőnek kell egy saját illat, így én is elkezdtem kutatni az enyémet és reményeim szerint 30 éves koromra meg is találom (vagyis egy másik mondás szerint meg kell találnom).



2017. augusztus 3., csütörtök

Kis fekete kis extrával OUTFIT

Elegáns ruhákat ritkán mutatok, aminek több oka is van. Ritkán mentem olyan eseményre, ahová tényleg ki kellett csípnem magam. Ebből fakadóan nem sok alkalmi ruhát vásároltam. Ám fordult a kocka, illetve a szemléletem is. eldöntöttem, hogy 30 éves koromra a lehető legtöbb alap darabot beszerzem, ezzel az elhatározással egy időben pedig jöttek az alkalmak, meghívások, így nem ért készületlenül a dolog. 



2017. július 30., vasárnap

Ajaktinta ala Pupa

Koreából indult az ajaktinta trend, amit egyre több márka kezd felkapni, viszont igazán jó termékeket ritkán találhatunk. Nem titok az egyik kedvenc márkám a Pupa Milano, ami egy igazán minőségi olasz cég, eddig nem sikerült rossz termékével találkoznom, pedig régóta együttműködök már velük. 

A folyékony rúzsait imádom, bár azok nem csókállóak, így nagyon kíváncsian fogadtam a tintákat, amiknél alap elvárásom volt, hogy ne fogjanak. 



2017. július 27., csütörtök

Folthalványító krém anyukám ajánlásával-Eucerin

A mai posztban egy Eucerin nappali és éjszakai krémet mutatok, amik ígéretük szerint folthalványító hatással vannak a bőrre. Mivel nekem szerencsére még nincsenek foltjaim, maximum az a pár pattanás heg, így anyukám vállalta a tesztelést, akinek az arcán van egy sötétebb folt, amivel régóta kínlódik, ez zavarja leginkább, nem is a ráncok.







2017. július 26., szerda

Pizsamában a tanösvényen-OUTFIT

 A Tisza-Tónál jártunk Botonddal, de csalódás volt, úgyhogy inkább hazajöttünk és nagymamám felé vettük az irányt. Tiszalökön mindig ki tudok kapcsolódni és a kis Tisza-Tavi Ökocentrummal vetekszik simán a tanösvény. Szerintem fél óra alatt sokkal több madárfajt figyelhet meg az ember, csodálatos alkonyi sétánk volt itt. A poszt viszont az outfitet helyezi a középpontba, méghozzá egy olyan együttest, kétrészes rövidnadrágos szettet mutatok, amit Botond csak pizsamaként aposztrofál.


2017. július 25., kedd

Hajmaszk koreából-It's skin it style salon care hair mask

 Koreában a nők nem csak a bőrápolásban, de a hajápolásban is profik, így nem meglepő, hogy hajmaszkot is gyártanak. A fátyolmaszkokra emlékeztető pár perces gyors segélyt muszáj volt tesztelnem, ugye emlékeztek még a balul elsült hajszínezésre? Nos rommá törte a hajam és még szépen fejeztem ki magam, 10 cm mínusz után is száraz és meggyötört, így a lehető legjobb alany vagyok mindenféle hajápoló termékhez, ami roncsolt hajra ajánlott.