2017. április 8., szombat

Unikornis tojások Húsvétra- HÍMES TOJÁS HADMŰVELET

A mai poszt egy kis DIY méghozzá a nagyon egyszerűen elkészíthető fajtából. A Húsvét sosem volt a kedvenc ünnepem, így idén úgy gondoltam ideje változtatni ezen és megkeresni benne a legjobb dolgokat. Reggel úgy ébredtem fel, hogy akkor vágjunk bele és készítsünk pár hímes tojást hangolódás képen. 2017 abszolút az unikornisok éve lett, így nem volt kétség, hogy a virágdobozos ötletem viszem tovább és itt is megjelennek ezek a mitikus állatok. Mert hogy tudományos tény, hogy az unikornisok tojással szaporodnak és Húsvét környékén költenek, méghozzá a hímek.  



Amit használtam

-tojások
-körömlakkok
-alufólia
-univerzális ragasztó (nem találtam a ragasztópisztolyt)




Először is kifújtam a tojásokat, ebből készült a rántotta. Ha ezzel nem akarsz pepecselni, akkor simán főzd meg keményre. :) Mivel nem volt fehér akril festékem ezért jött az ötlet, hogy körömlakkot használjak, szerencsére minden színben rendelkezésemre állt, mint a legtöbb csajnak. :) 

Két félét is készítettem, egy fehéret és egy márványos-paszteles-összefuttatottat. A fehérnél két réteg lakk került a tojásra, a színesnél pedig fehér alap réteget felkentem egy kisebb területre, nem vártam meg hogy megszáradjon. Pöttyözve vittem fel a pasztell színeket elszórtan, úgy hogy kilátszódjon néhol a fehér. És ezt egy vékony ecsettel összemaszatoltam, hogy keveredjenek az árnyalatok. 

Megvártam amíg megszárad, közben elkészítettem a szarvakat. Ezeket süthető, vagy levegőre száradó gyurmából is elkészíthetjük, de azt a virágdoboznál elhasználtam, így alufóliából formáztam meg. Ezt szintén lefestettem körömlakkal, csillámok is kerültek rá.

A már száraz festett tojások felső negyedének középpontjára tettem az univerzáslis ragasztóval és ebbe nyomtam bele a szarvat. Könnyebb persze ragasztópisztollyal dolgozni. Pár perc alatt megszáradt. Ezután a szarv köré művirág szirmokat, illetve kis virágokat ragasztottam és csillámos lakkal eltüntettem a kikandikáló ragasztót. :) 

Szemet pedig legegyszerűbben alkoholos filccel készíthettek. Ha egymástól távolabbra teszitek a szempárt és kicsit lentebb, mint én akkor baba arcot tudtok elérni, ahogy én készítettem, úgy kicsit lányosabb a hatás, nőiesebb. 


Hogy tetszik az ötlet? Mit tanácsotoltok mit próbáljak még ki a Húsvét ünnepköréből, ami meghozza a kedvem? :) 

Ha elkészíted az unikornis tojást akkor használd a #kialakito hastaget, vagy küld el nekem a képet. :) <3