2017. május 17., szerda

S.Oliver Feels like summer parfüm teszt

Parfüm tesztek ritkán vannak a blogon, mivel nem vagyok az a kifejezett nózi. Most viszont a Rottenschlager.com-tól érkezett egy meglepetés doboz Nekem és Botondnak és bizony levett a lábamról mindkét illat. Az s.Oliver márkának csak a ruházati termékeit ismertem eddig, egyszer volt egy csizmám tőlük, bár azzal nem volt ilyen pozitív tapasztalatom. 






Díszdobozos parfümöm még nem volt, így ahogy bontogattam a dobozt nagyon megörültem. Először azt hittem lesz benne egy parfüm és tusfürdő, de aztán kiderült, hogy Botond is kap egy illatot. A dobozt korallok díszítik, ami igazán nyári hangulatú és éppen nagyon aktuális volt a NYX videóm miatt, nem tudom véletlen volt-e, de elvarázsolt és jól esett az egybeesés. 




Nos térjünk rá az üvegekre, amiknek nincs kupakja, de helyette kis szilikonos nyakgallér biztosít minket arról, hogy nem nyomódik meg a szórófej. Ez a szörfös bokapántját és a búvárok lélegeztetőjét idézi Nekem. Jópofa megoldás. A nagy dobozban két dobozka is helyet kap, így ebbe is tárolhatjuk az illatokat. Nemrég olvastam, hogy érdemes saját dobozába tartani ezeket, hiszen a fény is károsíthatja, gyengítheti az illatot, illetve a hűtőszekrény a legjobb konzerválója a parfümöknek. Egyre inkább biztos vagyok benne, ha lesz házunk, lesz egy része a hűtőnek, amibe körömlakkok, parfümök és kencék kerülnek. 




Illatok leírását a belső oldalán láthatjuk a doboznak, az illatjegyek illusztrált ábráival. Első ránézésre teljesen más illatot képzeltem a parfümöknek, abszolút kiderült, hogy a fantáziám sokkal gyengébb, mint a termékek kellemes illatfelhője. 

Lelövöm a poént a pasi illat lett a kedvencem, így nincs mese Botond sokat fogja viselni, de szerencsére Neki is bejön. tiszta kellemes aromáról van szó, menta, citrus és a levendula igazán vonzó férfi illatot alkot. a szív illat szerintem eszméletlen szexis, de a test, vagy alap illata is nagyon kellemes, fűszeres. 

Parfümöknél három illat van, fej szív és test. A fej illatot érezzük először, ez nem is olyan tartós, ezek az összetevők párolognak el először. 5-30 percig élvezhetjük ezt, ez adja az első benyomását a parfümnek és hajlamosak vagyunk ez alapján vásárolni. Ezért nem győzöm hangsúlyozni, ha egy parfümöt kinézünk, akkor többször is fújjuk magunkra és szaglásszuk meg. Ráadásul minden embernek egyedi a saját test illata, így ezzel reakcióba is lép a termék. Lehet egy parfüm csodás, ha rajtunk nem működik úgy, vagy esetleg nem tudunk azonosulni vele. 

A szív illat a legfontosabb, ezeket néha már a fej illat mögött is érezzük, de a test hője hívja életre. 

A legdominánsabb illatok, fixáló anyagok pedig a végére maradnak, több órával később érezhetjük, amikor az illékonyabb jegyek tova tűnnek.

Még egy kérdéskört érdemes körbe járni, az a parfüm és az eau the toillette közti különbség. A parfümben koncentráltabban vannak benne az illat összetevők, így sokkal tartósabbak is. 


A női fej illata barackos tea egyértelműen, ez annyira nem az én világom. Viszont a szív illat már virágos, amit sokkal jobban szeretek magamon, mint a gyümölcsös aromákat. A test illat itt is fűszeresebb, de tiszta friss nyárias kompozíció.

Tartóssága mindkét illatnak nagyjából fél napos, mivel eau the toilettekről van szó, így ez teljesen oké is. 30 ml-s kiszerelése abszolút táskabaráttá teszi így simán vihetem magammal és nem különösebben nagy súly a retikülben.

Nektek melyik a kedvenc nyári parfümötök? Mely illatjegyek a kedvenceitek?