2014. szeptember 6., szombat

Őszi nyereményjáték

Egy nyereményjátékkal szeretnék Nektek kedveskedni és megköszönni minden kedves szót és azt, hogy figyelemmel kísértek a blogot.




A megszokottakhoz híven véletlenszerűen fogom kisorsolni majd a nyertest és facebook üzenetben értesítem cím egyeztetés miatt. Az egyéb mappában fog landolni az üzenet, így ezt figyeljétek majd, de  a blogon is olvashatjátok majd a szerencsés nevét.

Mit kell ezért tenni?

Csupán lájkolni a blog Facbookját és megosztani a Facebookon kitett képet, amit ITT TALÁLSZ MEG! és kommentet írni, hogy biztosan ne vesszen el a neved.

2014. szeptember 5., péntek

Amikor az öcsém a stylistom- OUTFITEK testvér szemmel

Akik olvasták az előző ilyen cikkeim, azoknak nem lesz újdonság a műfaj, hiszen láthattátok már mikbe öltöztetett anyukám és a barátom, valamint nagymamám ruháiban is pompáztam. Most az egyik öcsémre került a sor, hogy összeválogasson pár szettet. Még engem is meglepett miket is lát rajtam szívesen és hogyan kombinálja a ruhadarabokat. Közben megosztotta velem, hogy a huszonéves fiúk mit is várnak egy nő öltözködésétől. 
 És őszi szettek következnek. 
Kattints tovább a szettekhez. :)

2014. szeptember 4., csütörtök

Ecotools ecsetkészlet másolat, hogy muzsikál?

Ebayről rendeltem meg ezt a kis készletet, mivel apránként és olcsón szeretném bővíteni az ecsetkészletemet, hogy még profibb sminkeket tudjak készíteni. Egyértelmű volt, hogy ez nem egy igazi, hanem egy másolat, de találkoztam én már tökéletes másokkal is, így bizakodó voltam.









2014. szeptember 3., szerda

Tanácsok fiatal kori önmagamnak

Tudom, hogy még fölösleges nosztalgiáznom így 26 évesen és úgymond visszagondolni a hibáimra és a botlásaimra, ám mégis, ha lenne lehetőségem adnék pár tanácsot a tini Enikőnek. Képzeletbeli listát írok a 16 éves önmagamnak ezzel beismerve hibáimat és valamiféle képen egy életre magam mögött hagyom a múltam. És mutatok pár szégyenletes tini kori képet is magamról. :)


2014. szeptember 2., kedd

Sminktárolásom VIDEÓ

Még régebben ígértem Nektek, hogy megmutatom, hol és hogyan tárolom a sminktermékeimet. Nos most be is tartom ezt és megnézhetitek. Ha tetszett iratkozzatok fel a youtube csatornára is. :)




REN Evercalm Global Protection nappali krém-TESZT

Volt lehetőségem kipróbálni az angol kozmetikai márka egy krémét a REN Evercalm Global Protection nappali arckrémet.



2014. szeptember 1., hétfő

Arctisztító kefe- TESZT

Rengeteg helyen láttam már a forradalmian új eszközt, ami állítólag nélkülözhetetlen kelléke egy modern nőnek az arctisztításnál. Igen ám, de ezt az elemes kis kütyüt csillagászati, már már pofátlanul magas áron árulták. Így fogtam magam és megrendeltem ebayről jóval olcsóbban egy hasonló kis eszközt, erről fogok beszámolni nektek, hogyan is muzsikál.