2015. március 3., kedd

Szikrázó tavaszi lakk- Essence TESZT

A következőkben megmutatom azt a lakkot, ami megváltoztatta az eddigi sztereotípiáimat az Essence lakkokkal szemben. Nagyon régen nem használtam már Essence lakkot, valamiért az volt a meggyőződésem, hogy tartósságban messze alul marad az általam elvártnál. Nemrég viszont beszereztem egy két lakkot tőlük, ami elkezdett kibillenteni ebből a nézetből és végül a Hidden Stories trendkiadás csodás lila lakkja bebizonyította, hogy van körmös vonalon is mit keresnem az Essence állványokon. :)



2015. március 2., hétfő

Hétköznapi infantilizmus-OUTFIT

Mára egy olyan outfittet mutatok Nektek, ami a gyerekek arcára mosolyt csalt és a felnőttek tekintetét is erősen vonzotta. Kicsit infantilis, kicsit tavaszi, kicsit klasszikus és egy csöpp csavar is van benne, tehát maximálisan tükröz engem.



SPARITUAL kézkrém

Sparitual körömlakkról (ITT) és egy 3 lépéses manikűr csomagról is (ITT), no de lássuk a kézkrémét is a márkának.


2015. március 1., vasárnap

Felrobbantottam a fürdőt!-BOMB Cosmetics TESZT

Kezdjük azzal, hogy nem hittem ebben az egész fürdőbomba csodában! Azt gondoltam, hogy nagy hájp van körülötte, mert csajos és cuki és pezseg és illatos és csillámos és szivárványoscsillámpóniscukkerség.... Nos addig kerülgettem a Müllerben a BOMB állványt, míg egy akciós darab, aminek az illata tetszett elcsábított, de szigorúan csak a blog miatt, nem azért mert csajos és cuki és pezseg és illatos és csillámos és szivárványoscsillámpóniscukkerség.... :D

2015. február 28., szombat

Elrejtett kincsek Nyíregyháza szívében+HAUL

Nemrég Nyíregyház belvárosában jártam egy frekventált helyen lévő ékszerüzletben, ami mégis kiesik a köztudatból, pedig annyi kincset rejt. Gyönyörű és hatalmas bizsu választék van ebben a kis "ékszerdobozban", egy órát is rá kellett szánnom, hogy nagyjából végignézzem a kínálatot, ezt fogom most megmutatni Nektek.

2015. február 25., szerda

A 'Hegedüs' lány-OUTFIT

A cím a vezetéknevem és a kiegészítőm szójátékából ihletődött, egy kicsit visszaforgatva az idő kerekét egy kedvesebb, nyugodtabb korszakba repülünk. Maga a szett nagyon modern, mégis számomra a fotók a békebeli hangulatot ébresztik fel. Ahogy megszoktátok tőle ebben a szettben is szerepel vintage darab. 

2015. február 24., kedd

Februári HAUL VIDEÓ 2015

Újabb hónap, újabb szerzemények egy videóban. Pár dolog nem bukkan fel a videó folyamán, így érdemes megnézni a képeket is lentebb a posztban.

Ha tetszett a videó, iratkozz fel a youtube csatornámra is. :)

Mit szóltok, mi tetszett a legjobban? Miket vettek ebben a hónapban?