Imádom a Ziaja termékeit, mivel mindig bizonyították, hogy a kedvező áruk mellett a minőségük is kifogástalan. A legtöbb nagy márkát simán veri ez lengyel cég által megálmodott termékek. Ezt a krémet tesztelésre kaptam, de mivel még nem múltam el 30 (és a korosztály meghatározásra adok, idősebbeknek való krémet nem kenek fel), így keresztanyámnál landolt ez a termék és az ő véleménye alapján írom meg a posztot.
2015. június 15., hétfő
2015. június 14., vasárnap
Esküvői ruha körkép az Elite-nél 2.
Ígéretemhez híven ismét nézzünk meg pár csodás menyasszony ruhakölteményt, amit megtaláltok az Elite szalon kínálatában. :) Mostani bejegyzésben egy barátnőmmel látogattam el a szalonba, így sokkal izgalmasabb volt a ruhapróba, hiszen számára sokkal aktuálisabb a téma, így igazi esküvői hangulat kerített hatalmába bennünket. :)
2015. június 13., szombat
Zabkása tökéletes diétás reggeli
Nagyjából egy hónapja engem is utolért a zabkása őrület és mivel leállt a fogyásom, minden mindegy alapon belevágtam és megerőszakoltam magam (utálok reggelizni) és késői reggeliként elkezdtem fogyasztani a zabkását a saját elképzelésem szerint. Így teljesen beleillet a fehérjedús diétámba (amiről ITT olvashattok) és az édesség utáni sóvárgást is teljesen elmulasztotta, arról nem beszélve, hogy a rostoknak köszönhetően ismét meglódult a fogyásom.Miss Sporty újdonságok TESZTJE
2015. június 12., péntek
Catrice Fine and Prime szemfesték alap
2015. június 10., szerda
A nyár színe-OUTFIT
2015. június 9., kedd
Színes haj a fesztiválokra- Fesztivál tipp (VIDEÓ)
Bizony ilyen hajszínezős videó már volt a csatornán és a blogon, viszont a minősége a hangnak már nem éri el a mércémet, így elkészítettem kicsit élvezhetőbben és zöld árnyalatokat használva. Hangolódunk innentől a fesztiválora és reményeim szerint több olyan posztot is láthattok az elkövetkezőkben, amiben egy-egy inspirációt mutatok Nektek ehhez. Most akkor fessük be a hajunkat (persze kimoshatóak lesznek az őrült színek)! Egy olcsóbb alternatívát láthattok a hajszínezésre, mint a kifejezetten hajszínező krétaként forgalmazott termékek. ![]() |
| Koszorú: Rossetti bizsu |
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)







