2015. július 27., hétfő
5 kérdés a szépségápolásodról
A legtöbb helyen, ha szépségápolási kérdéseket tesznek fel ezek a leggyakoribbak és tőlem is ezeket szoktátok leginkább megkérdezni, így gyorsan meg is válaszolom őket.
Van-e valamilyen szépségápolási rituálé, amit még az édesanyádtól tanultál?
Anyukám nem használ túl sok kozmetikumot, sminkelni pedig nagyon ritkán sminkel, pedig fantasztikusan ügyes benne. A legfontosabb, amit tőle tanultam a hideg vizes arcmosás reggelente, még a legproblémásabb időszakban (értsd tini korom és a pattanásos háború) is ez tette rendbe a bőrömet. A másik lényeges tanács, amit megfogadtam, hogy sose használjak nem a bőrtípusomnak megfelelő krémet, vagy olyat, amit idősebb korosztálynak ajánlanak. És az utolsó szentírás, amit tőle hallok mindig, hogy belülről is hidratáljak, így igyekszem napi 3-4 liter vizet meginni.
2015. július 24., péntek
Latinos indián, avagy mixelj stílusokat!-OUTFIT
Egy városi outfittel szerettem volna kezdeni a horvátországi nyaralós szettjeim bemutatását, így most láthatjátok, hogy mibe fedeztem fel a kánikulában ezt a csodás óvárost. A szűk utcák Eger városát idézték meg számomra, olyan volt néha egy-egy pillanatra, mintha gyermekkorom kedvelt nyaralóhelyén találnám magam, pedig oly sok az eltérés a két város között.
2015. július 23., csütörtök
Tökéletes napfényvédő-Eucerin TESZT
Idén az Eucerin napfényvédő termékét teszteltük le először, lentebb elolvashatjátok a véleményünket, ugyanis Botond volt a fő tesztalany, hiszen neki fényérzékenyebb, leégésre hajlamosabb a bőre. Természetesen én is használtam a nyaralás során, hiszen folyamatos őrült, perzselő napsütéses nyaralásunk volt...nem panaszkodom. :)
2015. július 22., szerda
Szájápolás, ahogy én csinálom+Videó
2015. július 18., szombat
Astor Quick Shine-TESZT
Három csodálatos Astor Quick Shine körömlakkot teszteltem, a következőkből ezekről olvashattok egy részletes tesztet. Elöljáróban annyit, hogy a ragyogására nem lehet panasz, fényképezni is kihívás volt, mert annyira fénylő, csillogó.
2015. július 13., hétfő
10 random beauty facts /TAG/
Szandránál a The very style blog szerzőjénél láttam meg ezt a TAG-et, amit úgy gondoltam nekem se árt kitöltenek, hogy lássátok a szépségápolással. Szóval vallomást készülök tenni szépség témakörben! Esküdtek álljanak fel! :)1. Szoktam néha nap férfi parfümöt feltenni, mivel általában jobban tetszenek, mint a nőiek. Ennek hatására valahogy a nők sokkal kedvesebbé válnak a közelemben! :)
2. Sose volt műkörmöm és nem is lesz!
3. Simán elhagyom a házat smink nélkül, szerintem a felnőttség része, hogy vállalni merjük az igazi arcunk. Ettől függetlenül imádok szép lenni, így eléggé bele mélyedtem a sminkelés rejtelmeibe és imádom. :) Tehát hiszek a smink erejében, ahogy a gravitációban is :D
2015. július 12., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)


