2016. január 20., szerda

Vissza a természetbe-OUTFIT

Egy kicsit etnó, természet lány fotósorozatot lőttünk még novemberben, de valahogy nem került ki, viszont veszni nem akartam hagyni, így íme a melegebb téli napokra egy kis szőrme, rojt és tollak. Ez az outfit nem az a fajta, amit a divatlapok mutogatnak és heti válogatásokba bekerül, ugyanis inkább úttörök, mint divatot követek és ezt nektek is tanácsolom. :)





LAPOZGATÓ: Ónody Helga-Ruhatár (KÖNYVISMERTETŐ)

Sokadjára futok neki ennek a könyvismertetőnek, a technika ördögével is meggyűlt a bajom és őszintén nem akartam összecsapni, mert ez a kötet sokat jelent nekem. Először is egyik blogger társam a Stílus-Notesz bloggerinája Ónody Helga írta, aki bloggerként blogja egy kis részét már így könyvként is kezünkbe adta. Másrészt kitűnőnek tartottam több olvasás és millió lapozgatás után is mutat újdonságokat nekem, nem éreztem úgy, hogy felnőttem ahhoz a feladathoz, hogy akár tömören, akár röviden, de bemutassam.


2016. január 19., kedd

Inecto kókuszolajos hajápoló termékei-TESZT

Az Inecto Naturals márka tesztelésre bocsátott nekem három termékét, hogy a véleményemet írjam meg róluk, mutassam be Nektek a márkájukat. 


2016. január 18., hétfő

Otthoni SPA a Pupával

Ha valaki rajong az otthoni fürdőzésért, illetve a masszázsért az én vagyok. Minden kikapcsolódásom egy forró fürdővel indul és esténként szinte napi program, hogy Botond megmasszíroz. A stresszoldás legtökéletesebb módja ez, főleg ha minőségi termékekkel kéz a kézben történik mindez. 




2016. január 17., vasárnap

Ikonikus alapozó! Hype vagy csoda?-Estée Lauder TESZT

Minden nő tökéletes, porcelán bőrről álmodozik, de legtöbbünknek ez nem adatott meg. A bőrhibák palástlására az alapozó a legtökéletesebb választás és néha tényleg kell az a tökéletes fedés. A legendás alapozót végre sikerült kezem közé kaparintani és most erről olvashattok, tényleg elérem e vele a hőn állított tökéletes eredményt? 


 

2016. január 13., szerda

Pasztell bunda a tél slágere-OUTFIT

A hideg telet mivel is dobhatnánk fel igazán, mint színekkel és idén aztán tobzódhatunk benne. A bundák már egy-két éve ismét teret hódítottak, így bátran kombinálhatjuk ezt a merész, de klasszikus anyagot egy szép színnel. Mostani outfitemben azt mutatom meg, hogy a pasztell színek, ami még mindig a trendek meghatározói milyen jól mutatnak a hideg évszakokban is. 



2016. január 11., hétfő

LAPOZGATÓ: Legyél te is párizsi nő (Könyvajánló)


Idén rengeteg újdonsággal és rovattal szeretnék jelentkezni, remélhetőleg a blogon sikerül végre fülek alá rendezni ezeket a témaköröket, mindenesetre addig is bemutatom a Lapozgató rovatot, amiben könyveket szeretnék bemutatni Nektek röviden, velősen, poénok lelövése nélkül. Lesznek olyan olvasmányok, amik lehengereltek, örök szerelmek és lesznek persze semlegesek és mély csalódások.

Első könyvként a Legyél te is párizsi nő című könyvet szeretném bemutatni Nektek a saját szemüvegemen keresztül. Úgy gondoltam a blogomhoz abszolút szervesen kapcsolódó olvasmánnyal kéne megnyitnom ezt a rovatot és több ilyen jellegű könyv is fel fog bukkanni a következőkben.