Az utóbbi évek pasztell árnyalatai észrevétlenül beszivárogtak az öltözködésembe és már-már eluralták azt. Ismét egy ilyen szettben mutatom meg, hogy lehet vagány, hétköznapi a végeredmény ezekkel a majdnem színekkel.
2016. május 9., hétfő
2016. május 7., szombat
Hónapom a Joy jegyében-Joy magazin
![]() |
| Fotó: Charm |
Régebben írtam már egy ilyen jellegű posztot (akkor a Cosmot lapozgattam), de azóta se sokszor akadtam olyan magazin lapszámra (vagy ha akadtam, akkor időm nem volt megírni a bejegyzést), amit lelkesen feldolgoztam volna. Bevallom őszintén az utóbbi időben el is hagytam a magazinok megvásárlását, viszont most Botond szeretett volna kupon napok alkalmával a barkácsáruházba betérni és én se bánnám, ha olcsóbban feltankolnánk a legszükségesebbekből. Így esett, hogy az állomáson lecsaptam a Joy magazin friss lapszámára és igazán megfogott a mostani újság. Így a számomra tetsző cikkeket átültettem a posztomba. Sok olyan téma is felbukkan majd, amikről már esett szó a blogon, így azokat a bejegyzéseket leporoljuk. Ezzel talán meg tudom mutatni, hogy néha nem is jön rosszul egy-egy női magazin inspiráció szempontból.
2016. május 5., csütörtök
Hajpakolás göndör hajúaknak is-Ziaja kakaóvajas hajpakolás
Eszméletlen meglepetés ért, amikor sok helyen olvastam a kedvenc hajpakolásomról a Ziaja kakaóvajas hajpakolását, miszerint hajegyenesítő hatású. Nálam pont, hogy sokkal szebb hullámokat kreál és csodásan felölti a hajam, leszámol a töredezéssel emellett.
2016. május 4., szerda
Gyémánt bross a Tiszában és titkos alagút-Tiszadobi Andrássy kastély történet
A következő poszt ékes példája annak, amikor magunknak írunk valamit, a blog mint napló, kutatás most tényleges szerepét tölti be. Régóta terveztem már utána járni a Tiszadob kastély történetének. Mindenkit rabul ejt ez a mesebeli, tündér kastély, viszont én gyermekkoromban ennek az épületnek az árnyékában játszottam, a rózsa lugasokban szedhettem a virágokat és a holt Tiszában fürödhettem. Itt élt a régi intéző házában dédnagymamám, akinél jobb szívű embert nem sokat hordott a hátán a föld. Ahhoz, hogy családom történetét leírjam előbb egy másik család történetén gyakorolnék, elsősorban a Tiszadobi kastély bemutatására fókuszálva. Kis betekintése lesz az épület történetén túl az olvasónak az akkori nemesi életbe és a nevelésbe is.
2016. május 3., kedd
Flormar szempillaspirálok tesztje
A Naillandtől érkezett egy csomagom, amiben Flormar Pin-Up Too Volume Mascara (2014 Limitált őszi) kiadás két szempillaspirálja is benne lapult. Nyáron lehetünk merészek, ilyenkor vagány színes szempillaspirálok is hódító útjukra indulnak, így a királykék árnyalatnak külön örültem (a burgundit is lessétek meg a webshopban).
2016. május 2., hétfő
ELLE Fashion Days élménybeszámoló (2016)-Divatban az értelmes feminizmus!
Az ELLE Fashion Days-en jártam és ideje végre kicsit (nagyon) megkésve beszámolnom róla. Mindig nagy élmény divatbemutatóra menni, már napokkal előtte be vagyok zsongva, hiszen ez a divatimádók nagy ünnepe. Eldöntöm mibe megyek és rákészítem az izgalmakra a lelkem, ráadásul sok remek blogger barátnőmmel ilyenkor tudok találni.
2016. április 30., szombat
AA Oil Infusion2 micellás sminklemosó gél
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)


