2016. augusztus 25., csütörtök

Egy nőről többet árul el a parfümje, mint a kézírása-OUTFIT


    Szerencsére még nincs vége a nyárnak, sőt még kánikulát is jósolnak, így bátorkodom Nektek megmutatni az egyik kedvenc szettemet. Szerintem érdemes lesz végigolvasni is a posztot, ugyanis kincskeresésről is lesz szó, valamint a hálóruhák utcára adaptálásáról is. 
      Már tavaly megjelentek sztárok pizsamában az utcán, idén pedig tavasszal nem egy Fashion Shown láthattunk nemzetközi bloggereket pólóra vett kombinékban. A hazai kör sem maradhat kis a sorból és meg kell mondjam nekem is tetszett ez a bevállalós vonal, ám nem pólóra véve. Nem újkeletű ez a divat sem, hiszen a 90-es években flangáltak csipkés aljú, szatén hálóingekben a nők. Tudjátok, nincs új a nap alatt! 
    Általában a határok feszegetése a hobbim öltözködésben, viszont ebben az outfitben ezt a merész darabot, hordható formába hozom, azoknak is könnyen emészthetővé varázsolom, akik konzervatívabbak. 




2016. augusztus 24., szerda

Catrice folyékony aranya- Fluid Glow TESZT

A Catrice az egyik kedvenc márkám, ám inkább a palettái szoktak megfogni, viszont az új kollekció Sound of Silence Fluid Glowja abszolút szerelem volt első látásra. 





2016. augusztus 21., vasárnap

Kívánságaim listázva I 2016. ősz

Régen volt kívánságlista és önmegtartóztató vásárlásaimnak köszönhetően elég sok álom összegyűlt, kicsit másképp is gondolkozok, amióta visszafogtam az impulzív vásárlásaimat. Sokkal inkább utánanézek a termékeknek, viszont így sok magasabb árfekvésű darab is vágyam tárgyává vált. Nyilván nem mindent fogok tudni beszerezni, de már öröm az is, ha csak felsorolhatom ezeket. 




2016. augusztus 19., péntek

Gödöllői álmok-OUTFIT

Még tavasszal készültek a képek, amikor a Gödöllői Királyi Kastélyba látogattunk el, de mindig volt egy sokkal jobb fotóanyag, hogy erre pazaroljam a szót. Tegnap viszont a "családi" albumunkba válogattam a fényképeket és úgy gondoltam talán tetszhet Nektek ez a szett, amit ősz felé rohanó nyári időben is viselhetünk.


2016. augusztus 16., kedd

Viszlát száraz foltok, helló egyenletes bőrfelszín!-IsaDora BB krém

Bármennyire is szeretem az alapozókat vannak azok a bizonyos napok nyáron, amikor ezek a termékek egyenletesen folynak le rólunk. Ilyenkor előkerültek a BB krémek nálam és az egyik, amit sűrűn használtam az az IsaDora terméke


2016. augusztus 15., hétfő

Nyár csodás frissítői-Aromax testpermetek

 A nyár kedvencei számomra a test és arcpermetek. Imádom a különböző termálvizeket, de rajongásom az illatos testpermetekért is hatalmas. Nagyon nagy örömmel vetettem bele magam az Aromax termékek tesztelésébe és már le is lövöm a poént abszolút beváltak és csak ajánlani tudom ezeket.


2016. augusztus 12., péntek

Vidd magaddal őszre is a fesztivált-OUTFIT

Javában dübörög a fesztiválszezon, viszont az időjárás nem mindig kedvező a szabadtéri eseményeknél, elkel a hosszú ujjú, így olyan szettet állítottam össze, ami a hűvösebb időben is kellemes viselet lehet és őszre is átmenthetjük az utcai öltözködésünkbe. 

Szeretem az olyan fesztivál szetteket, ami az utcán is megállják a helyüket. Számomra fontos a praktikum és a kihasználhatóság is, ha az öltözködésről van szó. Igyekszem mindig ezeket az elveket szem előtt tartani, ha vásárolok, így jól kombinálható és izgalmas ruhatár tulajdonosa vagyok. 

Ezt a szettet el tudom képzelni egy bőrdzsekivel, farmer kabáttal, rojtos mellénnyel. Cipő vonalon is tág teret kap a fantázia, mert a szandálon túl, akár western csizmával, tornacipővel is menő lehet. De lássuk én hogy viseltem ezt az ingruhát.