2016. október 10., hétfő

Ősszel is a báj színeibe-OUTFIT

Múlt hét esős időjárását nagyon nem szerettem, így most egy vidámabb szettel próbálom visszacsalogatni az ősz kellemesebb hangulatát. Ilyenkor is viselhetünk bátran színeket, sőt világos árnyalatokat is. Nincs kőbe vésve, hogy ősszel csak bordóban, barnában, okkerben és zöldben pompázhatunk. A pasztell színek pár éve kiűzhetetlenek a divatból és a ruhatáramból is. Nagyon szeretem ezt a trendet, lágyítja a vonásokat, gyámoltalanabb, védelmezni valóbb nő fényében láttathatjuk benne magunkat. Azt szokták mondani, ahogy idősödünk világosabb színeket kell viselni az arcunk körül, hiszen ez fiatalít.

A poszt végére megint sikerült kanyarítanom egy csipet személyes gondolatot, kis kitárulkozást, ami lávaként ömlött ki belőlem. 




2016. október 9., vasárnap

5 kedvenc szempillaspirálom VIDEÓ

Jó szempillaspirált találni nem egyszerű feladat, hiszen sok elvárásnak kell eleget tennie. Ráadásul más és más elvárásai vannak a rövid, illetve ritka szempillájú lányoknak. Nos nálam mindkét gond fennáll, viszont a hosszítást preferálom jobban, így ilyen spirálokról fogok beszélni a következő videóban. Emellett elvárom, hogy éj fekete legyen, szétválasszon, ne csomózzon, ne peregjen és ne kenődjön. 

Hófehérke almás pitéje-RECEPT

Az őszi bakancslistámon ugyan nem szerepelt, de mégis igazi őszi hangulat teremtő ereje van egy almás pite megsütésének. Az interneten két receptből gyúrtam össze egyet, jól sikerült, de most azért utólag tudom, hogy kevesebb cukorral még finomabb lenne, így a leírt receptem már ebből a szempontból is korrigált. Ahogy elkezdtem írni ezt a posztot beleszaladtam egy almatorta receptembe, aminek hasonló címet adtam ITT TALÁLJÁTOK










2016. október 8., szombat

Avon Today Tomorrow Always Absolute parfüm

Nagy fába vágom a fejszémet, mivel nem vagyok egy parfüm mester, sőt még jó szaglásúnak sem mondanám magamat, így Botondot is megkértem, hogy szimatoljon és mondja el, hogy tetszik neki ez az Avon Today Tomorrow Always Absolute illat. A következőkben kettőnk véleményét olvashatjátok.



2016. október 7., péntek

Igazán őszi és kihasználható kollekció-PUPA VELVET GARDEN

A PUPA olasz márkát szerintem már senkinek nem kell bemutatnom, abszolút magas minőséget képvisel elérhető áron. Sok termék kipróbálása után állíthatom, hogy még nem fordult elő, hogy csalódnom kellett volna bármiben. Egy problémám csupán az, hogy csupán a Fővárosban van üzletük és még nincs webshopjuk, bár ez jó hír a pénztárcámnak. Ebben a posztban pedig beszámolok az őszi kiadásukról a Velvet Gardenről.



2016. október 6., csütörtök

Neogence hyaluronos lotion és pár tipp a használatához

Még nyáron kezdtem használni a Neogence hyaluronos lotionját, a végén járok, így releváns tapasztalatokat tudok elmondani a termékről. A Neogence márka nem ismeretlen szerintem már Nektek, egy szuper koreai brandről van szó és mint ilyen elől jár a bőrápolásban. A fátyolmaszkjai csodásak, illetve használtam már pár hyaluronos termékét is, amikkel szintén elégedett voltam.