2015. október 11., vasárnap

Kettő az egyben szemkontúr-PUPA Soft & Wild TESZT

Imádom a kettő az egyben termékeket, de már sokszor megállapítottam, hogy bizony a minőség rovására megy ez a házasítás, így azért fenntartásaim is vannak ezekkel szemben. A PUPA Soft & Wild kollekciójában helyet kapott egy szemceruza, szemhéjtus kombó, amit alapos tesztnek vetettem alá, ebből kiderül, vajon mennyire nyerte el a tetszésemet.




Kezdjük egy kis háttérinfóval, utálom a filces tusokat. Igen én lehetnék a filces tus utálók csoportjának elnöke. Eddig legalább négy különböző márkára beneveztem és mind óriási csalódás volt. Nem elég, hogy szürkén fogott a legtöbb, de még lassan is száradt és elmázgálódott, vagy simán hopponált nap közben a szemhéjamról. Mindnél legalább két fent említett tulajdonság megjelent, így a kukában végezte. Ebből fakadóan, kiábrándultan és lelkesedés mentesen kezdtem neki a tesztelésnek. A szemceruza rész nagyon megmozgatott, mert ilyen vastag, kúp alakú megoldásút még nem próbáltam, szóval eziránt érdeklődtem inkább.


kezdjük a számomra szimpibb felével a tesztet, a cerkával, mert ugye szeretjük a cerkákat? :D Na jó humort félre nézzük ezt a kúp alakú szemceruzát. Nagyon szépen elvékonyodik, de előre gondolkodó lévén felmerül bennem a kérdés, ha fogy, akkor egyre vastagabb lesz, a végén, már egy jumbo ceruzává változik. :)










Szóval kicsavarható a kicsike, ami nálam mindig veszélyes, mert hajlamos vagyok visszacsavarni elfelejteni és akkor kupak rá és termék halott. De ideje megtanulnom erre koncentrálni. Nagyon jól zár a kupak, csak, hogy a teszthez visszatérjünk, így táska barát. Könnyen kitekerhető és vissza, ezt csak azért mondom, mert találkoztam már olyannal, ami nem is működött, vagy elég sántán.




Beszéljünk kicsit a tusról, amivel mély előítéletem volt, filces... Nos végre megtaláltam azt a filces tust, ami kiszolgálja az igényeimet. :)
Kezdjük azzal, hogy tűhegyes és nem tompul, pedig próbálgatom egy ideje. Nem is vonza annyira a szöszöket, mint az eddig próbáltak, hú de utálom minden spirálnál, amikor valami szösz, vagy valami szál ráragad. A legfontosabb szempontok egyike, hogy tényleg fekete legyen, ezen is átment hálisten, ez végre fekete. :) Száraadási ideje kicsit tovább tart, mint ami lenyűgözne, de azért szerencsére elfogadható. Tartóssága pedig nap végéig is megfelelő, bár azért rám fért egy leheletnyi igazítás, bár kezdem belátni, hogy a szemhéjam taszítja a tusokat. :)


Összegezve meggyőzött a Pupa arról, hogy a táskámban hurcolt neszesszerembe ez a kettő az egyben szépség kerül, így egy leheletnyi helyet spórolva.

Pontok: 5/4 A tus száradási ideje és nem tökéletes tartóssága miatt azért vontam le egy kis pontot. A ceruza pedig a vízvonalban nem fog csak halványan, viszont füstös sminkhez tökéletes.