Ennek a palettának számomra már eszmei értéke is van, ugyanis Gina lepett meg vele. Úgy történt, hogy engem, mint gyanútlan áldozatot kifaggatott, hogy a Make Up Pláza Sleek kínálatából melyik tetszik a legjobban. Így linkeltem a Bad Girl palettát, aminek színei elkápráztattak és a neve is azonnal megnyert, hiszen azért egy kicsit Rossz lány vagyok. Egyik nap átküldött Facebokkon egy képet, ami 3 paletta volt, hogy ma érkeztek neki. Mindig nagyon izgatott vagyok, ha rendel valamit, mert abból blog poszt lesz, amit szívesen olvasok. Délután felvetette, hogy menjünk plázába egy kávéra és egy kis shoppingolás és nézelődés után egy limonádé mellett mutatta a két új palettáját. Még ekkor sem sejtettem semmit. Aztán a kezembe nyomta a Bad Girlt és közölte, hogy tartsd meg nyugodtan, neked rendeltem. Egyszerre meghatódtam és iszonyú boldog voltam és szabadkoztam (a nyilt öröm nehezen fejeződik ki nálam, a zavar felül ír mindent).2014. április 13., vasárnap
SLEEK Bad Girl paletta TESZT
Ennek a palettának számomra már eszmei értéke is van, ugyanis Gina lepett meg vele. Úgy történt, hogy engem, mint gyanútlan áldozatot kifaggatott, hogy a Make Up Pláza Sleek kínálatából melyik tetszik a legjobban. Így linkeltem a Bad Girl palettát, aminek színei elkápráztattak és a neve is azonnal megnyert, hiszen azért egy kicsit Rossz lány vagyok. Egyik nap átküldött Facebokkon egy képet, ami 3 paletta volt, hogy ma érkeztek neki. Mindig nagyon izgatott vagyok, ha rendel valamit, mert abból blog poszt lesz, amit szívesen olvasok. Délután felvetette, hogy menjünk plázába egy kávéra és egy kis shoppingolás és nézelődés után egy limonádé mellett mutatta a két új palettáját. Még ekkor sem sejtettem semmit. Aztán a kezembe nyomta a Bad Girlt és közölte, hogy tartsd meg nyugodtan, neked rendeltem. Egyszerre meghatódtam és iszonyú boldog voltam és szabadkoztam (a nyilt öröm nehezen fejeződik ki nálam, a zavar felül ír mindent).2014. április 12., szombat
30 napos kihívás 24. nap
24. Inspired by Nature- Természet inspirálta.
Gina:
Nekem ez igen nehéz feladat volt. Hosszas gondolkodás után eszembe jutott egy kép, ami nagymamámnál keszült a gyümölcsöskertben. Ennél természetközelibbet nem találtam :)
Gina:
Nekem ez igen nehéz feladat volt. Hosszas gondolkodás után eszembe jutott egy kép, ami nagymamámnál keszült a gyümölcsöskertben. Ennél természetközelibbet nem találtam :)
Angie:

Ez nagyon egyszerű feladat volt nekem, azonnal eszembe jutott a virágkoszorú, amit 2012 Hegyalja fesztiváljára készítettem. Sajnos javíthatatlanul exibicionista vagyok, így minden fesztiválra kitaláltam eddig valami különlegeset és feltűnőt. A hétköznapi szettjeimet is jellemzi ez a fajta tömegből kitűnés. No de térjünk át a koszorúra, íme:

Kedvenc körömlakklemosók- TESZT
Rengeteget lakkozom a körmöm, imádom, hogy a ruhámhoz mint kiegészítő a körömlakk. Lemosás viszont nem a kedvenc elfoglaltságom. Főleg a csillámporos körömlakk fog ki az emberen, de erről már írtam, ugyanis rátaláltam a legegyszerűbb trükkre, ITT olvashatod. Most megmutatom a kedvenc lemosó márkámat, az Aveot.
2014. április 11., péntek
Arcápolási rutinom
Fontos odafigyelnünk a bőrünk egészségére és táplálnunk kell. Régen erre én fittyet hánytam, de így 26 évesen eljött az ideje, hogy igenis nagyobb figyelmet szenteljek arra, hogy mit kenek fel a bőrömre és hogy ne hagyjam éjszakára fenn a sminket. A bőr tisztítás és a hidratálás elengedhetetlen lépések manapság az életemben, igyekszem minden este alaposan megtisztítani a bőröm a sminktől és a szennyeződésektől, valamint krémet is használok. No de lássuk részletesen én hogy csinálom.
2014. április 10., csütörtök
30 napos kihívás 23. nap
23. Outfit/FOTD/EOTD Inspired by a TV show.
Angie:
Ezen sokat gondolkodtam, hogy van e egyáltalán olyan műsor, film, vagy sorozat ami inspirál. A Gossip Girl sorozatban nagyon tetszik nagyon tetszik Blair Waldorf stílusa és gyakran alkalmazom is a hasonlóan letisztult bájos és kislányos elemeket.
Nadrág: H&M
Blúz: New Yorker
Zsabó: DIY
Táska: New Look
Ez egy igen nehéz kérdés. Talán a legközelebb hozzám a Gossip Girl másik főszereplőjének, Serenának a stílusa áll. Sokat hord zakókat, amiket én is nagyon szeretek, valamint színes koktélruhákat.

Címkék:
30 napos,
Gossip Girl,
inspiráció,
inspirál,
kihívás,
sorozat
Jégkása körmök- Moyra TESZT
Engem ez a körömlakk ilyen neon színekben a jégkására emlékeztet. Ez a homok hatású lakk valami csodálatos textúrát kölcsönöz a körmöknek és szuper tartós. No de lássuk lépésről lépésre a Vivid Sand effekt lakkokat.
Esős időben- OUTFIT
Nem szeretem az esőt, ezt szögezzük le, viszont az időjárás jelentés szerint lesz még a héten. Egyetlen esetben dob fel ez a csapadék, ha nyáron zápor formáján hullik az égből és felüdít minket a kánikulában. A tavaszi eső nagyon kell viszont a növényeknek, így örömmel kell fogadnunk, még ha nem is mi jártuk az esőtáncot. Most mutatok egy szettet, ami szerintem tökéletes ilyen időben és persze szerepel benne a gumicsizma.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)