2014. december 2., kedd

Karácsonyi kívánságlistám, ami a kencéket illeti

Idén is írtam kívánságlistát, amire nagyon vágyom. Rátaláltam egy webáruházra, ahol sokkal elérhetőbb áron hozzá is juthatok egy két darabhoz ezekből, ez az Iparfüméria. :)

















2014. december 1., hétfő

Viszlát irritáció!-Morgana Gyantázás utáni balzsam TESZT

Ebben a bejegyzésben a Morgana Cosmetic gyantázás utáni balzsamját mutatom be, aminek a neve megtévesztő, hiszen borotválás és epilálás után is használható. :) A legjobb benne, hogy férfiak és nők is használhatják, így végre egy termék, amit Botond számára is hasznosnak bizonyul. 

2014. november 30., vasárnap

Adventi koszorú

Ebben a mini bejegyzésben megmutatom milyen lett az idei Adventi koszorúnk, amin már ég is az első gyertya. 

2014. november 29., szombat

My 10 Essentials-10 dolog, ami hozzám tartozik

Ezt a TAG-et az Oh My Brush blogon  találtam, amit előszeretettel olvasok a mindennapok során. 10 hozzám tartozó dolgot fogok felsorolni a mindennapjaimból, ami nélkül nem élet az élet, ha engem tekintünk. :)
















2014. november 28., péntek

SZÍVMELENGETŐ-Kedvenc alkoholmentes téli forró italok

A hideg évszakokban mérhetetlen mennyiségű kávét, forrócsokit és teát fogyasztok el. El se tudnám képzelni a bekuckózós estéket egy-egy bögre gőzölgő ital nélkül, ami a lelkem is melegíti. Az én-időmet minden esetben ezekkel a forró italokkal töltöm.























Mivel fázós vagyok, így a belső melegítés nagyon fontos számomra. Ezekben az évszakokban nincs gond a folyadékbevitelemmel, hiszen szinte folyamatosan bögrével a kezemben közlekedek (termosszal). :) Most megmutatom a kedvenc "folyékony radiátoraimat".:)

2014. november 27., csütörtök

Vichy sampon gyártásban is kiemelkedő? TESZT

Nem tudom ki hogy van vele, de én néhány márkát sampon márkaként tartok számon,néhányat smink márkaként, és egyeseket pedig kozmetikum márkaként. Tudom beskatulyázom ezzel a különböző cégeket, de általában egy adott részben kiemelkedően jók, másban pedig átlagos teljesítményt nyújtanak. A Vichy számomra már bizonyított a kozmetikumok és a sminkek terén, így kíváncsian vártam, hogy hajápolás vonalán mit tud nyújtani nekem. 

2014. november 26., szerda

Kedvenc testápolóm-Ziaja Cocoa Butter TESZT

Lassan tényleg beköszönt a tél, egyre jobban fázom és ebből fakadóan a bőröm is igényli a plusz hidratálást. Mostani tesztemben az általam kedvelt márka, a Ziaja, kakaóvajas testápolóját fogom megmutatni, ami nem csak az én szívembe lopta be magát. Kár hogy még illatokat nem érezhettek, mert ez megér egy kis szaglászást. :)