Én be-be térek a száz forintos boltokba és általában a smink részleget célzom meg, mert nagyon jó körömlakkokat és néha ilyen szuper kontúr szettet is ki lehet fogni. Persze alapozót, vagy szemhéjtust nem itt vásárolok, de a púderek, bronzerek elég szuperek ahhoz, hogy megvegyem őket.
2015. április 19., vasárnap
2015. április 17., péntek
Catrice Matt paletta a legjobb barát a hétköznapokon
2015. április 15., szerda
Katona dolog-OUTFIT
Minap Mimivel találkoztam a Life of PeaM bloggerével, aki a földim, azaz nyíregyházi. Beültünk egy forrócsokira/kakaóra és jól kiveséztük a blogolással kapcsolatos dolgainkat. A jeges, hideg szél ellenére pedig fotóztunk is egy sorozatot, ezt fogom most megmutatni Nektek. Örök klasszikus military stílus, sok kiegészítővel, részletekben az ördög. :)
2015. április 14., kedd
NAGY MICELLÁS VÍZ RANGSOR (A tökéleteset kutatva)
Mint minden blogbejegyzés ez is szubjektív lesz, a micellás vizek között próbálok egyfajta sorrendet felállítani. Mindegyikről készült már valamilyen formában teszt, de idejét láttam annak, hogy tiszta (micellás)vizet öntsek a pohárba, mégis melyek lettek számomra a befutók. Többféle szempont alapján pontozom őket, így talán egyszerűbbé téve a döntést számotokra is, ha a megfelelő micelláris folyadékot keresitek.
Amelyik micellás oldat jobban érdekel a nevére kattintva megnézheted a tesztjét! :)
Amelyik micellás oldat jobban érdekel a nevére kattintva megnézheted a tesztjét! :)
2015. április 13., hétfő
A fürdőszobában legjobb sütizni!-BOMB újdonságok
Hónapokig csak szemeztem a Müller drogériában sorakozó fürdősütikkel és a honlap kínálatával, aztán egy akciós fürdősütit beszereztem, jelzem elég szkeptikusan és BOMB Cosmetics függővé váltam.

2015. április 12., vasárnap
Vásárlók MEGTÉVESZTVE!- Aktuális csalódás
![]() |
| Az álom cipő, ami álom marad |
2015. április 11., szombat
Tavaszra hangolva-OUTFIT
Csillel, a Chillearrings márka tulajdonosával fotóztunk minap Debrecenben. Mivel nagyon hideg volt és közeledett a vihar, így csak a Fórum mellé merészkedtünk ki. Remélem megérte a fagyoskodásom és elnyeri a tetszéseteket az összeállítás. :) Csalogassuk vissza a tavaszt és bújjunk pasztell színekbe!
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)






