A Catrice az egyik kedvenc márkám, ám inkább a palettái szoktak megfogni, viszont az új kollekció Sound of Silence Fluid Glowja abszolút szerelem volt első látásra.
2016. augusztus 24., szerda
2016. augusztus 21., vasárnap
Kívánságaim listázva I 2016. ősz
Régen volt kívánságlista és önmegtartóztató vásárlásaimnak köszönhetően elég sok álom összegyűlt, kicsit másképp is gondolkozok, amióta visszafogtam az impulzív vásárlásaimat. Sokkal inkább utánanézek a termékeknek, viszont így sok magasabb árfekvésű darab is vágyam tárgyává vált. Nyilván nem mindent fogok tudni beszerezni, de már öröm az is, ha csak felsorolhatom ezeket. 2016. augusztus 19., péntek
Gödöllői álmok-OUTFIT
Még tavasszal készültek a képek, amikor a Gödöllői Királyi Kastélyba látogattunk el, de mindig volt egy sokkal jobb fotóanyag, hogy erre pazaroljam a szót. Tegnap viszont a "családi" albumunkba válogattam a fényképeket és úgy gondoltam talán tetszhet Nektek ez a szett, amit ősz felé rohanó nyári időben is viselhetünk.
2016. augusztus 16., kedd
Viszlát száraz foltok, helló egyenletes bőrfelszín!-IsaDora BB krém
Bármennyire is szeretem az alapozókat vannak azok a bizonyos napok nyáron, amikor ezek a termékek egyenletesen folynak le rólunk. Ilyenkor előkerültek a BB krémek nálam és az egyik, amit sűrűn használtam az az IsaDora terméke.
2016. augusztus 15., hétfő
Nyár csodás frissítői-Aromax testpermetek
A nyár kedvencei számomra a test és arcpermetek. Imádom a különböző termálvizeket, de rajongásom az illatos testpermetekért is hatalmas. Nagyon nagy örömmel vetettem bele magam az Aromax termékek tesztelésébe és már le is lövöm a poént abszolút beváltak és csak ajánlani tudom ezeket.
2016. augusztus 12., péntek
Vidd magaddal őszre is a fesztivált-OUTFIT
Javában dübörög a fesztiválszezon, viszont az időjárás nem mindig kedvező a szabadtéri eseményeknél, elkel a hosszú ujjú, így olyan szettet állítottam össze, ami a hűvösebb időben is kellemes viselet lehet és őszre is átmenthetjük az utcai öltözködésünkbe.
Szeretem az olyan fesztivál szetteket, ami az utcán is megállják a helyüket. Számomra fontos a praktikum és a kihasználhatóság is, ha az öltözködésről van szó. Igyekszem mindig ezeket az elveket szem előtt tartani, ha vásárolok, így jól kombinálható és izgalmas ruhatár tulajdonosa vagyok.
Ezt a szettet el tudom képzelni egy bőrdzsekivel, farmer kabáttal, rojtos mellénnyel. Cipő vonalon is tág teret kap a fantázia, mert a szandálon túl, akár western csizmával, tornacipővel is menő lehet. De lássuk én hogy viseltem ezt az ingruhát.
2016. augusztus 11., csütörtök
Dekorlampion unboxing és összerakás- VIDEÓ
Aki követi a videóimat, annak nyilvánvaló, hogy imádom a lampionokat, hiszen a hátteremben ezek a színes gömbök mindig feltűntek. Most a festés után pedig új dekorációt szerettem volna, illetve későbbiekben is remekül fog jönni lakás dekoráció céljából. A legegyhangúbb szobát is feldobják ezek a színes gömbök, téli estéken öröm rájuk nézni, fénnyel és élettel töltik meg a tereket. Nyáron pedig remek kerti partykhoz. Újabban nem összeszeret formában is meg lehet rendelni ezeket, így az alkotás öröme is megvan a vásárlónak. Megmutatom, hogyan állítsd össze a saját égősorodat.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
