Minden nő életében volt pár randi, ami emlékezetébe vésődött. Általában minden ilyen alkalmat komoly előkészületek előznek meg, főleg, ha első romantikus találkozásról van szó. A képek ebbe a világba repítenek minket, egy nő budoárjába és veletek elmélkedek ezen jeles eseményekről a posztban.
2016. november 12., szombat
2016. november 9., szerda
Ízléses fotók szerelmese-Parfé Photo by Katona Brigi interjú
Már ismeritek részben Katona Brigi munkásságát, hiszen pár hónapja az ő fotóit láthatjátok az outfit bejegyzéseimben. Azt vallja, hogy akkor jó egy fotózás, ha a modell el tudja engedni magát, így törekszik mindig arra, hogy élvezetes legyen a képek készítése. Kreativitása pedig nem ismer határokat, stúdiót maga rendezi be, kézzel készít dekorációkat, így abszolút minden részlet a helyén van a képein. 2016. november 6., vasárnap
Őszi hangulatomfestő-OUTFIT
Be kell vallanom Nektek, hogy nem szeretem az őszt, sosem szerettem. Persze vannak momentumai ennek az évszaknak is, amiket tudok értékelni, de mégsem tesz összességében boltdoggá. Idén viszont elhatároztam, hogy igenis meglátom a szépet a hűvösebb időben, a lombhullásban, a novemberi esőben és nem ragad magával a téli álomra készülés, az agónia hangulata. Pont ezért írtam nemrégiben egy bakancslistát és egy noteszbe minden jó pillanatot feljegyeztem, amiért szeretem az Enyészet Havát.
Másik fogadalmam, hogy nem burkolózok feketébe, mint oly sokszor a hideg időben, sőt igyekszem végigzongorázni az őszi színeket és ez alapján bővíteni a ruhatáramat. Az exhibicionista énem ugyan kicsit visszahúzódik ebben az időszakban a csigaházába, viszont az egyéniségem nem hagyom veszni.
2016. november 5., szombat
Megtisztítottam a szervezetem-Dr. Steinberger 5 napos méregtelenítő kúra TESZT
Pasizási hibák-Férfi riasztók VIDEÓ
2016. november 3., csütörtök
Bizar összetevők csodás hatás-Benton csiganyálkás és méhmérges eszencia
Lassan két éve szemeztem ezzel a termékkel, de csak most döntöttem el, hogy muszáj kipróbálnom nekem is. Az évek során mindent elolvastam erről a Benton csiganyálkás, méh mérges eszenciáról és annyi csodás tapasztalatról számolt be minden blogger, hogy nem bírtam tovább leütöttem Ebayen a rendelés gombot és röpke 3 hét alatt meg is érkezett a tökéletesen becsomagolt termék, két termék teszter kíséretében.
2016. október 31., hétfő
Avon Turkish Hammamm rhassoul agyagos tisztító arcmaszk
Agyagos arctisztító maszkból többet is próbáltam már és mindegyik rabul ejtett, így nagyon kíváncsi voltam egy olcsóbb alternatívára az Avontól.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)





