Mindenki szeretne megszabadulni a striáktól és a hegektől, köztük én is. Bár nem érzem annyira égető problémának ezeket, de amikor lehetőségem nyílt kipróbálni a Bio-Oilt, akkor azért kapva kaptam a lehetőségen. A karomon egy csúnya ezer éves műtéti heg éktelenkedik, mindig vannak pattanás utáni foltjaim és striákból sincs szükségem behozatalra, magyarul ideális kísérleti nyúl voltam.
2016. december 6., kedd
2016. december 4., vasárnap
Férfiak öröme egy fekete dobozban-Men's Stuff
Botond ismét tesztelhette a Men's Stuff dobozát, amiről készítettem egy bontogatós videót (ITT). Ezáltal a női benyomásokat össze tudtam hasonlítani még inkább egy férfi véleményével. Arra gondoltunk, hogy az első látás megnyilvánulásait is leírom Botond részéről, majd a már kiforrottabb véleményét is megosztja veletek ebben az írott posztban.
2016. november 29., kedd
Masni, velúr és szőrme-OUTFIT
A fodros ruha engem is elcsábított, pedig sokáig küzdöttem ellene, hogy ez a divat magával ragadjon. Szinte törvényszerű, hogy amit sokat lát az ember, főleg olyanokon, akiknek jól áll, akkor mi is magunkra szeretnénk ölteni. A kedvenc butikomban persze nem egy ilyen ejtett vállú darabba belefutottam, de ez a nude abszolút elcsavarta a fejem. Alapból vágytam már egy ilyen árnyalatú ruhára és ennek még öve is volt, amivel nőiesebbé tehettem az egészet. Én még mindig ragaszkodok ahhoz, hogy kiemeljem a derekamat, hiszen a homokóra alak adja vissza a nőies jegeket, ráadásul a körte alakhoz ez a legelőnyösebb.
2016. november 27., vasárnap
Csodálatos drogériás alapozó-Catrice
Régóta nézegettem a Catrice állvány üresen maradt szekcióját, ahol ennek a HD LIQUID COVERAGE alapozónak kellett volna tanyáznia. Aztán nemrég kikerült méghozzá egy szuper akcióban, hozzá csomagolták a kedvenc folyékony korrektoromat (erről itt olvashatsz tesztet). Először ott hagytam, majd nem hagyott nyugodni így másnap megvettem.
2016. november 26., szombat
Lush karácsonyi csodái tesztelve (2016)
A Lushtól nemrég érkezett egy csomagom, amit nagyon izgatottan bontogattam egy videóban. Imádom a Lush kézzel készült termékeit, sőt a cég hitvallása, környezettudatossága is nagyon tetszik. A minősége pedig oly annyira jó ezeknek a termékeknek, hogy ahányszor Lush üzlet közelébe kerülök veszek valami finomságot.
De lássuk a karácsonyi termékeket, a poszt végén pedig mutatok pár csomagot amire lecsapnék.
Krémmánia Beautybox első benyomás és Unboxing videó
A Krémmánia blogot senkinek sem kell bemutatnom szerintem, az egyik leghasznosabb oldal hazánkban a krémek és sminkek szerelmeseinek. Végre olyanok állítottak össze beautyboxot, akik értenek hozzá és akiknek segítségére vannak a statisztikák, hiszen oldaluk lényege az osztályozás, pontozás és a mi véleményünk. A bontogatós videóban elmondtam mi tetszik és mi nem a dobozban, de most pár mondatot hozzáfűznék az egészhez és képekben is megmutatom a doboz tartalmát.
2016. november 25., péntek
3 éves a Kialakító- Videó és nyereményjáték
Immár 3 éve írom a Kialakító blogot, amire nagyon büszke vagyok, amikor belevágtam álmomban sem hittem volna, hogy ennyi kitartás és eltökéltség lakik bennem. Megtaláltam ezáltal a hobbim, a hivatásom. Három év alatt rengeteget tanultam a bőrápolásról, belejöttem picit a fotózásba, kifutón lépkedtem, divatbemutatókon ültem első sorban, rengeteget fejlődött a sminktudásom és sokkal empatikusabbá váltam. Lassan 8000 barátnőt tudhatok magam mellett, igen Titeket olvasókat. Rengeteg szeretetet és bátorítást kapok Tőletek, amit igyekszem így-úgy meghálálni, néha kicsit suta módon. Eljutottam odáig, hogy levetkőztem a megfelelési kényszerem, nem jövök zavarba a videók készítése közben és egyre jobban élvezem a munkát. Nélkületek ez az egész viszont mit sem érne, együtt 'alakítjuk ki' és együtt 'alakulunk'. Egy videóval és a videóban nyereményjátékkal is készültem erre az alkalomra. :)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)



