Még a blog kezdet kezdetén írni akartam az Aden folyékony rúzsairól, de valahogy sosem jött ki úgy a lépés, hogy erre sort keríthettem volna (mennyi fotó és termék vár még így talomban). Viszont nemrégiben került hozzám még két általam nem próbált Aden termék, valamint egy új árnyalat is a rúzsból, így mindenképp akartam egy írott tesztet is ezekről, illetve a márkáról, aminek ecseteit oly sokszor használom a sminkes videókban.
2017. március 10., péntek
2017. március 6., hétfő
Szenzációs magyar márka-Hello Soap
Ismét egy magyar márkát mutathatok be Nektek, ami először a csomagolásával, majd a minőségével vett le a lábamról. A következőkben lesz szó a HelloSoap fürdőbombákról, amik felveszik a versenyt a Lush-élménnyel, szappanokról, amik illata leírhatatlan, testradírról, ami megszerettette velem ezt a típusú terméket, ajakbalzsamokról és testvajról.
2017. március 5., vasárnap
Testápoló balzsam-AA Himalája Rituálé
Az AA márka nem ismereten a számomra már próbáltam tőlük micellás gélt, amit kifejezetten megkedveltem. A Himalája Rituálé testápoló balzsam a férfiaknak és hölgyeknek szánt Pixiboxban volt és be kell vallanom ebből a dobozból ez a termék nyerte el csak a tetszésemet annyira, hogy írjak külön róla. Nem vagyok egy nagy testápolós lány, kevés esetben nyűgöz le így egy ilyen termék, viszont ezért tényleg rajongok.
2017. február 28., kedd
Pupa tavaszi szépségei VIDEÓ
A Pupa tavaszi újdonságait bontogatom ki Veletek együtt. Nagyon finomra, nőiesre és elegánsra sikerült a Pink Muse kollekció annyit megsúgok. :)
Mindenki, ami tényleg kicsit mindenkiről szól
Tegnap ismét egy magyar Oscar díjra ébredhettünk, ami körül nem volt talán akkora felhajtás, mint az előző körül. Viszont tegnap végre én is kerítettem 25 percet és megnéztem az alkotást és nem tudok szó nélkül elmenni mellette. Amellett hogy zseniális film, szerintem mindenkiben megérint valamit. Azon húrokat pengeti meg, ami az emberek zömének ismerős é fájó pont és egyfajta feloldozást ad ez a mű.Amennyiben még nem láttad a filmet, előbb nézd meg, mert bizony le fogok lőni pár poént, mai menő szóval élve spoiler cunammi következik.
2017. február 25., szombat
Varázs ceruzák?-Transzparens és multifunkciós ceruzák (Pupa, Max Factor, Catrice)
2017. február 24., péntek
Magyar tervezői darabokkal fűszerezd a ruhatárad-OUTFIT
Én már minden idegszálammal a tavaszra készülök, nehezen viselem a szürkeséget. Ezt a szettet egy tipikus téli napon készítettük, de mégis megjelennek benne a tavasz váró színek. Emellett szeretnék bemutatni Nektek egy magyar márkát az Ezsubegzet, akinél csodálatos hátizsákokat találhatsz.
Ékes példa arra ez a szett, hogy a magyar tervezői darabokat jól kombinálhatjuk fast fashion ruhákkal.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)



