Unikornisok mindenütt!!! Egy régi paletta tesztemet keresgéltem a napokban és ekkor jöttem rá, hogy bizony elfelejtettem erről a Makeup Revolution darabról írni, amit még tavaly előtt vettem Londonban. Viszont ami késik, nem múlik, essen hát szó az Unikornisok és Hableányok ihlette palettáról.
2017. március 21., kedd
2017. március 20., hétfő
Aromaterápia a zuhanyzóban- WALTZ 7 zuhanytabletta
Vannak fürdős és zuhanyzós alkatok. Én a kádban tudok igazán megtisztulni, szeretek végigfeküdni a forró vízben és pár percig kikapcsolni. A zuhanyzást mindig utáltam, valahogy nem éreztem elég tisztának magam tőle, nem adott élményt, csak rohanós reggeleken vetettem be. Most sem a nagy kedvencem ez a tisztálkodási mód, így feltehetitek a kérdést, hogy miért is írok akkor zuhanytablettákról? Nos szeretem tesztelni a különleges dolgokat, szeretem időről időre megnézni, hogy az addig kevésbé kedvelt étel, vagy elfoglaltság hogyan "ízlik", változott e az ízlésem. Jelentem egy kis pezsgő tablettával mégiscsak szeretek zuhanyozni, így már nem is rossz ez a dolog.
2017. március 18., szombat
Külsőd felett Te rendelkezel-OUTFIT

Két dologba is belefutottam a napokban és egy gondolatsort indított el bennem, amit szokásos módon egy outfit posztba rejtek el.
Nem szoktam oda lenni cégek kampányaiért, viszont a Dove ismét olyat alkotott, ami mellett kár lenne elmenni szó nélkül és ami az én hitvallásommal is tökéletesen egyezik. Másik apropó pedig hogy meglepetésként ért, hogy többen is írtátok az utóbbi időben, hogy hogyan tudok ennyire harmóniába lenni önmagammal. Meglepett, hiszen én vagyok önmagam legnagyobb kritikusa. De elgondolkodtam és rádöbbentem, hogy bizony az utóbbi két évben kibékültem a külsőmmel, az adottságaimmal és úgy összességében magammal. Elfogadtam azon részeimet, amik nem tökéletesek, sőt némelyiket még meg is szerettem. Nem görcsölök annyit a súlyom, alakom miatt sem.
A Dove pedig pont ezt hangsúlyozza: Az én szépségem, az én döntésem!
Ázsiai kozmetikum és smink kívánságlista Ebayről
2017. március 17., péntek
Szemrevalók a BRONX Colors termékei
A BRONX Colors blogger nagykövetének választott, bevallom kicsit izgultam, hogy milyen minőségűek a termékeik, hiszen addig nem próbáltam tőlük semmit. Aztán megérkezett egy hatalmas csomagba sok-sok termék, amiket ebben a videóban ki is csomagoltam. Azóta több videóban is felbukkantak különböző sminkjeik és végre érdemben is írhatok a szemrevalókról, ugyanis kipróbáltam mindet és kiforrott véleményt tudok megfogalmazni. 2017. március 13., hétfő
Avon Mark I Tavaszi debütálás
Az Avon tavaszra nem kisebb dobással jelentkezett, mint egy új almárkával amit Mark-nak nevezett el. Ennek apropóján kipróbálhattam egy rúzst, körömlakkot és egy spirált. A márka célközönsége ezúttal nem titkoltan a fiatalabb korosztály, ennek megfelelő a csomagolása is, ami nagyon vagány.
Első magyar olajkeverék, ami mindenre jó-Perla
Tudjátok, hogy imádom az arcápoló olajokat, amik az esti rutinomból szinte sosem hiányoznak, illetve sok esetben már a sminkeltávolításom szerves részét képezik. Egy magyar márka, a Perla jelent meg egy olaj keverékkel, ami multifunkciósnak ígéri magát és minden bőrtípusra megfelelőnek. A következőkben erről a termékről fogom megosztani a tapasztalataimat.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)


