Kicsit személyesebb poszt lesz ez ismét, ugyanis a kutyámról fogok Nektek mesélni és ezáltal kicsit megvilágítom a Golden Retriever jellemét, a fajta sajátosságait. Sajnos az én Hubám már évek óta nem él, de nincs nap, hogy ne jönne fel egy-egy aranyos történet róla, igazi családtaggá nőtte ki magát rövid kilenc éve alatt. Leginkább magamnak írtam a posztot, nem szeretnék semmit elfelejteni belőle és már így is halványultak az emlékeim. Ahogy írtam jutott az eszembe sok minden, a képeket látva kellett szembesülnöm, hogy nem emlékeztem, hogy visszahajtotta a lábát, ha feküdt. Sokat nevettem, míg püföltem a klaviatúrát és sírtam is, annyira jó kutya volt, a barátom, a gyereke, a családom. Csak az érti ezt, akinek volt már kutyája. Többet tett értünk, mint amit sok ember tesz, szeretett mindennél jobban. Humora volt, egyénisége, néha kételkedek abban, hogy tényleg csak egy kutyus volt, annyira emberien viselkedett. De kezdjük az elején....
