2016. szeptember 20., kedd

SzépségCenter-KÍVÁNSÁGLISTA

Nemrég egy olyan alapozóra kerestem rá, amiről azt hittem, hogy csupán Pesten elérhető, aztán az ÁrGép kidobta a Szépség Centert, mint lelőhelyet. Ezen az éjjen végignéztem és nem egy izgalmas termékre bukkantam. Nálam abszolút igaz az a mondás, hogy "A nők azért mennek el vásárolni, hogy rájöjjenek mire van szükségük." Kifejezetten profi sminkeseknek, illetve mániákus sminkelőknek ajánlom az oldalt, valamint azoknak, akik Neogence márka elkötelezett hívei, mint én. :)

7 kedvenc parfümöm-VIDEÓ

Elhatároztam, hogy rövidebb videókat is készítek, mivel tudom, hogy sokan azokat preferáljátok. Így kitaláltam, hogy listázva mutatom meg témakörönként a kedvenc dolgaimat, ami talán még hasznos is lehet. Most a parfümökre került a sor, de a csatornán nude ajaktermékek best of listája is fent van már. Kommentbe írjátok majd meg, hogy Nektek melyik a kedvenc parfümötök. 



2016. szeptember 19., hétfő

Piroska az erdő közepén-OUTFIT

A nyári outfitekből sok bent ragadt, de ezt a tematikusabb szettet nem szerettem volna kihagyni. Gyerekkorom kedvenc és egyik legijesztőbb meséje ihletett. A piros árnyalatai mindig is közel álltak hozzám, ám gyakran ártatlan köntösben, szabásban viselem, a dögös felhangokat levetve. Most egy kicsit fesztiválos és picit street style hangulatú szettet állítottam össze, amit a nyáron nem egyszer viseltem.





2016. szeptember 18., vasárnap

Kell a púder! ecsetek tesztje


A Kell a Púder (KAP) ecsetek megjelenése óta vágyok rájuk, mivel nagyon ígéretesnek tűntek. Aztán rendre olvastam róluk Krémmánián elragadtatott visszajelzéseket és vágyam csak nőtt. Így nagy öröm, hogy végre én is tulajdonosa vagyok mindhárom ecsetnek, amiket rendre kipróbáltam és első használat után meggyőztek, eddig nem volt igazán minőségi ecsetem, ám ez megváltozott...




2016. szeptember 17., szombat

Turizni jó és környezettudatos

 Néhány éve még nagy titokban osontunk be a turkálókba és reménykedtünk, hogy senkiben nem merül fel a gyanú, hogy használt ruhában járunk. Mára szerencsére változott a helyzet és büszkén számolunk be a vadászatainkról, én legalábbis teljes mellszélességgel kiállok emellett. Legtöbb ruhám és outfit posztjaim főszereplői is innen vannak, sokkal egyedibbek és nem jönnek lépten-nyomon szemben velem.

Nemrég egy nagyon jómódú üzletasszony barátnőm dicsekedett el vele, hogy vett egy nagy levegőt és betért az egyik legnagyobb turi hálózat egyik üzletébe és egy zsák ruhát vásárolt magának. Én hónapokig rágtam a fülét, végül a környezettudatosság volt az az érv, ami rávette, hogy másodkézből vásároljon ruhákat. 


Ruha és a táska second handből való

Naptárlány lettem-Kreatív matricák a Matricalánytól Győző Éva illusztrációival

Mindig örömmel és büszkeséggel tölt el, ha egy kollaborációra kerül sor. Most pedig dupla az örömöm, mert illusztrátorommal Győző Évával és A Matricalánnyal dolgozhattam és álmodhattam együtt. Ráadásul olyan dolgot hoztunk létre, amiért rajongok és amit hasznosnak is érzek, ezek pedig naptár matricák.




2016. szeptember 16., péntek

Gyulladáscsökkentő hatású korrektor-Eucerin Dermo Purifyer Cover Stick

Az Eucerintől nyár végén érkezett egy csomag tesztelésre, amiben egy tonik és egy korrektor stift lapult. Ritkán vagyok pattanásos (bár most, hogy ezt leírtam gyanítom, hogy előjön néhány), de azért jól jön egy olyan korrektor, ami nem árt ilyenkor a gyulladt bőrnek, ráadásul szépen fed. Kíváncsian vetettem bele a tesztelésbe magam és bizony igazam lett, mert a hőségben azért bár csúnya bőrhiba időnként éktelenkedett a bőrömön.