2017. május 1., hétfő

"Elmerülés" a munkában-Így készült a második NYX videóm

A smink ötlete nem volt új, már egy ideje meg szerettem volna valósítani, így nagyon örültem a témának. Azonnal tudtam, hogy egyedit szeretnék és a Természet Istene elég kimerített téma, ki ne próbálkozna sminkimádóként ezzel? Egyértelmű volt számomra, hogy egy "saját Istennőt" teremtek. A történetet részben a saját életemből merítettem, hiszen nekem is voltak nagy csalódásaim, volt olyan is amikor képletesen száműztem magam a tenger mélyére és egy évig korall álarcba burkolóztam, miközben belül sírtam. A monda végén pedig Dédim szájából oly sokszor hallott mondatot vittem, ami számomra mindig a legnagyobb vigaszt nyújtotta és amiben nagyon hiszek. 



Az én életembe is igaznak bizonyult a mondás, hiszen aznap amikor elengedtem belül az exem, akkor találkoztam Botonddal. Varázsütésre lépett be az életembe, pedig évek óta ismernünk kellett volna egymást. Vallom azóta, hogy amíg nem találod meg magad, nem engeded el a múltad, addig nem találkozol az igazival. Előbb magad kell igazivá válni. Megannyi ember lehet a nagy Ő-d, viszont ahhoz neked is nagynak kell lenned, a saját utad járnod, maszkok nélkül. A szobor lány számomra ezt szimbolizálja, illetve azért is hagytam meg az arcát így, mert a szobor külső örök emléket állít, egyfajta figyelmeztetésként is szolgál Nekem arra, hogy őrizzem meg a célom, figyeljek magamra és becsüljem meg a társam. 


STÚDIÓ DEKORÁCIÓ



Napokkal előtte elkezdtük tervezni a dekort a stúdióba. Mivel tengert formálni nem egyszerű sokáig törtük a fejünket. A korall zátony hangulathoz Évának pattant ki az agyából az ötlet, hogy jó púrhabbal készítsük el az elemeket. Ezekbe pedig sok csigát és kagylót nyomkodtunk és lefestettük. 


A paravánra kétféle kék anyag darab került, háló és kötél, valamint a kész korallok. 




SMINK PRÓBA ÉS ELŐKÉSZÜLETEK


Próba smink
Húsvéti hétvégén már tudtam nagyjából mit szeretnék, a történet félig meddig összeállt a fejemben, viszont sok mindent ki kellett próbálnom, hogy ne legyen túl sok, vagy kevésbé látványos. Anyukám tanácsára egybe nem készítettem el a sminket, hogy ne legyen esetleg csalódás, ha nem pont úgy sikerül, ez jó is volt így, mert meghagyta a nyitott kapukat, a teret a kreativitásomnak.


A videóba bekerült, hogy előre készítettem el pár korall telep részt, hiszen ezzel már nem akartam túlzottan húzni a videót, ráadásul sokan így terveznek előre. A stúdióban így is szükséges volt még elemeket összeraknom és persze mindegyik szélét szépen eldolgozni és az illesztéseket zuzmóval, kagylókkal és egyéb dolgokkal eltüntetni.


A korallok nagyon színesek, de nem akartam túlzásba esni, így a szürke fáról leszedett zuzmót (amit Botond talált az erdőben), zöld és narancs zuzmót, tésztát (ez anyukám világmegváltó ötlete volt) és műlépet használtam.


A legkreatívabb ötletem az volt, hogy dörzsi szivaccsal applikáltam fel a "kő lányra" a kövezet mintáját néhol, illetve ezen mozaikos részekbe zölddel került némi növényi színezés.




RUHA


Egy régebbi maxi ruhámat alakítottuk át kicsit, vagyis csak feltuningoltuk. Egy kis hálódarab, némi moha, száraz termés és csiga került rá, valamint utolsó simításként egy kötelet húzunk át a hálón. Ezzel is érzékeltetve az óceán hangulatát, a hajókról leszakadt alkatrészeket. 





FRIZURA

Szürke hajat szerettem volna, hogy harmonikus legyen az egész. A L'Oreal Coloristanak volt is egy szürkés kék festéke. A Rossmannban találtam meg csak, de örültem, hogy egyáltalán van.

Kicsit kékebb lett a szín, mint a dobozon, így az arcfestésnél igyekeztem a haj árnyalatával összhangot, harmóniát teremteni és a sminkkel kicsit szürkésebbé varázsolni a színt optikailag.


Ez a színező a haj végeiből nehezebben kopik ki, viszont a töve nekem elég hamar 3 mosással ledobta. A kék szín eddig egy márkánál se volt a legtökéletesebb.












A tengert idéző hullámok a hajamban Réka barátnőmnek köszönhetőek, aki kölcsönadta a hajsütőjét, ami igazán különleges, engem a régi kreppelőkre emlékeztet.


A szürkésebb szín érdekében egy kis száraz sampont is bevetettem. :)



BŐRÖM FELKÉSZÍTÉSE

Egy-egy nagyobb sminkelős és maszkolós projektre érdemes felkészíteni a bőrt, főleg hogy már nem vagyok tini. Előtte extra hidratáló termékeket vetettem be. Ilyen volt a fátyolmaszk a Neogencetől, amit előtte való nap és a sminkelés reggelén is feltettem 25 percre. Szépen kisimította a ráncaim és szuperül hidratált, feltöltött. Erre jött Tindigo C vitaminos szérumja, egy hialuronos szérum és a Mizon hidratáló kréme. A smink felvitele előtt pedig Kiehl's hidratáló krémet használtam, így nem látszottak a bőrhibáim, kivéve a nyakamon pár folt piroslott.

Mivel tombolt az allergiám így alapból rottyon volt a bőröm, ha fogalmazhatok így, talán tényleg ez írja leginkább le az állapotot. Több réteg elhalt bőrréteg fedte a bőröm és ezt csak úgy hámlasztással és radírozással nem lehet eltüntetni. Lehet majd mesélek egy videóban erről a tortúráról, de magamat okolhatom, néha elcsábulok és nem csak a magam által otthon, tiszta sóból készített kajákat ettem. A több réteg smink szintén eléggé megterhelte, így jól jött a Kiehl's csomag. Az olajos szérum és az arckrém tényleg szuperül teljesített, pedig ilyenkor nem nagyon tűr meg semmit magán a bőröm. Persze egy krém teszteléshez kell egy-két hónap így ez csak első benyomás, majd írok róla. :)




KONTAKLENCSE


Az E-Optikától rendeltem a lencsét, ami tükör hatású volt. Nagyon féltem tőle, hiszen nem volt még sose kontaklencse betéve nekem. Nem is volt alaptalan az aggodalmam, mert 10 percet biztos szenvedtem míg a helyére került. A szemet szét kell feszíteni két ujjal, másik kéz ujjával pedig beilleszteni a lencsét, de közbe előre kell nézni. Hát kihívás az tuti!


Eleinte homályosan láttam és fura volt, idegen. Mozgáskoordinációm is bizonytalanná vált tőle, gondolom nem volt megfelelő a méret, sőt a szokatlan látás változástól a fejem is megfájdult és ideges is lettem. Persze, ha mindkét lencse bekerült volna esélyes, hogy ezen mellékhatások nem lépnek elő a három óra alatt, míg sminkeltem, de így szerintem izgalmasabb lett a végeredmény.

A kivétel pedig abszolút nem ment, jó igazából 3 percnél többet nem is kínlódtam vele... Nem az okozott gondot, hogy a szemembe nyúljak, hanem az, hogy megcsípjem a lencsét, miközben előre nézek. Éva sietett a megmentésemre és precíz, határozott mozdulattal kivette a lencsét. 5 perc múlva a fejfájásom elmúlt és a derűs kedvem is visszatért.

Minden tiszteletem minden kontaklencsét viselő előtt, HŐSÖK VAGYTOK!


SMINKTERMÉKEK, AMIT HASZNÁLTAM



NYX termékeket használtam csak, hiszen azért is érkezett a nagy doboz, hogy ezeket vessük be. Volt pár termék, ami nem fért be a videóba, hiszen a 15 perces idő limit elég szűkös ehhez, de ezeket is felsorolom.
Primer: First Base, Primer Spray
Alapozás: NYX PRO FUNDATION MIXER White Blanc és Deep Profound és NYX Pigment 17-es számú ezüstszürke
Púder: NYX HD STUDIO PHOTOGENIC 02-es ecsettel
Szemöldök: NYX Tame @Frame Pomádé After/Aprés
Műszempilla: NYX Vixen/Renarde
Tus: NYX LIQUID LINER fekete és fehér színben
Ceruzák: NYX 04
NYX Jumbo Pencil 604 Milk Lait és 601 Black Bean
Krémes szemhéjárnyalók: NYX FULL THROTTLE PLEINE COULEUR SHADOW STICK 04, 08, 09
Folyékony szürke rúzs: NYX LIQUID  SUEDE CREAM LIPSTICK 01
Ecsetek: NYX 03, 02, 07
Paletta: NYX Ultimate Shadow Palette 04.
Sminkfixáló: NYX MATTE FINISH MAKEUP SETTING SPRAY





HANG

Csodás görnyedt tartásom, miközben fájlokat másolok

A narráláshoz kaptam kölcsön egy mikroportot (ezúton is köszönöm Attila), viszont még mindig kicsit zajos lett a hang, legközelebb jobb akusztikájú helyen veszem fel. Az egész videó gyenge pontja ez a rész, nagyon nem megy még a rábeszélés, ezt még sokat kell gyakorolnom, de remélem lesz lehetőségem még rá.

Természeti videók bevágások: www.pixabay.com

Zene: Youtube hangkönyvtár 
Doug Maxwell-Landing On a Dark Planet
Water Drains In Pipe
Jingle Punks-Far Out Man




VÁGÓKÉPEK



Nyíregyházán vagy egy tó, amit Bujtosnak hívnak, itt vettük fel a vágó képeket, amikre aztán a történet került. Nagyon hideget sikerült kifogni, szemerkélt az eső, de legalább nem kellett aggódnom, hogy gyerekekbe botlunk és esetleg megijednek. Ez volt a legnagyobb félelmem, végig bújkáltam, mert nem akartam senkit megijeszteni.




















ITT TUDTOK SZAVAZNI >>> http://faceawards.nyxcosmetics.hu/videok
Sziasztok! A NYX Face Awards első fordulójának témája a Természet Istene.  Ebben a körben 10 videó kerül kiválasztásra. Hatalmas álmom válna valóra, ha továbbjutnék a versenybe és kipróbálhatnám magam a következő fordulóban is.
MÁJUS 1-TŐL INDUL A NYX FACE AWARDS HUNGARY 2017 ELSŐ FORDULÓJA!

Kérlek Szépen Titeket, hogy szavazzatok rám, nagyon hálás vagyok minden  kattintásért, amivel segítettek Nekem közelebb kerülni a célomhoz és valami új élményt KIALAKÍTANI!
Közreműködők:

Győző Éva Illustration https://www.facebook.com/gyozoevaillustration/?fref=ts

Fekete Orsolya

Stúdió: Flower Factory https://www.facebook.com/The-Flower-Factory-194032340962991/?fref=ts



Eddigi két sminkem