A Valentin nap évről évre másképp telik. Évekig betegesen utáltam ezt a napot és oltári klisének gondoltam. Aztán belépett az életembe Botond és átalakult a fejembe a Bálint nap lényege. Tavaly hatalmas virágdobozt kaptam tőle, idén viszont megbeszéltük, hogy ebben az évben minden ajándék a közös fészkünk megteremtésére fog irányulni. Ráadásul most teljesen más aspektusból szemlélhettem meg a szerelmesek napját.
Idén szerettem volna kedveskedni pár portréval Botondnak, illetve több poszttal is, amik sehogy sem akartak összejönni. Rettentően elhavazott a blog, a munka, suli, aztán jött egy jó kis felfázás. Utolsó pillanatban sikerült viszont mégis egy outfit sorozatot készítenünk ezt láthatjátok most.







