2017. február 14., kedd

Valentin napegy felkiáltó jel a mondatok végén-OUTFIT

 A Valentin nap évről évre másképp telik. Évekig betegesen utáltam ezt a napot és oltári klisének gondoltam. Aztán belépett az életembe Botond és átalakult a fejembe a Bálint nap lényege. Tavaly hatalmas virágdobozt kaptam tőle, idén viszont megbeszéltük, hogy ebben az évben minden ajándék a közös fészkünk megteremtésére fog irányulni. Ráadásul most teljesen más aspektusból szemlélhettem meg a szerelmesek napját.

Idén szerettem volna kedveskedni pár portréval Botondnak, illetve több poszttal is, amik sehogy sem akartak összejönni. Rettentően elhavazott a blog, a munka, suli, aztán jött egy jó kis felfázás. Utolsó pillanatban sikerült viszont mégis egy outfit sorozatot készítenünk ezt láthatjátok most.



2017. február 13., hétfő

UNIKORNISOK FÖLDJÉN-LUSH és Balea


Unikornisok mindenütt! Berobbantak a divatba a gyönyörű egyszarvú lovak és persze a kozmetikai ipar is lépést tart a trenddel. A Dm saját márkás terméke pedig szuper cukira sikerült. 

Másik régi-új csoda a Lush unikornis szarv habfürdője, amiért rengetegen rajonganak. 

Ezeket a termékeket vesézem ki és magát a jelenséget. Érdemes elolvasni ez esetben azt is, ahogy a márkák leírják, ajánlják a termékeket. Abszolút cuki marketing szövegekkel találjuk szembe magunkat, amiket élmény lehetett megfogalmazni. 


2017. február 10., péntek

Multifunkciós ceruza-NYX Jumbo Pencil 604

Egy ikonkus termékről olvashattok most, amit én is beszereztem, ez nem más, mint a NXY Jumbo Pencilje Milk Lait árnyalatban. Részben kíváncsiságom hajtott, részben pedig az, hogy sehol nem találtam elég jó fehér ceruzát. Már hónapok óta tesztelem, ráadásul több felhasználási módon is kipróbáltam, megérett arra a helyzet, hogy a tapasztalataimat megosszam róla. 



2017. február 7., kedd

Valentin napi érzelem túrcsordulás- OUTFIT

Ismét egy olyan sorozat, ami kicsit rendhagyóbb, egy olyan kiegészítővel, amit bizony én buliban is viseltem nem egyszer.  Ugyan ezeket a képeket még karácsonykor lőttük, de Valentin napon is tökéletesen megállja a helyét, sőt a farsangi időszak bulijait is feldobhatja. Kicsit vintage hangulatú, egyértelműen extrém a szett és csipkével tarkított.

Szerintem a mostani fehérneműkre emlékeztető kombiné toppjainak trendje gördül tovább a felsőben, sokkal sejtelmesebb, titokzatosabb és vonzóbb formában. A szoknya megadja a szokásos fűszert, de a cseresznye a habon kétségkívül a kalap, ami az énem egy komoly hasonlata. 



2017. február 6., hétfő

Tavaszi újdonságok- Catrice, Essence, Max Factor

A Primör Kozmetikai Kft-től érkezett egy csomag, amiben a Catrice, Essence és Max Factor tavaszi újdonságai lapultak. Egy bontogatós videóban velem együtt fedezheted fel az izgalmas sminktermékeket. 




2017. február 5., vasárnap

Arcra való smink termékek BRONX COLORSTÓL

A Bronx Colors márka már nem ismeretlen Nektek, hiszen Blogger nagykövetként már készítettem videókat, illetve írtam a szemhéjpúdereiről is a márkának. Eljött az ideje, hogy az arcra való termékeiről is megosszam a tapasztalataimat.










2017. február 3., péntek

Fa mézes kiadása és Marc Jacobs Honey parfüm-Henkel doboz

Egy fárasztó nap után hulla fáradtan haza esve ez a doboz fogadott az ágyon, komoly önuralomra volt szükségem, hogy ne nyissam ki azonnal, csak másnap a videó előtt ülve. Azóta minden terméket kipróbáltam a Henkel dobozból és már van annyi tapasztalatom, amivel meg tudom ítélni ezeket és be is számolok róluk Nektek.