2015. november 5., csütörtök

Bloggerek egymás közt-Digital Divas (2015)

Láttátok Facebookon, hogy a Digital Divason jártam, (Első Digital Divasról ITT olvashattok) amit nagyon vártam, hiszen az első ilyen eseményem volt egy évvel ezelőtt a Díváskodás. :) Akkor rengeteg dolgot tanultam a konferencia előadásaiból, reményekkel telve indultam így útnak, hogy ismét inspirációval jövök haza és még több marketing tippel látnak majd el.

Mivel szinte minden blogger leírta a konferencia kivonatát, így én a menetét, az előadásokat nem veszem végig, inkább csak reflektálok a hallottakra, nagyon szubjektíven.







Ez a fránya Nyíregyháza ilyenkor megnehezíti az életemet, ugyanis kelhettem hajnal négykor, hogy fél 6-kor már a vonaton ülhessek. Szóval hajnali kelés, készülődés, mondhatni közepesen elfogadható haj és smink elkészítése és pár óra meditatív állapotban töltött vonatút (értsd nyál csorgatva alvás). Aztán leszálltam Ferihegyen, ahol Edinával a My Sweetest Heaven bloggeréval találkoztam, aki az én személyes DPS-em. :)


Egy kis malőr becsúszott, ugyanis meg voltunk győződve róla, hogy a Várkert bazárban lesz az esemény, így szépen megérkeztün oda, elővettük a jegyet, uh mégsem itt, hanem a Lasarus Étteremben és Rendezvényközpontba lesz.




Pár perc késéssel befutottunk, ami szerencsére nem okozott felfordulást, hiszen pár bloggerina barátnénk foglalt nekünk helyet. Meglepődtem kicsit a terem elég szellős volt, azt hittem többen érkeznek, többen kíváncsiak a második blogger konferenciára. Ismét Lilu vezette a beszélgetéseket, akivel tavaly sikerült ugyanezen esemény keretén belül váltani pár szót és akit akkor nagyon megkedveltem, azóta is aktívan figyelemmel kísérem pályájának felfelé ívelését és akire igencsak felnézek.



Több kerekasztal beszélgetés és jó pár előadás szórakoztatott bennünket és tágította a fejünket. Bevallom őszintén ismét a csodát vártam, mint az első ilyen eseményen, de rá kellett döbbennem, hogy a kezdő bloggereknek ad ez hatalmas segítséget, igazi mankót. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hallottam olyan dolgokat, amikről nem tudtam és persze sok tippel is gazdagodtam, a YouTube előadás nagyon hasznos volt számomra és a nagy kedvencem a jogi útvesztőben való eligazítás volt. A marketinges részek jelentős részére magamtól rájöttem, az előző konferencián már hallottam, vagy összecsipegettem az online világban.



Nagy súlyban a piszkos anyagiakról volt szó, hogyan is lehet megélni a blogolásból, mennyit kell beleforgatni és mennyit profitálhat az ember lánya, ha elég kitartó. Sokszor felszisszentem közben és jó párszor bólogattam hevesen. Nem értek egyet azzal, hogy hatalmas összegeket kell befektetni, ahhoz, hogy sikeres legyen egy blog, én a két év alatt eddig semmit nem fektettem bele, pár önálló játékon túl. Fényképezőt most vettem, tehát ez az első olyan tárgyi fejlesztés, amit kifejezetten a blog kedvéért tettem meg, hiszen az utóbbi években egy kis kompakt géppel és telefonnal készítettem a képi anyagot, a laptopom is hagyott kívánni valót maga után. Fizetett reklámok, vásárolt követők, de még Facebook hirdetések nélkül is lehet szerintem sikeres és nagy nézettségű egy blog felület, ha megvan a karaktere, az egyénisége. Persze nem azt akarom mondani, hogy a Kialakító, az én blogom bazi sikeres, vagy nagyon jó, főleg mert maximalista vagyok, így látom a hibákat, hiányosságokat, de az biztos, hogy összeköttetés nélkül és minden nélkül el lehet ezt a szintet érni két év alatt vidékről, amit én. Annál a résznél nagyon hevesen bólogattam, amikor az elhivatottságot és a kemény munkát emelték ki, de én az alázatról és a szerénységről se felejtkeznék el, valamint az újabb és újabb célok kitűzéséről.






Szünetben Krisztával (Voilemode) és Fannival (Fanni Gardróbja) a kaja felé vettük az irányt és szépen aprólékosan végigkóstoltuk a kínálatot. Fantasztikus volt a lazac és persze a desszertek, de találtunk salátát és bárányt is a kínálatban. Feltöltődve, jóllakva nekivágtunk a standok felderítésének, persze először a Coca Cola készítő sarkot támadtuk meg, mert nem bírtam magammal, fél éve áhítozok egy arcképes kólás üvegre. A kép elkészülte után csak pislogtam, hogy az arcom a fotón úgy csillogott, mint Salamon töke. A fényképező fiú kérdezte, hogy jó lesz, csak annyit nyögtem, hogy ugye fekete fehér lesz a kép? :) Utánam Kriszta következett, aki miután megleste az arcképét benyögte, 10 év börtön, de mindegy, hagyjuk... Szóval az önbizalom csökkentő sátor után, míg készültek az üvegeink elrobogtunk a Deichmann cipőket megnézni, nők vagyunk vagy mi? :)





A szünet után folytatódtak az előadások, de be kell vallanom kilógtunk beszélgetni a csajokkal. Nagyon fel tud tölteni, amikor hasonszőrűekkel vagyok körülvéve, hiszen a blogos dolgokat ritkán van módom olyanokkal átbeszélni, akiknek szintén ez a mániájuk, a szenvedélyük. Szerintem ezeken a beszélgetések még többet adnak tudásba, így mindenképp ajánlom, hogy mindenki ismerkedjen az ilyen jellegű eseményeken. Szerencsére sok leányzót ismerek az online felületekről, így akár merre fordultam nagy mosoly fogadott és lelkesen üdvözöltük egymást még azokkal is, akikkel személyesen még sosem találkoztunk. Nagy öröm volt végre találkozni Anikóval, a Szépség negyven felett bloggerével, aki élőben is olyan gyönyörű,mint a képeken, a kedvességéről nem is fogok áradozni.






A Digital Divast ajánlom minden kezdő bloggernek, illetve szuper találkozási lehetőség a már rutinos rókáknak is. Remélem jövőre nem annyira a pénz körüli ködös témák körül fog forogni az előadás, inkább a marketingre és a felületek kezelési lehetőségeire, valamint a jogi vonalra helyezik majd a hangsúlyt a szervezők. 

Sajnos nem tudtam maradni az eredményhirdetésre, de nagyon szorítottam Csillának, reméljük jövőre már YouTube kategóriában elviszi a díjat. :)






Persze egytől egyig királynőkké, dívákká avanzsáltunk és remélem jövőre is lesz módom részt venni és új információkkal bővíteni az ismereteimet. :) És abban még inkább reménykedek, hogy a blogolás iránt érdeklődők is részt fognak veni az eseményen nem csak a bloggerek, hiszen ide bárki jöhet. :)

Fotók szebb részét Edina oldaláról vettem át, olvassátok el az ő élménybeszámolóját is ITT.