Milani Cosmetics márka nemrégiben meglepett egy rúzs csomaggal, azzal a szándékkal, hogy tesztelem őket. Nem kell csalódniuk, ugyanis apró sikongatásokkal kísérve neki is estem a kipróbálásuknak, főleg, hogy csak olyan árnyalatok kaptak helyet benne, amiket én is választottam volna. :)
Amit a márka ígér:
Color Statement Moisture Matte 61 Naked & 70 Fearless
(1890,-)
A csomagolása gyönyörű arany színű fémes kis tégely, viszont úgy gyűjti az ujjlenyomatot, mint más a bélyeget. Remekül záródik, könnyű kitekerni. Alakjából adódóan könnyű használni, nem feltétlen kell hozzá ecset, bár természetesen azzal szebben lehet felvinni.Illata egy csoda, cukros, nekem gyerekkoromat idézi, pontosabban a sütibabák illatát.
Majdnem minden színt egyenletesen lehet felvinni, szépen terül, krémes, de nem túl. Nagyon pigmentáltak a színek (egy kivétellel), viszont nem csókálló. De nézzük a színeket és az erősségeiket, gyengéiket. :)
Csepp alakúra vágott rúzzsal könnyű a felvitel, így néha kihagyom az ecsetet, bár ezt a sötét árnyalatoknál nem ajánlom senkinek, hiszen az egyenletességhez szükséges és az éles vonalakhoz. :)
Matte Iconic
Matte Kiss
![]() |
| Lemosás után se jön le teljesen |
Matte Love
Gyönyörű bordóról van szó, ami elég sötét, inkább barnába hajló, marsala szín. Felvitel után már nem olyan erős a színe, ez viszont nem von le az élményből.
Matte Flirty
A Flirty szín pinkbe hajló bordója igazán szexi szerintem felkenve és akár hétköznapokon is viselhetik azok, akik még csak barátkoznak csupán a bordókkal.
Matte Luxe
Végre nekem is lett egy narancssárga, egy igazi narancs rúzsom, mert ez az. Nagyon izgatott voltam, hogy hogy áll, nos nem jól, vagyis nem olyan ütősen, mint a vörös szőnyeg sztárjainak. De a fő problémám mégsem ez, hanem az hogy valamiért ez minőségben kilóg a sorból. A felvitelénél csomósodik, nem terül el egyenletesen, így márványos és egyenetlen a végeredmény. A pigmentáltságát így nem is tudtam megállapítani, de sajnos ő nem nyert számomra sajnos.
Pontok: 5/1
Pontok: 5/1
Matte Fearless
Bemutatom a kedvencemet a kollekcióból, erre alapból fentem a fogam. A legsötétebb árnyalatról van szó, ami mély bordós lila, de inkább számomra a lila dominál. Igazi rockker árnyalat, amit a góth stílus hívei is szívesen viselnének, hát még én. Ősszel rám tört a sötét rúzs mánia, így tökéletes választásnak érzem. Ennek az árnyalatnak az egyetlen gyengéje, hogy az ajak szárazságot még jobban kiemeli, így csak tökéletes állapotú, előhidratált szájra vigyük fel.
| Balról jobbra: Iconic, Fearless, Flirty, Kiss, Love, Luxe |
A Luxe (narancs) árnyalat az egy amivel nem tudtam mit kezdeni, mert egyenletesen nem lehet felvinni, kicsit darabos marad és nem is elég pigmentált, ezért nem ajánlom a megvásárlását, viszont a többi általam próbált árnyalat maximálisan levett a lábamról, ezeket bátran ajánlom. Amibe még bele tudok kötni az az, hogy nem csókálló, ebből fakadóan könnyű elmaszatolni. Nem egy egész napig tartó rúzs, az evés és ivás megviselheti. Mindenkinek ajánlom, aki egy csodás, jó minőségű, matt rúzst keres elérhető áron és ráadásként nem szeretné, ha szárítaná az ajkait. A cukorka illat pedig külön öröm a felvitelnél. Karácsonyra ideális ajándék, aminek minden nő örülne. Aki még csak most kacérkodik a rúzsokkal, annak egy igazi klasszikus pirosat ajánlok a Matte Iconic személyében, ez az instant önbizalom. :)
Pontok: 5/4,5 (kivéve a Luxe árnyalatot, ennél fentebb találtok pontokat.
Ahonnan megrendelheted: http://www.milanicosmetics.hu/







